Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ötletparádé - 10 benti kuckó játékhoz és elvonuláshoz

2016.08.04. 09:54 felhasznalo

Akármilyen pici lakásban élünk, mindenkinek szüksége van időnként némi magánszférára. Ez a gyerekekre is igaz. Kell néha az elbújás, vagy játékból és mókából, vagy csak azért, hogy igazán el tudjanak mélyedni valamiben. No és azért is, hogy el tudjanak menekülni előlünk, szülők és egyéb felnőttek elől is.

A kölkök ösztönösen bújnak. Ha csak a paplan alá, akkor oda, ha csak a kanapépárnák közé, akkor oda. Pokróc-erődöt építenek, vagy épp lepedőből sátrat. Később az udvaron vagy a téren bunkert keresnek maguknak, és az sem véletlen, hogy a fára épített kisházak olyan népszerűek. Most jöjjön 10 olyan kuckó, ami a lakásban teremti meg az elvonulás vagy a bújócska lehetőségét.

Ha például megérkezik a kistesó, a nagyobb testvér számára igazi felüdülés lehet az elvonulás. Ahol csak az ő cuccai vannak. Ahová - még - csak ő jut fel. Nagy hely nem kell egy ilyen kuckóhoz.

kuc01.jpg

Elég egy lépcső alatti kis hely, nem kell mindent szekrényekkel ellátni. Ez a kuckó ráadásul a faburkolatnak köszönhetően teljesen körbeöleli kis gazdáit, akik most még többen is elférnek benne kényelmesen. Később pedig remek olvasókuckó lesz belőle.

kuc02.jpg

Esetleg a tető alatti részt ki lehet használni? Vagy van egy egyébként semmi másra nem hasznosítható, de komoly fejtörést okozó bemélyedés a falban? Hát mennyire tökéletes olvasókuckó lett például ebben a gyerekszobában belőle.

kuc03.jpg

Persze, nemcsak a lépcső alatt, hanem a fokok feletti holt térben is kialakíthatunk egy kényelmes kis kuckót a gyerekeknek.

kuc04.jpg

Melyik fiú ne lenne oda meg vissza, ha tűzoltórudat kapna a szobájába? Ja, hogy ezeken még ráadásul egy kuckóba is fel lehet mászni? Kíváncsi vagyok, kijönnek-e egyáltalán a szobájukból.

kuc07.jpg

Ez esetben egy felújított szekrény vált hamisítatlan és vidám kuckóvá egy kislány szobájában. A színes körök nemcsak dekorelemként, hanem létrafokokként is funkcionálnak.

kuc08.jpg

Persze, nem kell ezt túlcsicsázni, elég egy egyszerű formájú és anyagú kuckó is. Így legalább a gyerek fantáziája is nagyobb teret kap.

kuc09.jpg

És nem is nagyon kell építeni. Ha van falmélyedés, elég pár textília ahhoz, hogy nyugis és mégis muris kuckót teremtsünk a gyereknek.

kuc10.jpg

Jó, igen, ez elég kutyaólas, de meglepek bárkit is, ha azt mondom, hogy a kölkök erre magasról tesznek? A lényeg az, hogy el lehet bújni a felnőttek lába alatti kuckóban.

kuc11.jpg

És ha már kutyák, akkor jöjjenek a macskák is. Akikkel a gyerekeknek közös az a tulajdonságuk, hogy bárhová felkapaszkodnak és bármibe beleférnek. Vagy hiszik, hogy beleférnek. Jó, ezekbe a csőkuckókba amúgy tényleg, ami a szülők számára rendesen zavarba ejtő lehet, főleg, ha a szoba amúgy nagyobb, és hirtelen nem annyira könnyű átláni és megtalálni a kölköket.

kuc12.jpg

Nálatok van kuckója a gyereknek?

5 komment

Címkék: design gyerek játszóház gyerekszoba csecsebecse kuckó ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr38931496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.08.04. 17:00:45

Nincs. Jeges vízzel fellocsolt betonon alszunk anyaszült meztelen.

2016.08.04. 19:35:58

@venomspawn: Nekem is pontosan ez jutott eszembe!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.08.04. 19:39:20

nálunk úgy volt hogy apa egy bazi nagy takarót terített egy asztalra és az alá bebújtunk. Miután elgémberedtünk kijöttünk alóla és akkor pörköltzaftos mártóskenyeret ettünk. Ha nem jöttünk ki és szarnunk kellett, beszartunk.

úgyiselfelejtem 2016.08.05. 08:03:35

Négyből négy "anyázós" komment. Wow...
Azon túl, hogy szinte bármi lehet életveszélyes a lakásban, csak az utolsó tűnik hülyeségnek, mert nincs rendes alátámasztás, se rendes út a fel és lemászáshoz.
süti beállítások módosítása