Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ötletparádé - SK karácsonyi girlandok

2010.11.22. 08:18 felhasznalo

Az ünnep közeledtével éppen ideje, hogy nekilássunk ismét a dekoráció készítésnek - már, ha nem vagyunk ellene, ugye, de igazság szerint egész más hangulatot áraszt a lakás, ha nemcsak a karácsonyfa díszeleg benne. Persze, meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, az sem az igazi, ha olyan Téli Csodavilággá változtatjuk a lakást, mint Lily az Így jártam anyátokkal egyik részében.

Egy jól eltalált füzérrel úgy csempészhetünk ünnepi hangulatot a lakásba - és főleg a gyerekszobába -, hogy az egyszerre lesz játékos, elegáns és szépséges. Persze, itt is alapszabály, hogy a kevesebb mindig több: ne tekerjünk mindenre egy-egy girlandot, és azt az egyet se csicsamicsázzuk túl. Ami viszont a legfontosabb: próbáljuk meg otthon elkészíteni, így is kicsit közelebb kerülve a Karácsonyhoz, egyre inkább belevarázsolódva annak hangulatába.

Következő összeállításunkban olyan girlandokat gyűjtöttünk össze, amelyeket bárki - még én is - képes elkészíteni. A szövegben található linkek alatt legtöbbször megtaláljátok az elkészítési útmutatót is - igaz, általában angol nyelven, de a fotók segítségével talán azoknak sem okoz majd nagy nehézséget követni a lépéseket, akik esetleg nem beszélik a nyelvet. A gyerekeket se hagyjátok ki: sok füzér akár a kicsik hathatós segítségével is készen van pár óra alatt. A büszkeség, amit viszont ez ad nekik, lehet, hogy egy életre kitart!

Ez a csodaszép, már-már csipkeszerű horgolt girland a lakás bármelyik pontján jól mutat. Remekül, de mégsem tolakodó módon fogja kiemelni azt a részletet, mely köré feltesszük.

Ebben a kicsik egész biztosan nem, ám egy ügyesebb iskolás már tud segíteni, ha megtanult alapszinten horgolni. Az alábbi képen valójában nem is füzért láthattok egyébként, hanem egy babáknak szánt játékot - hopp, egy sk karácsonyi ajándékötlet -, de ez senkit se zavarjon abban, ha esetleg girlandban gondolkodik. Horgolótűket elő, maradék fonalak keresése indul! A papírváltozatát a legkisebbek is simán elkészítik, de talán ezt mondani sem kell.

Szalagokkal még a gyerekek is könnyedén boldogulnak! Vegyünk hát pár méter szép szalagot, és készítsük el belőle ezt a végtelenül egyszerű, ám annál dekoratívabb girlandot a kölök segítségével.

Bonyolultabb és nehezebb az elkészítése azoknak a füzéreknek, amelyek növényekből készülnek. Ám mégsem lehetetlen küldetés egy, a képen láthatóhoz hasonló, klasszikus girlanddal tenni ünnepibbé a lakás bármely pontját. Ez a darab borókából és dióbabérból készült.

Ha már növényekről is szó esett, ne feledkezzünk meg az ilyenkor még simán és ingyen begyűjthető alapanyagokról, a termésekről. Egy-egy séta alkalmával akár rögvest az egész füzérhez való mennyiséget begyűjthetjük, csak vigyünk magunkkal egy zacskót vagy kosarat. Meg lelkes apródokat segítségnek. Elkészítése sem bonyolult, és a feldíszített fenyőhöz is tökéletesen passzol majd ez a tobozgirland.

A filcanyagok nekem az egyik kedvenc alapanyagom - rendkívül sokoldalú, könnyen kezelhető, és igazán tetszetős tárgyak készíthetők belőle. Pillanatok alatt, különösebb kézügyesség vagy varrástudomány nélkül. Nem foszlik, nem kell szegni, ollóval könnyen alakítható. A képen látható kék-fehér filcpompom-füzér is gyors, ám látványos végeredményt nyújtó megoldás, természetesen piros-zöldben, vagy bármilyen más színkombinációban is elkészíthető. Gyerek is segíthet, neki sem fog gondot okozni!

A filcet persze, nemcsak vágni, hanem varrni is lehet. Gegként készíthetünk belőle karácsonyfa-égős füzért, ami vidám hangulatot áraszt anélkül is, hogy áramot fogyasztanánk hozzá. Egyébként a képen látható füzér funkcionálisan nemcsak dekoráció, de egyben adventi naptár is.

És íme az egyik legegyszerűbb filcfüzér, amivel találkoztam. Egyszerűen négyzeteket vágunk a filcanyagból - szín természetesen szabadon választható, már látom is a klasszikus zöld-piros változatot, de kíváncsi lennék arra is, ha létezne arany-ezüst filcanyag, ami tudtommal nincs. Aztán a négyzeteket úgy, ahogy vannak, középen átszúrva fűzzük fel, némelyikre varrhatunk apró csengettyűt is. Gyerekjáték, nemde?

Egyszerű ez a filcfüzér is, bár itt bizony érdemes már előkapni egy varrógépet. Ám az előkészítésben segíthetnek a kisebb-nagyobb gyerekek is - korongokat kell csak vágni a különféle színű, vékonyabb filcanyagokból. Aztán összerendezni őket tetszés szerint, és végigmenni rajtuk a géppel. És kész.

Ez a füzér sem bonyolultságáról híres. Filcanyagból csíkokat vágunk, majd tűvel-cérnával keresztüldöfve ráncosra húzzuk a csíkot. Addig folytatjuk a csíkok ráncolását, míg elérjük a kívánt hosszúságot - persze közben változhatnak a színek, és az egyes csíkok közé beszúrhatunk egy-egy különlegesebb díszítőelemet is.

A nemezelés is rengeteg lehetőséget rejt magában. Nézzétek csak ezeket a tűvel tűzött, gyöngyökkel kivarrt nemezgolyócskákat! Csodaszépek, bár igaz, ezekhez már kell némi elszántság és kézügyesség. De csak egyszer kell elkezdeni, és nyilván kis gyakorlással simán megtanulható - arról nem beszélve, hogy a gyerekszobába egész évre szóló dekorációkat készíthetünk belőle. Vagy fülbevalót a nagylánynak, nyakláncot a kisebbnek. Persze, hogy ajándéknak!

Íme a tűzéses nemezelés egy másik példája: itt a natúr gyapjúgolyókat nem egészen borították be a színes gyapjúszálakkal, csak meghatározott mintában. A színes részekkel azonos zsinór még különlegesebbé teszi. Ja, hogy ez is egész évben díszíthet, az már csak a hab a tortán.

Ollóval vagdosni jó, ráadásul minden gyerek tudja, hogy annál nagyobb csoda nincs, mikor az összehajtogatott papíron néhány bevágást ejtve, széthajtogatás után valami egészen más tárul elénk. Ezt a hópehelygirlandot tortaalátétből lehet elkészíteni, a szokásos, hajtogatós módon, utána pedig kapjunk elő egy papírragasztó stiftet. Könnyű, de látványos füzér lesz a végeredmény, igazán ünnephez illő.

Bár ez a papírfüzér sem nehéz, elkészítéséhez azért inkább a nagyobb gyerekeket hívjuk segítségül. Az apró bonbonpapírokból - vagy muffintölcsérekből, ugye - egy apró trükkel rózsákat készítünk, majd ezek kerülnek fel a zsinórra. Közéjük aranyszín korongokat ragasztunk. S bár eredetileg esküvői dekornak szánták, szerintem simán megállja a helyét karácsony idején is a lakásban.

Na jó, most tegye fel az a kezét, aki soha, de soha életében nem hajtogatott még boszorkánylépcsőt! Ugyehogyugye, nincs is ilyen Olvasónk! Szerintem az iskoláskorú gyerekek nagy része már pontosan tudja, hogyan készül, és valószínűleg elképesztő profizmussal tudja is művelni, de tuti, hogy az óvodáskorúaknak sem fog nehézséget okozni. A boszorkánylépcső-girland akár filmnézés közben is hajtogatható, annyire egyszerű, pusztán a megfelelő papírok kiválasztása és méretre vágása okozhat aprócska, könnyen áthidalható gondot. De a végeredmény igazán vicces, nem?

Ezt az egyszerű fenyőgirlandot óvodások is el tudják készíteni, de a bölcsisek is segíthetnek, ha az alapként szolgáló színes papírokat ők festik meg - ecsettel, kézzel, lábbal. Szerintem ehhez még az útmutató sem szükséges, de azért ideteszem.

Szintén könnyedén elkészíthető ez a papírfüzér. Használhatunk hozzá a gyerekek által festett papírokat, de akár előkaphatjuk az évek óta a fiók mélyén gyűlő maradék, ám már semmilyen apróság csomagolására fel nem használható díszpapírokat is. Pár egyszerű sablonnal a gyerekek is segíthetnek a kivágásában, és persze a felfűzésében is.

Ha egyszínű papírból vágunk ki különféle, a karácsonyhoz kapcsolódó sziluetteket és ezeket fűzzük fel girlandként, egészen különleges, romantikus hangulatú lesz a végeredmény. A sablon kidolgozottságától függően simán elkészítheti egy 3-4 éves gyerek is.

Persze, használhatunk mintás, színes papírokat is. De maradjunk csak a mintáknál, hiszen ez a monokróm girland egész fantasztikusan néz ki. Vigyázat, itt könnyű elcsúszni a giccs irányába: tényleg érdemes vagy színekre, vagy mintákra koncentrálni, és mivel erős kontrasztokkal dolgozunk, most ne kombináljuk a formákat se!

A karácsony nemcsak a szeretet, de a család egyik legfontosabb ünnepe is kultúránkban. És ha a családé, akkor miért ne készíthetnénk a családtagok fotóival kombinált füzért? Vigyázat, giccsveszély! Ne kombináljuk túl a fotók keretét, és ez esetben válasszunk inkább fekete-fehér képeket, egész különleges hangulatot fognak árasztani. Ugyanezen alapon készíthetünk karácsonyi üdvözlőlapokból is füzért: a színek-változatos formák miatt használjunk kevesebb képet, és azokat egymástól kissé távolabb fogassuk fel. Kivéve, ha nagyon hasonlít a színviláguk.

Szöszmötölösebb, ám annál látványosabb, ha háromdimenziós girlandot készítünk. Bár bonyolultnak tűnik, igazából kicsit sem nehéz, egy ügyesebb óvodás is simán elboldogul vele. A lényeg, hogy ugyanazokat a szimmetrikus formákat használjuk. Kell hozzá némi ragasztó, türelem és idő, de szerintem a végeredmény igazán megéri. Itt apró, színes papírkörökkel dolgoztak, de ugyanígy elkészíthetjük csillagokból, fenyőfákból is.

Ismét egy háromdimenziós füzér következik - eredetileg Halloweenre hangolva színekben -, itt csíkokból készülnek a gömbformák. Bonyolultnak tűnik? Kicsit sem az. Egyszerű papírcsíkok összefogva ragasztóval és egymáshoz fűzve-ragasztva. Kezdők is elkezdhetik, én mondom.

És ha már karácsony, akkor bizony nassolás! Felnőtteknek minimum évente egyszer, gyerekeknek meg olykor alapból is jár. Ha pedig nassolás, akkor a fogrontó cukorkákat inkább kapkodjuk el a család elől, de nem bezabálás céljából. Készítsünk belőlük látványos, szépséges, csillogó cukorkagirlandot, pofonegyszerű módon: mindössze össze kell ragasztani a papírok végét. És kész. Gyerekek, ki segít?

Nevetségesen egyszerű, mégis dekoratív ez a gyöngyös girland. Ha elég nagy lyukú gyönggyel dolgozunk, akkor még a legkisebbek is viszonylag könnyen elboldogulnak vele, és csak a gyöngy minőségétől, színétől, formájától függ, mennyire lesz a végeredmény elegáns, csillogó, színes, vidám, otthonos.

Talán ez a füzér igényli a legkevesebb belefektetett energiát - bár anyagilag nem éppen költségkímélő. Ha viszont a konyhaszekrény polcain egész gyűjteményünk van mézeskalácsformákból, miért ne áldozhatnánk be párat átmenetileg a szent cél érdekében. Már csak egy szép szalag kell, amire rákötözzük mi, vagy még inkább a kölökkezek a formákat, és máris kész az igazán karácsonyi, mézeskalács kiszúró-girland.

Naná, hogy nem maradhat ki a mézeskalácsból vagy gyömbérkekszből készített füzér sem - ha már a hozzájuk használt formákat sajnáljuk, ugye... Nagy előnyük, hogy egy finom bögre tea vagy kakaó mellé el is fogyaszthatjuk szépen lassan. Bár a karácsonyi családi evészetek mellett ez mégsem annyira előny. De ki tudna nekik ellenállni? És persze, hogy nemcsak emberkék, hanem bármilyen formájú jól mutat. Csak a sütés előtt lássuk el az alakokat a megfelelő likakkal.

A varródobozban elfekvő üres spulnikat nemcsak adventi naptárhoz használhatjuk fel, de készíthetünk spulnigirlandot is. A spulnikra szalagdarabkákat tekerünk, majd ízlés szerinti sorrendben felfűzzük a zsinórra-szalagra az egészet. És kész.

Az ünnephez nemcsak a színek, formák, anyagok tartoznak hozzá szorosan, de bizony a fények is. Az apró, csillogó, meleg fények, amelyek ellensúlyozzák azt, hogy odakint hideg van és szürkeség - jó esetben, fehérség -, hogy korán sötétedik, és reggel is fények nélkül indul a nap. Fényfüzért otthon is készíthetünk, ha akad elfekvőben egy használaton kívüli, felesleges karácsonyfa-izzósor, akkor már csak néhány bonbonpapírt - vagy muffinpapírt - kell kerítenünk, és pillanatok alatt elkészülhet - akár a kicsik segítségével is - a házi hópehely fénygirland.

Persze, készíthetünk még füzért pattogatott kukoricából, papírgyűrűkből, gumicukorból, gyakorlatilag bármiből, ami a kezünkbe kerül. Általában egy kis idő és munka ráfordításával látványos változást érhetünk el a lakás hangulatában segítségükkel. És ami a lakás hangulatát megváltoztatja, az megváltoztat minket is - felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Talán kevésbé feszülten, idegesen telnek majd a napok Karácsonyig, talán sikerül elérni, hogy ne csak az az egy nap szóljon az egymásra figyelésről. Hanem sok-sok másik is. És kell-e ennél nagyobb ajándék bárkinek is?

2 komment

Címkék: gyerek ünnep szülő anya apa praktikus kreativ idea gyerekszoba nappali hellókarácsony sk dekor ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr172458119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2010.11.22. 09:09:22

Öröm Titeket nézni, jó ötleteket kaphat az ember lánya, ha nincs ideje ötletre vadászni... köszi :)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.11.22. 10:21:05

@Krizzta: Mééééég dicséééérj!:) Köszi, nagyon jólesik. És igyekszünk.:)
süti beállítások módosítása