Az én gyerekem külön szobával rendelkezik, ami igaz, hogy csupán hat négyzetméteres, de csak és kizárólag az övé. Van egy hosszabbítható ágya, könyvespolca, több polc még a falon, íróasztala, dobozos tárolói, saját szekrénye, mágneses fala, és persze, rengeteg játéka-könyve. Az ágyneműjét együtt választottuk - és nem is egy van belőlük -, és a kuckós hatást erősítendő, még fehér tüll is van körülötte.

Az én gyerekem szerencsés, még ha vitázom is vele, hogy tegyen rendet a szobájában a sok játék és vicikvacak között, és még akkor is, ha időnként ki van bukva, hogy milyen pici luk már ez, hát még mozdulni sem lehet benne - egyébként egy frászt nem, még a barátai is ott tudnak aludni, igaz, egyesével, és az ajtóval való komoly bűvészkedés segítségével.

Hogy mennyire mázlista - és nem csak a szobája miatt -, azt talán még én sem fogtam fel. Mert ha felfogtam volna, nem taglózott volna le annyira James Mollison fotósorozatának egyik-másik képe, amelyet a Save the Children szervezet felkérésére készített, és amely a gyerekek jogait hivatott propagálni, valamint azt a gondolatot, amit mi is vallunk: a gyerek szobája jelentősen befolyásolja, milyen felnőtté válik, sokat elárul lakójáról és annak életéről. A fotósorozatból aztán könyv is lett a Chris Boot gondozásában. Nézzétek csak!

Forrás: James Mollison