Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Alvási tippek dedeknek

2012.10.26. 09:51 felhasznalo

Minket átvert a gyerek annak idején. A kórházban és az első itthon töltött nap napfényes időszakában szépen, nyugodtan aludt. Aztán ahogy leszállt az éj, úgy nyílt ki a kölök csipája is, hogy aztán megmutassa, mi a magyarok istene. Onnantól nem volt alvás, se éjjel, se nappal, hónapokig. No, persze, az ágyában sem az ausztrál Bed Toppings ágyneműivel ágyaztam meg, lehet, hogy itt basztam el véglegesen, mert ha alatta lett volna például az alvási tippekkel teli lepedő dedeknek, talán alhattam is volna. Legalább két órát egyben. Már az is valami.

De ha azt nem is, legalább jókat vigyorogtam volna a saját nyomoromon, miközben lepakolom a dedet a tippes vagy a madárfészkes lepedőre, és elgondolkodtam volna azon, vajon hogyan lehet olyan genetikai képességekkel ellátott gyereket csinálni, aki már világra jöttekor is képes olvasni.

BedToppings1.jpg

BedToppings2.jpg

BedToppings3.jpg

Forrás: Bed Toppings

2 komment

Címkék: alvás baba ágy kiságy ágynemű

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr794856678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnnaPanni 2012.10.31. 17:15:01

Az én gyerekeim nem tudnak olvasni, állandóan alszanak :D
süti beállítások módosítása