Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Krzysztof és Farida szerint a világ

2016.06.16. 09:24 felhasznalo

Nem tudom, mi van velem, lehet, hogy új kattanásom lesz itt a végén: az imádott skandinávok után egyre több nekem tetsző lengyel gyártóba botlok. De hát érthető a vonzalmam, ha olyan csodákat találok, mint a trzymyszy, vagyis a három egér játékparádéja.

kris04.jpg

Ahol minden, de minden kartonból van! A házak, a járművek, a bútorok, de még a gépek is. Mert a kínálatban itt van minden, mi szem-szájnak ingere: mosógép és kisszekrény, repülő és rendőrautó, kisház és játszóház, bababölcső és füzérek is.

kris06.jpg

A történetük már-már átlagos: Krzysztof és Farida házaspár, akik a varsói Képzőművészeti Akadémián végeztek. Aztán összeházasodtak, lett két gyerekük, Hania és Stas, közös kégli, amit aztán egyre több kartondoboz bitorolt, amit a gyerekekkel együtt hol ennek, hol annak alakítottak át. Ám ezek a mindennapos kartondobozok érezhetően nem bírták úgy a gyűrődést, mint ahogy ők szerették volna, ezért kerestek strapabíró kartont. 

kris08.jpg

kris01.jpg

És találtak is. A gond csak az volt, hogy kizárólag nagy tételben lehetett vásárolni. És mivel minden szülőnek a gyerek az első, bevásároltak a kartonokból. Aztán már szinte magától jött az ötlet, hogy hát akkor ezt most mind fel is kéne használni, és ha már, akkor akár másnak is készíthetnek belőle játékot.

kris07.jpg

kris05.jpg

A képeken lehet látni a végeredményt. A játékok különlegessége, hogy teret adnak a képzeletnek, a gyerekek maguk díszíthetik ki kedvenc darabjaikat, és apával-anyával közösen kell összerakni őket, ami ugye nemcsak jó móka, de még erősíti is a szülő-gyerek kapcsolatot. Utána meg lehet kuckózni vagy babázni, mosni-főzni, repülni vagy a csúnyarosszbácsik nyomába eredni.

kris02.jpg

krisz03.jpg

Cuki és nagyon szerethető az a világ, amit Krzysztof és Farida szemén és játékain keresztül megismerhetünk. 

Forrás: trzymyszy

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek anya apa papír jármű játszóház babaház játékkonyha

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr874678279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása