Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Nevezd a Gyerekszobát idén is!

2010.06.17. 19:47 felhasznalo

Tavaly a Gyerekszoba tizedikként végzett több, mint ezer nevezett blog közül a Kultblogok kategóriájában a Goldenblog versenyen. Ezt még egyszer szeretnénk Nektek is megköszönni, hiszen nélkületek nem sikerült volna. Idén is szeretnénk indulni, megmérettetni, no meg persze, nyerni, ehhez viszont ismét szükségünk van Látogatóink segítségére is!

A dolog idén úgy áll, hogy bárki nevezheti kedvenc blogjait a Goldenblog oldalán - jobb hasáb, felül -, és minél többen neveznek egy adott blogot, annál nagyobb az esélye, hogy majd a zsűri elé kerül, és netán besöpri a Goldenblog díjat.

Tehát, ha tetszik a Gyerekszoba tartalma, menjetek és nevezzetek minket a következő kategóriában:

  • Kult-Szórakozás

Arra figyeljetek, hogy a blog neve - Gyerekszoba - és az URL között van egy aprócska különbség: http://gyermekszoba.blog.hu -de ezt talán már senkinek sem kell mondani.

Nevezni 2010. július 5-én éjfélig lehet ebben a kategóriában, és akik blogot ajánlanak, egyben zsűritagnak is jelentkezhetnek.

Előre is köszönjük Mindenkinek a segítségét! És majd igyekszünk is meghálálni, például frankó nyereményjátékokkal, meg még több érdekes, inspiráló vagy éppen abszurd poszttal mindenféle érdekes dolgokról.

A Gyerekszoba blog hatalmas csapata

2 komment

Címkék: pályázat üzenet

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr852089472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terkultura.com 2010.06.20. 21:03:37

Csak a komplex kategóriában számít, hányan neveztek Titeket. A kult-szórakozásban nem. De annál több Rátok szavazó zsűri lesz a csapatban, tehát azért mégis! :)
Egyébként HAJRÁ!
süti beállítások módosítása