Kisiskoláskoromban apám minden reggel készített szendvicset nekünk, hogy délelőtt éhen ne haljunk. Akkoriban sima papírszalvétába csomagolta, ami olykor kellemetlen módon beleragadt a vajba, zsírba, rántottába, uborkába, miegyébbe, kvázi ehetetlenné téve ezzel a jó szívvel odaadott elemózsiát. Iskolabüfé akkor még nem volt, de jobb is, mert biztos, hogy egy rakás chipset, kólát, miegyebet habzsoltam volna be onnan.De most itt van a műanyag szendvicstartó és kulacs egyben. Egy fél szelet kenyér és némi itóka fér bele, a tizenöt perces szünetben kényelmesen elfogyasztható.
KOMMENTEK