A gyerek szobája mindössze hat négyzetméter, egy párkánnyal és az ellenkező oldalon két ablakkal szűkítve. Ráadásul a belmagasság is kevés, mindössze 2,4 méter. Nem kis kihívást jelentett a berendezése, főleg a tárolóhelyek kialakítása, mert hát mégiscsak gyerekről van szó, akinek nemcsak rengeteg játéka és könyve van - meg dombnyi mindenféle kincse, ahogy kell -, de kamionnyi ruhája is.
Úgyhogy kerítenünk kellett egy olyan szekrényt, ami befér a két ablak közötti 60 centis résbe, és mégis rendelkezik akkora tárolókapacitással, hogy elnyeli a kölök ruhatárát. Végül is sikerült, azzal a kis hibával, hogy csupán polcok állnak rendelkezésünkre, akasztós rész nincs egy csepp sem.
Matthias Ries szekrénye, a Modrobe jelenthetné számunkra - is -a tökéletes megoldást: keskeny, akasztós, meglepően sok cucc fér bele, modern és kecses, emellett moduláris, vagyis tetszés szerint bővíthető a későbbiek során, függőleges és vízszintes irányban is. A hosszú és színes szekrénylábaknak köszönhetően még a legkisebb tér is nagyobbnak, levegősebbnek, és nem utolsósorban játékosabbnak, mozgalmasabbnak hat. Legalább optikailag, ha már fizikailag lehetetlen egy kis szobát tágítani.
A szekrényelemek különféle méretűek, és tetszés szerint választható, hogy milyen hosszúságú és színű lábat szeretne hozzá a vevő. S bár egyelőre nincs sorozatgyártás alatt, a tervezővel fel lehet venni a kapcsolatot, ha valakit komolyan érdekel. És most került bemutatásra a milánói Design Héten.
Forrás: Matthias Ries
KOMMENTEK