Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ha egyszer megálmodta, meg is csinálta

2016.11.24. 21:22 felhasznalo

A textíliák egy gyerekszobában is meghatározzák a hangulatot, ebben talán mindenki egyetért velünk. A színes szobákban és a monokróm gyerekbirodalmakban is jól fognak mutatni a Willie and Millie textiljei.

Az aprócska svéd cég története már-már szokványos: egy szülési szabadsággal kezdődik. Az alapító a saját gyerekeinek szobáját próbálta kidekorálni, de nem talált olyan játszószőnyeget, ami megfelelt volna az otthoni tipisátorba vagy olvasósarokba. Ezért gondolkodni kezdett egy saját kreálmányon. Így készült el az első szőnyeg, amely még segítséggel kapta meg végleges mintáját, és egy helyi varrodában végső alakját. Ami aztán annyira megtetszett másoknak is, hogy érdemesnek tűnt céget alapítani rá - ami persze a két gyerekről kapta a nevét.

willie1.jpg

willie2.jpg

willie3.jpg

willie4.jpg

willie5.jpg

willie6.jpg

Ma pedig már többféle játszószőnyeggel és ágyneművel várja a vásárlókat webshopjában, amelyben a világ minden részéről lehet rendelni. Közös jellemzőjük, hogy monokróm minden darab, és tüneményes grafikákkal díszítettek. Nálunk a hatalmas telihold szőnyeg az abszolút befutó, máris azonnal betennénk bármelyik szobába!

Forrás: Willie and Millie

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek alvás ágy textil gyerekszoba csecsebecse ágynemű

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr8111806979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása