Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Lámpát esernyőből

2009.10.13. 10:06 felhasznalo

Vagy ételbúrából. A lényeg, hogy áttetsző legyen az alapanyag, még ha színes is, mert a gyerekek azt szeretik igazán, ugye? És megfelelő búrát találni egy gyerekszobába elég lehetetlen feladat. Főleg, ha valami egyedire, játékosra vágyunk. A ReadyMade oldalán találtuk ezt az otthon is elkészíthető lámpabúrát, amit a gyerek segítségével is elkészíthet bárki.

Részletes leírást itt találhattok, de ha valaki nem tud angolul, akkor nagy vonalakban a következőket csinálja: a kinyitott esernyő szárát a csúszós rész alatt úgy 2,5 centivel vágjuk le egy fémfűrésszel. Majd közveltenül a csúszós rész alatt fúrjunk egy lyukat, abba vezessük bele egy drótot, hajlítsuk meg a két végét, hogy az esernyő ne csukódhasson össze. Ugyanezt ismételjük meg a másik esernyővel is.

Az esernyő kupoláján, közvetlenül a nyél mellett fúrjunk egy lyukat egy hegyes ceruzával, ezen húzzuk át az elektromos vezetéket. A hosszúságánál figyeljünk rá, hogy az égőnek majd a két esernyőből képzett gömb közepén kell elhelyezkednie. Műanyag húzóbiliccsel rögzítsük a vezetéket a megnyírbált nyélhez és a nyélvéghez. A húzóbilincs végeit ne felejtsük el levágni. A vezeték pozitív és negatív végeit csatlakoztassuk a foglalat megfelelő részeihez, majd szereljük rá a sapkát. És már csavarhatjuk is bele a legfeljebb 60 Wattos körtét

A két esernyőt úgy rendezgessük el, hogy a bordák illeszkedjenek egymáshoz, és a végek egy kicsit átfedésben legyenek. Aztán ezeket ismét húzóbilinccsel rögzítsük egymáshoz, a felesleges részt meg nyessük le. Nem baj, ha maradnak rések a két esernyő között - ezeken keresztül egyszerűbb lesz cserélni a körtét. Már csak fel kell szerelni a lámpát: vagy egy már meglévő csillár helyére, vagy egy, a plafonba csavart kampóra - de ez esetben legyen a közelben konnektor, a vezetéket szépen vezessük végig a falon, és persze nem árt, ha van egy kapcsoló is a búra fölött.

Mivel az esernyők általában hőre lágyuló műanyagból készülnek, 60 Wattnál erősebb izzóval ne próbálkozzatok, és mindig kapcsoljátok le, ha netán elmentek otthonról.

Forrás: ReadyMade

Szólj hozzá!

Címkék: szülő anya apa fény lámpa fal idea sk dekor

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr171400880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása