Csak kérdezzétek meg bármelyik gyereket, tutira egyet fog érteni velem: aki kitalálta, hogy a kajával játszani nem szabad, az nemcsak hülye volt, de feje búbjáig merev is. Mert a kajával játszani igenis jó dolog, gondoljunk csak bele: már elkészíteni is remek móka - már ha valaki szeret főzni. De ha valaki egyszer igazán ráérez a főzés ízére, az meg is fogja szeretni, szerintem.
Úgyhogy nem lenne baj, ha időnként hagynánk a gyereket is eljátszadozni az étellel úgy, ahogy azt például a Raw Edges designerei is tették, amikor felkérést kaptak, hogy a Design of Year kiállítás díjátadási ünnepségére készítsenek 12 rendhagyó asztalt. Ők pedig a bolondozást hívták segítségül, és minden asztal közepére egy olyan tárgy került, amivel a vendégek játszani kezdhettek az étellel.
Ha így tudnánk tenni otthon is, a kis Tell Vilmosok meg végre megízlelhetik, hogy a kaját a hasukba tömni sem feltétlen kötelesség, nemszeretem feladat. Emlékezzetek csak az egykori almaevő versenyekre - hányan mondták ott, a megmérettetés hevében, hogy ők biza nem esznek gyümölcsöt?
Forrás: Raw Edges
KOMMENTEK