A viaszbabákról gondolom egyből mindenkinek Madame Tussaud's panoptikuma ugrik be, ahol híres és hírhedt embereket csodálhatunk meg viaszba öntve, hiszen a viaszból készült dolgok közül az utolsó helyen állnának a gyerekjátékok, legalábbis az én fejemben. Pedig meglepetés: az 1800-as évek végétől már nem csak az addig jól ismert módokon - vallási és temetési szertartásokhoz - használták a viaszt, hanem a játékbaba gyártásban is.
Logikusnak tűnhetett akkoriban a viasz ezen a téren való felhasználása, hiszen jól alakítható, könnyen megmunkálható anyag, amiből következik, hogy kifejező, részletgazdag arc hozható létre belőle. Azonban épp ez nem okozott osztatlan sikert: az 1862-es londoni Világkiállítás zsűrije ugyan dícsérte, hogy mennyire élethűek és kifinomultak a babaarcok, de közben kritizálta is ugyanezért, mert épp e részletgazdagság miatt fennállt a veszélye, hogy a gyerekek sokkal kevésbé használják a fantáziájukat.
Igazuk is lehetett akár, hiszen a tálcán kínált készmegoldások nem fejlesztik a gyerek kreativitását, bár én inkább az olvadékonysága miatt aggódtam volna a helyükben: milyen lehetett aludni egy olyan babával, aminek jó eséllyel leolvadt az arca, ha a gyerek magához szorította egész éjszaka?
Fiú viaszbaba, 1860 körül
Fiatal lány baba, Henry Pierotti, 1870 körül
Újszülött tojásbaba dobozban, 1870-89
Queen Anne és gyermekei, 1830-as évek
Daisy hercegnő, ismeretlen készítő, 1890 -1894
Forrás: Museum of Childhood
KOMMENTEK