Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Kizárólag fogcsíráknak

2010.01.12. 17:40 Cyr

Rendkívül pöpec darab ez a bambuszrácsos, színesen csíkozott végű gyerekágy a Structured Greentől. Olyannyira tetszik, hogy őszintén megvallva, sajnálnám is a legkisebb ugrifülesem alá tenni.  A szóban forgó Vad ugyanis nem használja egyébre a rácsos rész tetejét, mint egyre szaporodó tejfogai élezésére.

A mi sokat próbált rácsosunkon persze teheti, annak már mindegy, rovott a múltja, - no meg a szegélye -, bátyja és nővérei ugyanezt tették, ami ezidáig  68, apró fogacska beható tanulmányozását jelenti. Márpedig ennek örök nyoma maradt, a gyárilag rajta levő lakkréteg fényes csillogása ugyanis már a múlt ködös homályába vész, maradtak helyette  sűrű barázdák, amiknek a folyamatos nyálcsorgás adta meg a végső kegyelemdöfést.

Ez a kiságy azonban apró, békés elsőszülöttekért, gyanútlan - értsd elsőbálos - szülőkért és kizárólag fogcsírákért kiált - de azonnal. Ráadásul a környezetével is barátságos, ellentétben a mindent összerágó, tizensokfogú feltörekvő nemzedékkel. 

Marad tehát részemről a halk sóhaj, szelíden elsuttogott "hiszen ez gyönyörű!", a fiaim szobájában pedig továbbra is egy tisztességben felszálkásodott, sokat tapasztalt, apró, csíktalan-bambusztalan - de nekünk mégis annyira kedves -  rácsoságy.

Forrás: Structured Green

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek szülő alvás baba ágy gyerekszoba kiságy

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr221662610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása