Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ötletparádé - Sk karácsonyi ajándékok a gyereknek 1.

2010.12.09. 08:41 felhasznalo

Van az úgy, hogy nincs pénz, vagy egyszerűen csak szeretnénk valami személyeset adni annak, akit annyira nagyon szeretünk. Akárhogy is, a saját kézzel készített ajándékoknak van létjogosultsága, és szinte minden korosztálynak készíthetünk valami olyasmit, aminek igazán örülni fog, elő fogja venni és becsben fogja tartani. Még van idő karácsonyig, elő a barkácscuccokkal és a lelkesedéssel, aludni ráérünk az ünnepek után!

Álljon itt néhány ötlet, megpróbálom mindegyikhez odaírni, mekkora gyereknek ajánlanám. Az elkészítési útmutatót ez esetben sem fogom mindhez odaírni, jövő karácsonyig tartana elolvasni a posztot, de minden esetben ott lesz egy link, ahol le van írva, mit, hogyan. Legtöbbször angolul.

Kezdjük egy olyan ötlettel, amely egyszerre két célcsoportot is érinthet: természetesen a leendő szülőket, akik a közeljövőben örülhetnek majd a babának, és persze az újszülötteket is. Akiknek egy csörgő, játék, mifene még mit sem jelent, ám egy kényelmes, komfortos fekhely az anyja közelében annál többet. A képen látható függőbölcső hihetetlen módon egy lelkes anya keze munkája, akárcsak az azt körülvevő csodás függöny is.

A bölcső anyaga lehet vastag gyapjúfilc vagy erős kord is, a függöny is filcből készült, ez volt elég erős ahhoz, hogy az apró lepkedíszítést is kivágják belőle. Szerintem gyönyörű, ha babát várnék, a fél kezem odaadnám egy ilyen ajándékért.

Óvodáskorú gyereknek a legnagyobb átok a télben, hogy nem lehet annyit a szabadban, nem ugrálhat, rohangálhat kedvére. Neki lehet remek ajándék ez az igazán fillérekbe kerülő ugróiskola, amit a szobában is használhat, feltéve, hogy az alattunk lakó nem hallja még a nálunk zümmögő legyet is. Külön mókás, hogy pukkanós bélelőanyagból készül, így minden ugrásnál egy rakás buborékot lehet kipukkantani.

Biztonsági okokból érdemes a hátoldalára vagy csúszásgátlót tenni, vagy a szőnyegen használni, ott kevésbé sanszos egy alapos fenékre esés ugrálás közben.

A társasjáték óvodáskortól már minden gyereknek jó ajándék, sőt, sokszor még a kamaszok is rávehetők egy-egy játékra. A marokkó ráadásul különösen sok röhögésre ad lehetőséget, főleg, ha nem az ismert, egy marokban elférő nagyságú rudacskákkal játszunk. Ez az óriásmarokkó nagyon egyszerűen elkészíthető, gyorsan megvan, és ha gyűjtünk hozzá ágakat, akkor gyakorlatilag ismét a semmiből varázsoltunk egy fáintos ajándékot.

A memóriajáték klasszikus társasjáték, mely ugyanakkor észrevétlen fejleszti a koncentrációt és a rövidtávú memóriát - emellett még mókás is. És milyen könnyedén elkészíthető otthon! Ráadásul rengeteg variációban. Kiscsoportos kortól már lehet vele próbálkozni, előtte nem érdemes.

Íme egy olyan, ami textilmaradékok felhasználásával készült, amelyeket apró kartonpapír keretekbe foglaltak. De elkészíthetjük befőttesüveg vagy kávésüveg kupakból is.

Romantikus lelkű, minimum óvodáskorú leánygyermekünket - főképp, ha épp dühöngő tündérhercegnő korszakát éli - lepjük meg egy saját készítésű, díszes szalaggal. Hadd pörögjön maga körül, megbabonázva a hullámokat vető szalagot, vagy használja varázspálcaként, ha épp arra szottyan kedve.

Óvodáskorú fiúknak ajánlanám elsősorban a következő, alapvetően filcből készült dzsungel-játékot, de persze a lányokat sem zárhatjuk ki - szerintem a kiscsajok is remekül elszöszölnének egy ilyen szerepjátékra lehetőséget adó cuccal. Elkészítéséhez nem árt némi varrástudás, de igazság szerint még kézzel-tűvel is el lehet pepecselni vele, nem hiszem, hogy ne végeznénk vele 2-3 este alatt.

Szintén az óvodás korosztályt célozhatjuk meg ezzel a mágneses mesefallal. Bár, jobban belegondolva, már a bölcsisek is simán elmolyolhatnak vele, arról nem is beszélve, hogy segítségével esténként könnyebb lehet egy jó mese kitalálása is. Gyakorlatilag a fantáziánkon múlik, hogy állatokat, járműveket, tündéreket, királylányokat és királyokat, vagy mást készítünk el, ahogy az is, hogy milyen körítéssel látjuk el a játékot. A lényeg, hogy a táblán a gyerek kénye-kedve szerint alakulhat ki a történet, az ő kezében lehet a gyeplő. Néha talán a miénkben is.

Ovis és kisiskolás fiúknak szerezhetünk örömet, ha varrunk nekik egy bunker-játszóházat. A vázát adhatja egy régi játszóház-keret, de simán egy asztalra is rátehetjük, ha a fiúknak épp kedvük támad játszani egyet. Jó időben persze, kivihetjük a kertbe is majd, tuti, hogy a gyerekek órákat el lesznek vele.

Műanyag csőből pillanatok alatt készíthetünk hullahopp-karikát a lányoknak - ovisoknak és kisiskolásoknak egyaránt. Ha átlátszó csövet választunk, a belsejébe mindenféle dekorációs elemet is rejthetünk - szalagot, apró selyemvirágot, miegyéb -, attól függően, hogy mit szeret a kisasszony.

Ha tudunk szerezni különféle plüssöket - vagy netán, érthetetlen módon, otthon állnának halomban, sokuk teljesen elfeledve -, készítsünk belőlük kesztyűbábot ovista gyermekünknek. Az alábbi esetben egy cápa-plüss kelt új életre, de nyilván egyéb állatfajokkal is elkövethető ez a varázslat.

A bábokkal bölcsődés-óvodás, sőt első-másodikos gyereknél sem lőhetünk túlságosan mellé. Ha a kesztyűbáb túl nagy kihívás, próbálkozhatunk először ujjbábokkal is. Érdemes egy-egy konkrét mesére koncentrálni, és annak szereplőit elkészíteni, majd szettben ajándékozni. A képen a három kismalac, és persze az elmaradhatatlan farkas látható, a fenti linken a szabásminta is letölthető hozzá.

A kamaszlányok általában odavannak a gyertyákért-mécsesekért. Egy szép mécsestartó elkészítése ugyan nem oldja meg a karácsonyi ajándékproblémákat teljesen, de biztos, hogy esténként szívesen elnézegeti majd a benne lobogó apró lángocskát. Az elkészítése igényel némi ügyességet, de nem többet, mint amit anno be kellett dobni az iskolai technika órákon.

A tinilányoknál a csetreszeknek is sikere lehet, nem létezik olyan mennyiség, amit ne tudnának elképzelni a szobájukban. Ez a váza is csak kiegészítő ajándék lehet, de annak nem utolsó: mondhatni, igazán trendi darab. Nem kell hozzá más, mint egy kiürült üveg vagy konzervdoboz, némi hőre puffadó festék és fehér akril-spray. Annyira egyszerű az elkészítése, hogy még a kisebb gyerekek is belevághatnak, ha a nagyszülőknek szeretnének adni valami saját ajándékot.

Az apróságok is számíthatnak - egy iskolás lányka, még ha már ki is járta az általános iskolát, általában odavan a különféle tollakért, füzetekért, radírokért, dossziékért. Minden apró kis kiegészítőért, ami kicsit elviselhetőbbé teszi az egyhangú, esetenként gyerekszemmel unalmas órákat és leckéket. Ez a szívalakú gemkapocs pont alkalmas erre, bár az biztos, hogy amilyen apró, legalább olyan aprólékos melót is igényel. Mert nehogymár öt darabot adjunk belőle.

Nagyobb gyerekünk van és odavan a retróért? Most azonnal kezdjük el gyűjteni a fémkupakokat, és készítsünk neki egy designer-darab ihlette, sugaras órát! Óraszerkezetet kapni minden hobbiboltban, azzal nem lesz dolgunk, csak annyi, hogy beszereljük. A többi meg sokkal egyszerűbb, mint amire számítanátok!

Ha valakinek kamasz fia van, annál valószínűleg nagy respektje van a gördeszkázásnak. Szinte megúszhatatlan ez a korszak a fiúknál, ahogy az is, hogy időnként új deszkát vegyünk neki. A régit viszont nehogy kidobjuk! Készíthetünk belőle polcot, fogast, ez esetben épp deszkás hangulatlámpát. A képen látható esetben egy fémtartóval oldták meg a dolgot, amiben bátran cserélhető a gördeszka, de ügyesebbek bátran vágjanak neki a tartó nélküli változatnak is.

Természetesen még rengeteg mindent lehet elkészíteni házilag a gyereknek - kíváncsian várjuk a pályaműveket például, karácsonyi nyereményjátékunknak is ilyesmi a témája. Mi magunk sem fogytunk ki még az ötletekből, de ezt majd egy másik posztban bizonyítjuk be.

És persze, ha van Nektek, kedves Olvasók, valami hihetetlen jó ötletetek, osszátok meg velünk - akár kommentben, a poszt alatt, akár e-mailben.

2 komment

Címkék: játék kiegészítő sport gyerek ünnep szülő lámpa praktikus baba kreativ recycle kamasz bölcső gyerekszoba társasjáték hellókarácsony sk dekor kuckó ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr582473544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rhen 2010.12.09. 09:55:52

Vannak jó ötletek a cikkben, tetszik. Ezért is olvasom a gyerekszobát, de az ugróiskola láttán már szemem előtt látom az elvágódó gyerekeket ahogy kicsúsznak alóluk a buborékfóliák. :S

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.12.10. 08:25:11

@rhen: igen, ez nekem is eszembe jutott. Azért is írtam a posztba, hogy én biztos tennék alá csúszásgátlót, de legalábbis vastag szőnyegre javaslom, nem a csupasz padlóra.
süti beállítások módosítása