Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Etsy.com - Kezes hírességek

2009.11.18. 10:15 felhasznalo

A hírességek általában önfejűségükről, esetenként vadságukról nevezetesek, ezért is lehet őket csodálni, olyan dolgokat visznek véghez, amihez nekünk, mezei halandóknak aztán semmi bátorságunk nem lenne. Vagy olyan dolgokat, amiken lehet szörnyülködni. Azért az biztos, hogy egyikük-másikuk bizony maradandót is adott az emberiségnek, vagy művészetük által, vagy az eszméik miatt, vagy mert adott helyzetben olyan erőt mutattak, amely másnak is segíthet átvészelni a gondokat. Vagy csak alaposan és bármikor meg tudnak nevettetni minket.

Itt van például Yoko Ono és John Lennon, a két nagy békeharcos, akik közül az egyik ráadásul zenei zseni is volt. Nyilván nem nehéz kitalálni, melyik. 

 Vagy Frida Kahlo és Diego Rivera, akik művészileg és emberileg is követendő példát adhatnak. Tüzesek, szenvedélyesek, merték élni az életüket, vállalni magukat, egymást.

És itt van Barack Obama, az USA első színesbőrű elnöke, a maga elszántságával és eszével. Persze, hogy mire használja majd, az a következő pár évben derül csak ki. Mindenesetre a maga nemében úttörő lesz a munkássága.

A társaság méltó tagja Johnny Cash, aki nemcsak zenéjével tudja lehengerelni az embert, és aki megjárta a mélységet, de képes volt talpra állni saját erejéből és elhatározásából.

No meg Steve Martin, aki nem rest bohóccá tenni magát csak azért, hogy mi mosolyogjunk egy jót. Aki megmutatja, hogy a humor - a nem annyira intellektuális típusát is ideértve - sokszor a legrosszabb helyzetekben segíthet megoldást találni.

Húzzuk hát fel bátran az ujjunkra ezeket a hírességeket formázó apró, filcből készült ujjbábokat, bújjunk egy kicsit a sztárok bőrébe, vagy csak figyelgessük csendben, gyerekeink mit hoznak ki belőlük mindenféle előismeret nélkül. 

Forrás: Etsy.com - abbeychristine 

1 komment

Címkék: játék gyerek textil gyerekszoba etsy

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr321524831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anke 2009.11.24. 22:11:04

Elképzeltem, ahogy a magyar szülők otthon a kedvenc magyar celebjeikkel, politikusaikkal ujj-báboznak a gyereknek! :D
süti beállítások módosítása