Amikor gyerekkoromban válogatós, rosszevő kölök voltam - aminek mára természetesen már nyoma sincs -, anyámék beszereztek két szett tányért, amiknek az alján egy-egy jelenet volt látható a Piroska és a farkasból, valamint a Hófehérke és a hét törpéből.
Anyámnak volt annyi rafinériája, hogy az adott kaja mindig előbb került a tányérokba, mintsem hogy meg tudtuk volna nézni, melyikünk kapta Piroskát és kinek jutott Hófehérke. Így aztán egymással versengve tömtük befelé a kaját, próbáltuk félretolni a spenótot, hogy lássuk a lényeget.
Jamie Wieck tányérja ugyan nem tartogat ennyi meglepetést, de jópofa ötlet, hogy a kiporciózott kajából kajánul a gyerekre vigyorogjon egy arc. És mivel bizonyított a pozitív visszacsatolás elve, azaz ha rád mosolyognak, szinte automatikusan te is elvigyorodsz, megvan rá az esély, hogy a fancsali arccal asztalhoz ülő gyerek rosszkedve egyszer csak semmivé foszlik. Így még ha nem is eszi meg a tányérján található ételt, legalább az étkezésekkel kapcsolatos rossz beidegződésein lehet egy csöppet enyhíteni ezzel a módszerrel.
Forrás: Jamie Wieck
KOMMENTEK