Azt hiszem, alkotói válságomat élem éppen. De az is lehet, hogy ez inkább egy jóféle karácsony utáni depresszió, mindenféle semmittevéssel. Alig tudom rávenni magam értelmes dolgokra, pedig ha egyszer bepörgök, akkor aztán szem nem marad szárazon körülöttem.
Szegény kisház is itt tengeti már napjait nálunk az ünnepek óta, mindenki használatba vette, csak én nem írok róla. Van, aki a lelógó függönyszalagokkal cumizik, van, aki csimpaszkodik az ablakkeretekbe, van, aki búvóhelynek használja és onnan időnként csatanyávogást hallatva harciasan előront, és van, aki rendeltetésszerűen használja kisboltnak. Színtiszta sikersztori!
Eszembe szokott jutni az eredeti huzata - pár nappal ezelőtt kaszaboltam szét etetőszék-alátétnek -, és ilyenkor mindig úgy örülök neki, hogy nem a dzsungeles verziót kerülgetjük a lakásban, hanem ezt a szépet. Mert hát ez szép lett, no.
Amiben még fejlődnöm kell az az, hogy terápiásan el tudjam engedni a kreálmányaimat, és ne kötögessem vissza kényszeresen mindig alapállapotba a függönyöket, ne rendezgessem a nem pontosan illeszkedő részeket, amik úgyse fognak pontosan illeszkedni, mert egyszerűen nem ez a lényeg. Kérdezzétek a macskát.
Ha van olyan köztetek, aki hasonló kisházat - sátrat-kuckót - készített a gyereknek saját két kezével Karácsonyra, ezúton kérjük, hogy tiszteljen meg minket egy képpel, amit a Facebook oldalunkra feltölt! Köszönet előre is!
És hogy hogyan készült Juli kisháza? Nézzétek meg az előzményeket:
Saját készítésű kisház - 1. rész
Saját készítésű kisház - 2. rész
KOMMENTEK