Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Gyógyító cumi

2011.03.31. 14:49 felhasznalo

Rendkívüli cumiellenességem most egy percre félreteszem, és fejet hajtok mélyen Nicolas Moussallem nem is olyan rendkívüli, ám mindenképpen szépen kivitelezett ötlete előtt. Ugyanis pontosan tudom, hogy legyen egy baba bármennyire is cuki - ennivaló, hurkagyurka, dögönyözésre ingerlő, ésatöbbi, ízlés szerint aláhúzandó -, ha gyógyszerrel közelítünk felé, négy-öt felnőtt teljes ereje szükséges a megfékezésére. És még akkor sem garantált a siker, csak félig, konkrétan a szájüregig, ahonnan meglepően erős köpéssel tudják visszafordítani a nekik nem tetsző medicinát.

Bár a gyerekeknek szánt gyógyszerekben lassan több a mesterséges ízesítő- és színezőanyag, mint egy McDonald's szendvicsben, s épp ezért felnőttfejjel már egész elviselhető az ízük is, a kölkök mintha csak valami hatodik érzékkel felismernék: ez bizony köpnivaló gyógyszer. Nicolas ötlete annyiból áll, hogy ha már a babák hajlamosak rácuppani a cumira, akkor adjuk be nekik azon keresztül a szükséges gyógyszert.

A Dr. Shuuuuuut elnevezésű cumiban egy aprócska tárolókamra található, amibe csak bele kell tölteni a gyógyszert egy kapszula segítségével. Ami a mozgás - konkrétan a baba cumizása hatására szétpattan, és lassan, de biztosan nyomatja befelé a gyerekbe az amúgy ignorált készítményt. Annyira kis dózisokban, hogy állítólag a baba észre sem veszi.

Igazából nekem csak két aprócska, kritikának is beillő észrevételem lenne: az egyik, hogy a babák ízérzékelése még sokkal erősebb, mint a felnőtteké - vagyis teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy a gyerek igenis észreveszi, és köpi majd kifelé nagy ívben a cuclit. A másik, hogy ha mégis beválik, sajnos, csak azoknál a gyerekeknél használható, akik elfogadják a cumit, így például anno én sem vettem volna sok használt...

Ti mit gondoltok? Át lehetne verni vele a gyerekeket?

Forrás: Yanko Design

 

3 komment

Címkék: design kiegészítő egészség baba idea étkezés

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr232788197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.03.31. 19:54:56

Gyereket nem, kezdő szülőt ellenben igen. Az is több a semminél... :)

Dortje 2011.03.31. 21:44:26

Nekünk teljesen jól bevált a nurophenes szájbabelövés...(amit később sima injekciós fecskendővel (tű nélkül) is sikerült produkálni) megfelelő ütemben kell ereszteni a lötyit, jó hátra....

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.03.31. 21:48:03

Dortje, nem is a Nurofennel volt a baj, azt nyelte volna, mint kacsa a nokedlit. De pl. a Zinnat, na az nem akart csúszni...
süti beállítások módosítása