Továbbra is vonzza a tekintetem minden, ami egyszerű és természetes. A kőolajszármazékok feldolgozásaival teleszórt tiritarka világunkban üde színfolt egy-egy olyan alkotás, mint a japán Togawa fa játékautói. Gömbölyded keletiesen cuki formák, fából, kézzel készítve. Sok mindent nem lehet hozzáfűzni, de szerintem nem is kell...
A válságos idők szükségszerűen termelik ki a szuperhős kultuszt, tessék körbenézni, már szinte minden ujjunkra jut egy. De inkább több. Julian Wolkenstein fotográfus és Tamara Maynes textiltervező közös projektjében meg szó szerint. Szerintem reprodukálásra érdemes gondolat, hisz a szuperhős outfitnél nincs egyszerűbb: egy lobogó palásttal megtoldott felemblémázott vicces trikó és egy álarc. Mindenki legyárthatja a saját világmegmentő csapatát. És máris könnyebben vészeljük át a nehéz időket!
Hát én maradnék továbbra is az ülőalkalmatosságoknál, ha megengeditek, kedves internetező gyerekek! Sőt. Tovább göngyölíteném az előző vezérfonalat is. Mármint a megtévesztést. Bár ez most nem is vezérfonal, inkább csak mellékszál. Merthogy ezeknél az ülőkéknél a többszörös pszeudo-jelenséggel állunk szemben.
Egyrészt ránézésre műanyag, és lakozott bambusz. Alakját tekintve puhának tűnik, de kemény. Viszont mégis kényelmes. Viszont egyértelműen dekoratívak ezek a színes kavicsok. Szétszórva, vagy egymásra rakva. Bárhol, bármikor vidámságot visznek a legszürkébb falak közé is.
Olykor az internet bőségszarujából elénk vetődnek olyan kereskedelmi termékek, amelyekkel, bár feltételezhetően nem kiskorúakat céloztak meg elsődlegesen, annyira komolytalanok, hogy máshol nem tudom elképzelni őket, mint egy kiskamasz szobájában. Ezeknek a készségeknek lehetne a címerállata az alábbi kanapé, és a hozzá opcionálisan megvásárolható puff.
Egy jól kidolgozott geg, de annak kimondottan jó, szinte látom magam előtt a meglepett nagyszülőket, amikor az unokájuk hellyel kínálja őket saját kis territóriumában. De nem csak a (hosszú távon) kissé idétlen poén miatt gondolom, hogy felnőtteknek ellenjavalt lenne. Ilyen bútort életvitelszerűen használni csak a serdülők fiziológiája mellett tartom elképzelhetőnek. Persze heverészni, hencseregni, punnyadni és kézikütyüt nyomkodni biztos jól lehet rajta..., (és a kistesó is biztonságban van - ami a sarkokat és éleket illeti).
Én kifejezetten utálom a rizslámpákat. Olyan íztelen-szagtalan érzetet árasztanak, és bár kellemes fényt varázsolnak a szobába, de annyira sterilek, hogy mennyezeti világításnak semmiképp sem tenném fel a rizspapír-gömböket. Jó, tudom, én vagyok a hülye, hát lehet azt dekorálni, de az én kézügyességemmel bárki más is inkább a késztermék mellett döntene.
Pedig ha itthon is lehetne olyan rizslámpa-búrákat kapni, mint amiket az Around the world kínálatában láttam, hát istenbizony, én lennék a legnagyobb rajongójuk. Mert ezek a lámpák izgalmasak, színesek, játékosak és akár még romantikusak is. Vagy keletiesek. Egyetlen bajuk van: fiúk szobájába nem alkalmasak. Meg még egy - egyik sem itt lóg nálunk.
Forrás: Around the world
Bár a Tale Design hagyományos rizsbor fogyasztásához tervezte Moon fantázianevet viselő tálkáját-pohárkáját, le merem fogadni, hogy a gyerekek körében is nagy sikere lehetne - például tejjel feltöltve. Esetleg a reggeli gabonapehellyel-müzlivel. Mert ki ne akarná a kiskorúak közül magáénak tudni - és ha lehet be is kebelezni - a Holdat és annak különféle fázisait (meg a csillagokat és úgy egyébként is, bármit)?
De ha a kölöknek nem is venném meg, hát magamnak simán. Ha innék tejet.
Forrás: Tale Design
Ó, azok a boldog békeidők, mikor alkoholt csak suttyomban ihattak a népek, mikor még a bigband-ek zenéjére ropták a táncot, mikor a színpadi show műfaja még javában virágzott. Amikor a nők ruhái egyre rövidebbek lettek, a showtáncok pedig egyre merészebbek. Ezt a kort idézik meg a CuriousPip babái - mintha csak a Ziegler lányok elevenednének meg ezekben a gyerekkezekbe szánt alakokban. Hát nem csodásak?
Forrás: Etsy.com - CuriousPip
Nagy LEGO fanoknak szinte kötelező darab ez a lego darabokat mintázó szőnyeg. Vagy takaró. Esetleg mindkettő. Játszószőnyegként tökéletesen lehet a kis bütyköket gyümürkészni, ami jó a babának, a mamának meg főleg, mert akár tíz percig is elvan az a gyerek, mint a befőtt. Takaróként pedig melyik gyerek ne szeretne legoval takarózni, ami nem szúr?
A húzogatós játékok valamiért nem akarnak kimenni a divatból. A fene se tudja miért, hisz nem valami interaktívak, elem se kell beléjük, és nem is hangosak. Rejtély. Persze ha egy ilyen darabokat látok, mint Ellen Heilmann kutyái, már nem nagyon csodálkozok. Ilyet még én is húzogatnék magam után. Persze a felhasznált alapanyag miatt a zöldek lehet hogy nyakon löttyintenének egy vödör zöld festékkel, de a kutya bánja! Egyébként is sokkal humánusabb és praktikusabb egy ilyen háziállat mint egy igazi...
Szóval: kell!
Forrás: Ellen Heilmann
Mozikban az újabb szuperhősös hollywoodi szuperprodukció, az aranyat érő májusi eső meg a napokban váltja a szeszélyes áprilisi időjárást. Összefüggés? Nem sok. Mondhatni semmi. Egészen addig, míg az alant található esőkabátokra rá nem bukkan az ember az internet zegzugaiban bóklászva.
Szerintem annyira szuper, hogy a gyerekek megoldanák az aszály problémáját kishazánkban. Kikönyörögnék az égiektől a csapadékot, csak hogy felvehessék...
Gyors léptekkel közeledünk az Anyák Napja felé, egyre inkább foglalkoztat majd bizonyos családtagokat az a kérdés, vajon mivel okozhatnának örömet a család motorjának, az anyukáknak. Ez a puha párna például tökéletes válasz lehet, rajta az anyaság kissé rózsaszín ködös definiálásával.
Mondjuk, én biztos jobban örülnék valami kissé cinikusabbnak-ironikusabbnak - jókat röhögnék rajta, ahányszor csak meglátnám -, de ez is jópofa.
Forrás: Etsy.com - mybeardedpigeon
A hegyező még mindig az egyik leggyakrabban előforduló használati tárgy az iskolákban és irodákban, technológiai fejlődés ide, digitális világ oda. És amíg ez így van, addig a formatervezők meg a műanyagfröccsöntő kisiparosok egy jelentős része azon fog munkálkodni, hogy minél pofásabb köntösbe kényszerítse ezt az apró, de annál leleményesebb készséget.
Volt már itt a blogon horrorisztikus, vagy épp filozofikusan humoros, vagy épp egyszerűségében is gyönyörű ékszer. Az alább látható darab mindez egyben, és egyik sem. Ki-ki döntse el maga, hogy vállalná-e a tanerőkkel való konfrontáció kockázatát, aztán rendelje meg a gyereknek. Szinte ingyen van...
Forrás: bookofjoe
A skótok is tudnak valamit. Keresztezni az ugrálóvárat a művészettel, például. Illetve az egyik legismertebb és legrégebbi brit történelmi örökséget imitálva készíteni egy meghökkentő és kicsit polgárpukkasztó látványosságot, amit persze a gyerekek vidáman és fél perc alatt vettek birtokba a glasgow-i Vizuális Művészetek Nemzetközi Fesztiválján.
Ti melyik magyar műemléket tudnátok hasonló szerepben elképzelni?
Forrás: A fesztivál / Fotók
Három lengyel tervező keze munkáját láthatjátok a képeken. Tomasz Augustyniak a Poznan-i Képzőművészeti Egyetemen végzett, Ola Mirecka, aki Varsóban tanult ipartervezőnek, és Michał Biernacki, a Moho Design alapítója - ez utóbbi volt az első lengyel cég, amely elnyerte a Red Dot Design díjat. No, ők álltak össze, és hozták létre ezt a játékos, friss gyerekbútor kollekciót - eredeti nevén Ma-Ma-Ma -, amelyekben keverednek a csíkok és a funkciók.
A több magasságba állítható kiságy később gyerekágyként, majd kanapéként hasznosítható, a komód tetején elforgatható pelenkázó-feltét gondoskodik a biztonságos és kényelmes pelenkázásról, miközben fiókjai kialakítása egész biztosan nem fog veszélyt jelenteni a kölkök praclijaira. A szekrény tetszik a legjobban: a belseje jól átgondolt, remek a színkombináció az ajtaján, és isteni ötlet a krétával írható felület! Kár - bár a designerek szempontjából nem is biztos, hogy az -, hogy a kollekciót Pook Pook néven felvásárolta a Vox.
Forrás: Vox
Nem tudom, Ti hogy voltatok vele, én imádtam kártyavárakat építeni. Még akkor is, ha a végén mindig ledőlt. Nem mondom, hogy nem idegelt a dolog, dehogynem, teljesen be tudtam pipulni tőle, és olyankor azért sűrűn kívántam, hogy bárcsak létezne egy olyan kártyapakli, amiből gyakorlatilag ledönthetetlen kártyavárat lehetne építeni.
Mit tudtam én arról, hogy akkora már a híres amerikai designer páros-házaspár, Charles és Ray Eames réges rég kitalálta azt, amiért én úgy fohászkodtam művem romjai felett. Már 1952-ben megjelent az első olyan paklijuk, amiből nemhogy ledönthetetlen kártyavárat lehetett építeni, de akár boltíveket is lehetett hajlítani! Merthogy minden egyes kártyalapot hat bevágással láttak el, amelyek segítségével stabilan rögzíteni lehet őket egymáshoz.
KOMMENTEK