Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Játszótérkép - Erdei paradicsom

2011.06.30. 12:35 szuperapu

Bár a jelenlegi időjárás ezt nem látszik igazolni, azért nyár van. És nyáron még az internetező gyerekek is a szabadban töltik az idejük nagy részét. Ennek virtuális megtámogatásaként új sorozatot indítunk itt a blogon, ahol játszótereket ajánlunk és mutatunk be, kritizálunk és elemzünk design szempontból.

Az első bemutatásra kerülő játszótér térben kicsit messze esik a fősodortól, mivelhogy Szabolcsország fővárosában, Nyíregyházán található, ott is a Sóstói erdő szélén, a Tuzson János Botanikus Kertben. Ez utóbbi paraméter egyben az első negatívuma is a helynek, hiszen csak azok vehetik igénybe, akik belépőjegyet vagy bérletet váltanak a kertbe – persze, érdemes megnézni az üvegházat, és a körülötte lévő parkot, benne a sövénylabirintussal és a tóval.


Nagyobb térképre váltás

Maga játszótér teljesen egyedi kialakítású, jórészt hántolt akácból épült. Ami az erdőszéli elhelyezkedés okán több mint elvárható. Ahogy a visszafogott naturális színvilág is. Persze akad némi műanyag is, mert az egyébként ügyesen és nagy számban applikált hálók és mászófalak természetesen időtálló műanyagból készültek.

A hely hármas tagolású, ami igen praktikus, hiszen nehezebben alakul ki a gyerekekbe kódolt csordaszellem okán a szokásos nagy rizikófaktorú tumultus. A bejárathoz közelebb eső placcon egy dupla vártorony van csúszdával, jobbra haladva egy mesterséges domb, alagutakkal, innen pedig egy rövid tanösvényen egy akadálypályának is beillő mászóka rendszerhez juthatunk.

A mesetematika kicsit gyengére sikeredett, felfedeztem ugyan egy huszárt, egy török basát és egy sárkánykígyót, de nem sikerült összeraknom belőle a sztorit, nem mintha a velem lévő kiskorúak érdeklődését felkeltette volna a dolog. De nem is ez a lényeg, hiszen a játékokat tekintve ez egy megunhatatlan gyerekparadicsom, és ez a lényeg. Gyerekszempontból. A szülők mindenre kiterjedő szempontjából azért már persze árnyaltabb a kép.

A környezet szuper, természetközelibb nem is lehetne, tényleg játszva tanulhatnak meg sok dolgot a porontyok, és nemcsak a botanikus kertben, de a kis tanösvényen lévő kirakókból is. A sok játszótéren hiányolt árnyékkal sincsen gond, de a járulékos infrastruktúra ezzel majdhogynem ki is merül. Kevés a pad, csap és kuka csak a szerszámos ház mellett, és valószínűleg amiatt van. Az aljzat folyami homok, ami ugyan nagyon jól tompítja az eséseket, és akadályozza a gyors helyváltozást, de csak mezítláb használható komfortosan.

Mindent összevetve csak ajánlani tudom mindenkinek!

És ha Nektek is van kedvenc játszóteretek - itthon vagy külföldön -, a szokásos postafiókunkat nyugodtan bombázhatjátok ajánlatokkal és fotókkal. Nem ígérjük, hogy mindet bemutatjuk, de igyekszünk…

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek bemutató játszótér úton játszótérkép

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr903026535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása