Bár valószínűleg van abban valami illetlen, hogy a Vadak kedvenc mesekönyvének szerzőjét, Varga Domokos Györgyöt elsőként, mint "Apja fiát" emlegetem, nem állhatom meg, hogy néhány gondolattal - ha úgy tetszik: körgondolattal - ne emlékezzek meg édesapjáról, Varga Domokosról.
Arról a Kossuth-díjas íróról, újságíróról, akinek kamaszkorom jó néhány, máig emlékezetes érték- és mértékadó regényét köszönhetem. Hányszor, de hányszor olvastam végig egyszuszra a "Kutyafülűek"-et, a "Kölyökkóstolgató"-t, a "Tisztelt család -om, -od, -ja" pedig egy balatoni nyáron - ahogy Ő írta: "a felnőttség küszöbén" - ronggyá olvasódott a parton.
Huszonévvel ezelőtti önmagamra emlékeztet most kicsit ez a megviselt kötet - forgatom a kezemben, meghatottan nézegetem -, arra a gyötrelmesen csodás időszakra, amikor időnként magam is elveszetten billegtem a felnőtt- és gyerekkor szűk mezsgyéjén, és a kapott válaszok örökösen újabb és újabb kérdéseket szültek.
Számtalan kérdésre választ leltem, s lelt azóta Varga Domokos György is - az egykori Kisdombi. Sok hajdanvolt gyerek irigyelheti őt, hiszen neki felnőtt fejjel, ám tisztán maradt gyerekszívvel sikerült átlépnie azt a bizonyos határvonalat.
A gyerekek nyitott fülű közönség, hallják, értik, azonnal lecsapnak arra, ha valami fals, nem mesékkel jóllakatott szájuk íze szerint való - nincs ez másként a Vadakkal sem, nem restek kinyilatkoztatni.
A Habocska című könyvet tavaly Karácsonyra kaptuk. Dedikálva az összes Vadaknak, név szerint - "Anya, engem honnan ismert a bácsi?". Nézegettük-szeretgettük a benne lévő képeket - Perjés Bernadett hangulatos, habkönnyű illusztrációit -, egészen hazáig. A képek hangulata magával ragadó, a rajtuk szereplő figurák első látásra szerethetőek a csibész-forma koszfilkóktól a buborékgúnyás, harcias tekintetű habfilkókon át a főszereplő kislány bájosan egyszerű karakteréig. Különösen remekbe szabott figura - nekem egyébként a kedvencem - a fürdőpapucsos, mosolytekintetű Habkirály.
Autóban ülve persze képtelenség olvasni, ám szerencsére az úton lévőkre is gondolt a kiadó. A könyvhöz mellékelt CD-n csaknem az összes fejezetet végighallgathattuk Bokor Barna és Gryllus Vilmos zseniális tolmácsolásában.
Hazaérvén sem volt elég a történetekből, a lányok egyre újabb és újabb fejezeteket követeltek, immáron felolvasásra. Így aztán esténként majd' két héten keresztül Habocska kalandjairól szólt a mese elalvás előtt.
Habocska - akinek a valódi nevét örök homály fedi – fürdőkád-béli kalandjai estéről estére varázsolták el a Vadakat, akik számára bizony nem volt ismeretlen, hogy a fürdővíz valaha számukra is félni való tenger volt. Ordítva igyekeztek ők is szárazon megúszni egykoron a fürdetéssel járó macerát, csakúgy, mint a történetben szereplő kislány – még mielőtt Habocska lett volna.
Mostanra persze már élvezik, alig lehet őket kiparancsolni a kádból, jószerivel csak akkor, amikor már jegesmedvék is járnak arrafelé. Pedig ők sem sejtették mindig - vagy csak mi, felnőttek nem láttuk? - hogy a csillogó habfürdővel mesét is lehet varázsolni. Mesehabország épülhet az apró pancsoló kezek nyomán, díszes királyi várral, tornyokkal, várárokkal, ahol maga Habkirály uralkodik.
Habfilkók úsznak lassan, komótosan a végtelen vizeken, ameddig a szem ellát, bekebelezve minden útjukba kerülő koszfilkót, ragacsot és piszkot, amit otthon, a játszótéren és az oviban sikerül begyűjteni. Igen, onnan a "kispolcról" is, tudjátok, mert a fülek mögött is van egy rendkívül jó koszfilkó-búvóhely, éppen úgy, ahogy Habocska köldökében.
Habocska történetei fordulatokban gazdag, mégis hétköznapi gyerek-történetek, hétköznapi gyerekeknek. Arról, ami napközben történik, arról, ami egy fürdőkádban megeshet. Bár a főszereplője egy kislány, nem is akárki, "Habkirály egyetlen leánya", a szereplők és a történetek a fiúk fantáziáját is épp úgy megmozgatják, ahogy a lányokét. Habfilkó és Koszfilkó fővezér csapataival, mint két lovag küzd - hol egymással mennek ölre, hol pedig vérbeli, de leginkább kádbeli hősként sietnek Habocska királykisasszony segítségére.
A könyv nyelvezete mai gyerekeknek talán első hallásra kissé régiesnek tűnik - időnként nyelvtörőnek is beillő, játékos szófordulatokkal, ám pont ez az, amiért a szülőnek is igazán szerethető: gyerekkorunkból való kifejezések köszönnek vissza, nagyszüleink meséltek annak idején így meséket ezen a nyelven, gyerekkori álomfoszlányaikból nekünk is új álmokat szőve.
Ezek közt a mesék közt hallhatunk a "tévébetegségről", ami időnként nálunk is felüti a fejét, az egyszeri szúnyogról, aminek a zümmögését hallván, ha nem is a habok alá bújik, de minden bizonnyal rémült visítozásba kezd a legtöbb hasonló korú gyerek.
A mesében szó esik még egy tüskés pikóról - aki, bár a vizet szereti, a habfürdőt már kevésbé -, és egy eltévedt verébről is, aki szintén nem túl lelkes a habfilkók láttán. Habocska átesik a bárányhimlőn, közben pedig fejezetről fejezetre újból és újból összecsapnak a habfilkók és koszfilkók a fővezérek vezényletével. A legkisebbek persze összebarátkoznak az egyik fejezetben, de hát a kicsik már csak ilyenek, előítéletek nélkül, nem számít, hogy habfilkóként vagy koszfilkóként látták meg a napvilágot.
A történet végén Habocska iskolába megy, kiderül a meséből, hogy bizony az iskola ilyen is, olyan is. Megeshet, hogy az óra alatt sutyorogunk, szünetekben pedig akár életre szóló barátságokat is köthetünk. Lehet - sőt, kell is - önállóságot tanulni, az órákon csöndben, fegyelmezetten figyelni.
Habocska, az ötéves kislány, immáron fél éve a Vadak barátjává szegődött. Hogy örök-e ez a barátság, nem tudom, de hogy hosszú időre szól, azt bizton állíthatom. Nagyobbik fiam legalábbis igen régóta énekli a Habfilkó-himnuszt, büszkén mentelve az ütemre:
"Nélkülünk nemdebár nem lenne Lét,
nem volna Rend, nem lenne Szép!
A habfilkók hős habserege mindig tettre kész!"
KOMMENTEK