Hiába esik egyre több szó a globális felmelegedésről, hiába hallani mindenhonnan, hogy baj lesz, ha nem változtattunk életvitelünkön, egyelőre úgy tűnik, az emberek nem nagyon félnek a felvázolt, lehetséges következményektől. Sokaknak még az is nehezére esik, hogy a szmogriadó alatt megváljanak pár napra autójuktól, nemhogy ennél radikálisabb tettekre ragadtassák magukat. Pedig sok múlik mindannyiunkon, legfőképpen az, milyen világot hagyunk majd örökül gyermekeinkre. És persze az is, hogy milyen mintát adunk nekik.
Papolhatunk, magyarázhatunk nekik arról, hogyan kellene élni, és védeni a minket körülvevő környzetet, ha közben a gyerekeink azt látják, mi magunk fikarcnyit sem teszünk a természet egyensúlyának megőrzéséért. Talán nem a mi életünkben fognak bekövetkezni azok a környezeti változások, melyekre megpróbálják felhívni a figyelmünket, de szinte biztos vagyok benne, hogy amikor egyszer csak kénytelen lesz velük szembesülni az emberiség, tágra nyílt, csodálkozó szemekkel teszi majd.
Nemcsak a környezetvédő aktivisták, a hírességek és egyes politikusok karolták fel a környezetvédelem ügyét. A művészetek képviselői is próbálnak ráébreszteni minket a maguk eszközeivel arra, hogy ideje lenne tenni is valamit. A Nel Globális Felmelegedés projektje során a résztvevők - Ricardo Casas, Alejandro Castro, Héctor Esrawe, Emiliano Godoy és Cecilia León de la Barra –például egy olyan szőnyeg formájában jelenítik meg, mi várhat ránk, ha majd felolvadnak a sarki jégsapkák, amely a gyerekeknek is tökéletesen befogadható. A szőnyeg szép, a lehetőség viszont elborzasztó.
KOMMENTEK