Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Egyszer volt - Egy autósülés

2012.05.15. 08:27 felhasznalo

A biztonsági gyermekülés viszonylag friss találmány, évtizedekig azonban a hátsó ülésekhez még biztonsági övet sem szereltek be a gyártók. Emlékszem magam is arra, hogy az öcsémmel a hosszabb családi utakon az ülésre térdelve kokettáltunk a mögöttünk haladókkal, időnként eldőltünk aludni egyet, de még arra is volt példa, hogy ott helyben rendeztük le némi fizikai agresszióval a testvéri félreértéseinket, súrlódásainkat. Más kérdés, hogy az én gyerekem bizony már az első perctől bekötve utazik és eszembe nem jutna ülés nélkül beültetni a kocsiba.

Régen is voltak biztonsági felszerelésekre utaló próbálkozások, mint például ez a Bébé-Confort ülés 1952-ből, amelyet az első ülés támlájára lehetett erősíteni. Ha ma meglátnám használatban, menten szívrohamot kapnék, azt hiszem.

Ezen a fotón két berendezés is látható, bár csak az egyik igazán szembeötlő: az, amiben a baba ül az ablakban. A kicsi refluxos volt, így etetések után mindig egy ideig függőlegesen kellett tartani, ezt oldották meg a pihenőkben ily módon a szülők. A másik berendezés - látszik az, még ha csak a csücske is - egy függőágy, amiben, ha a pici álmos volt, a szülők letették aludni menet közben.

A harmadik képtől konkrétan sokkot kaptam, pedig nem érzem magam paraszülőnek, de tényleg. 1951-ben a Popular Mechanics szeptemberi számában jelent meg ez a barkácsötlet: sk elkészíthető, autóban használható "járóka". A cikk szerint nemcsak arra alkalmas, hogy a gyerek jól eljátsszon, míg apa-anya a vezetésre próbál koncentrálni, de állításuk szerint egy hirtelen fékezésnél kifejezetten védő hatással bír a gyerekre. Látszik, hogy akkoriban még nem nagyon végeztek törésteszteket...

Nem ajánlom senkinek sem az elkészítését! Azért én hálát adok az égnek a biztonsági gyermekülésekért - vagyis inkább a tervezőknek, azt hiszem, nekik több közük van hozzájuk -, de az is tény: mi is felnőttünk valahogy. Például úgy, hogy szüleink jól szétcsaptak köztünk, ha a hátsó ülésen visítoztunk meg ugráltunk. 

1 komment

Címkék: biztonság gyerek baba úton jármű autósülés egyszer volt

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr764508544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

létezőnick 2012.05.15. 22:35:52

Fura dolog a paramamiság :)
Én sem tartom magam annak (sőt!), de valahogy ez a biztonsági ülés dolog nekem is bekattant. 1 métert nem utazhat a szerencsétlen gyerek nélküle és a biztonsági övet is csak motorleállás után kapcsolhatja ki :)

Pedig anno a wartburg kombiban min hárman ültünk hátul és gyepáltuk egymást nem kis távokon.
De az is biztos, hogy akkoriban az autópályán is 100 volt a max megengedett ráadásul ennek az átlépésére kevés akkor futó autó volt képes. De autóból is kevesebb volt, mint a tizede a mostani számnak.
süti beállítások módosítása