Megjelent Berg Judit Maszat-sorozatának második könyve, a Maszat épít. Nálunk a két-három éves célcsoport úgy várta, mint én mondjuk az új Herta Müllert. Természetesen rögtön megvettük, ott helyben az első padon elolvastuk, aztán este még kétszer. Egyszóval abszolút gyerek-siker.
Maszat ugyanis éppen olyan, mint egy átlagos kisgyerek: mindig kitalál valamit, játszik és megfigyel, örül, ha győz és nem adja oda, ami az övé, de szeret a barátaival lenni. Babája, Hóchóc, nem annyira bújós-vigasztalós bábu, hanem tanácsadó és játszópajtás, kicsit olyan, mint egy nagyobb testvér vagy egy szülő.
Az első kötetben egy motoros és egy kerti mese volt, most Maszat a gyerekek kedvencére, villamosra ül, ahol megkezdődnek a bonyodalmak. Végül otthon egy elveszett babának házat építenek, hogy legyen hol aludnia. Minden benne van, ami kell: egy egyszerű, de mindennapos szomorúság, a szülő hiánya - a baba szempontjából -, az építés és a szerepjáték izgalma, és a megnyugtató feloldás.
A második történetben madáretőt készítenek Hóchóc és Maszat. Egyrészt minden gyerek szereti megfigyelni az állatokat, részt venni életükben, másrészt maga az építés, az önálló, komoly munka és tervezés, a folyamat részletes végiggondolása és hallgatása jelent izgalmat. Persze itt is jönnek a megoldandó gondok, de végül telis-tele lesz Maszat madáretetője mindenféle madárral.
Az újabb kötet gyerekszemmel épp olyan jó, mint az első, felnőttszemmel pedig még jobb is, mert hiányoznak belőle azok a számomra zavaró apró didaktikus részek, amikor Hóchóc kioktatja Maszatot, hogy csúnyán viselkedett, vagy kiderül, hogy a zöldségek egészségesek - jó, azok, de úgyis tudjuk.
Egyszóval a két-három évesek ideális könyvbéli barátja és alteregója Maszat, lehet vele barátkozni.
Boribon két év után végre megint új kötettel gazdagodott, és nem is akármilyennel, egy fiús mesével, amiben Boribon labdát kap, megtanul focizni Bencétől - mert Annipanni sose ér rá. A Boribon focizik című kötetből mi is megtanuljuk a foci alapszabályait a gyerekekkel együtt, ha még nem tudnánk. Marék Veronika a mozdulatokat és szabályokat egy focista kézikönyvből leste el, szóval teljesen hiteles képet kaphatunk a dologról.
A kicsik pedig élvezhetik kedvenc hősük újabb történetét, ami épp olyan, mint a sajátjuk: ügyetlenség, kudarc szomorítja őket is, de ha segít nekik valaki, foglalkoznak velük, akkor szárnyakat kapnak. Ha elolvastuk a könyvet, lehet kimenni és kipróbálni együtt a gólrúgást meg a cselezést! Vagy este a foci után egy kis újabb focival álomba szenderülni.
Liza és Micsoda viszonylag új szereplő a kis óvodások mindennapjait és kalandjait feldolgozó történetek sokasága között. Francia mesekönyv, jellegzetes francia kép- és szövegvilággal. A rajzok monokróm, gubancos ceruzarajzok, minden kötethez egy szín tartozik, ami végigvonul a kötet képein.
Olivier Tallecről nemrég olvashattunk hosszabb bemutatásokat a Gyie-n és a Mesekalauzon. Rajzai sokfélék, de közös a nagyfejű, egyszerre gyámoltalan és lendületes lények ábrázolása. A képek megjelenítik és kiegészítik a szöveget, más szempontból is megmutatják az eseményeket. A mesében nem csak Liza és Micsoda szerepel, hanem a szülők is, akik kivonulnak a gyerek világából: ahogy sok külföldi mesekönyvben, rajzfilmben, csak a lábuk látszik, és nem szerepel szimbolikus szülőpótlék sem.
Itt aztán nincs bájolgás, Liza pattogós és rohanós, duzzogós és dühöngős, ragaszkodó és szerető, kitaláló és alkudozó kisgyerek. Ha egyszer eldönti, hogy semmi se jó... Akkor még a legvágyottabb és legszuperebb szülinapi ajándéknak, egy kölyökkutyának is csak lelke mélyén örül. A sok elégedetlenség azonban csak elvezet az el- és befogadásig, és Micsodában nemsokára egyszerre ölt testet a barát, a kistestvér és a képzelt barát vagy megéledt játékállat.
A nyár örömére Liza és Micsoda a strandra mennek. Itt aztán igazi harc dúl köztük, és nem csak azért, mert Liza folyton parancsolgatni szeretne, Micsoda viszont egész másképp képzeli el a nyaralást, hanem mert maga a háború, a készülődés és a támadás a játék. A cselek, akciók és vereségek nekünk mulatságosak, egy gyerek viszont nap mint nap eljátszik valóban - vagy fejben - hasonló történeteket és hadjáratokat. Liza és Micsoda nem az a jól ismert rendes óvodás, akivel tele vannak könyveinek, hanem autonóm lények, akik mindig kigondolnak valamit, amivel magukkal ragadnak minket, olvasókat-hallgatókat is.
KOMMENTEK