Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Hogy ne a te körömlakkod bánja

2016.10.17. 16:19 felhasznalo

Ha lányod van, kivédhetetlen, hogy ne érdeklődjön minden olyan dolog után, amit anya csinál. Ilyen például a sminkelés és a körömlakkozás is. És bár ez utóbbi alkalmazása a benne lévő anyagok miatt nem túl egészséges kisgyerekeknél, egyszerűen kikerülhetetlen, hogy egyszer-egyszer a gyerekünk - még a fiúk is - ne pirosra vagy más rikító színre mázolt körmökkel pompázzon.

nail2.jpg

Persze, lehet, hogy ettől valakinek szülői bűntudata támad, vagyis jelentkezik ez egyfajta painként. De ahol pain van, ott gain is, úgyhogy senki se csodálkozzék, hogy az egyik francia körömlakkgyártó nanáhogy kirukkolt a gyerekeknek szánt, vízoldékony körömlakkjaival.

nail1.jpg

nail3.png

nail4.jpg

nail5.jpg

Ezekben a lakkokban semmilyen toxikus anyag nincs, így biztos, hogy nem lesz tőle baja a gyereknek. Ezerféle szuper színben kapható, és esténként, a fürdetésnél magától leázik az egész, akár kézen, akár lábon volt alkalmazva. Hogy az egyéb, véletlenszerű alkalmazási területeket ne is említsük.

Forrás: Nailmatic

Szólj hozzá!

Címkék: kiegészítő gyerek fürdőszoba dekor gyerektrend

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr111806865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása