Szokatlan, furcsa és néhol mulatságos karácsonyfákat készülök bemutatni Nektek, amiken jókat lehet mosolyogni, és netán az elvetemültebbek ötletet is meríthetnek belőlük egy rendhagyó karácsonyi dekorációhoz.
Mi mással is kezdhetnénk, mint a feje tetejére állított karácsonyfával, hiszen evidens: ha fel akarjuk forgatni a karácsonyi hangulatot, álljon fejre az a fa. Látványos, és nem mellesleg még praktikus is lehet, hiszen így jó sok ajándék fér alá, nem foglalják a helyet az ágak alul. Emellett biztos, hogy még a fa is dúsabbnak tűnik majd így, ebben a helyzetben.
A Büro North által tervezett öko, farostból készült karácsonyfáknak több előnye is van. Elsőként természetesen a környezetvédelem, másrészt a helytakarékosság, mert lapra csukhatók és felrakhatók a szekrény tetejére a karácsony elteltével.
Harmadrészt pedig költséghatékony megoldás is, mert - mint más műfáknál is -, csak egyszeri a kiadást jelentenek. Persze, designban messze veri az összes műfenyőt, amit eddig láttam. Tetszik a natúrsága, letisztultsága, a formái. Én szívesen látnám viszont a nappalinkban bármelyiket az igen bő méret- és formaválasztékból.
A költségtakarékos kategóriában több versenyzőt is indítottam, ezek közül nem tudom eldönteni, melyik a győztes, mert mindet minimál költségvetésből meg lehet valósítani anélkül, hogy így, a karácsonyi össze-vissza vásárlás közben, megterhelnénk velük a pénztárcánkat.
A könyvespolcos megoldás adja magát azokban az otthonokban, ahol van némi (sok) gyűrhető ponyva irodalom - mert szépirodalmat nem nyűvünk természetesen -, és egy félig kiüríthető könyvespolc. Mutatós, de nem biztos, hogy aki belép a szobába, az rögtön a karácsonyfát látja majd a kreációnkban, lehet, hogy inkább a büdös nagy kupira asszociál. Mint általában anyáink vagy anyósaink, ugye.
Holtversenyben áll a polcossal a létrás karácsonyfa, ami nekem személy szerint a szívem csücske. Csak egy bazi nagy létra és az otthon fellelhető összes égő, díszek kellenek, és kész is van a rendkívül kreatív és olcsó karácsonyfa. Szobafestők előnyben, mert minél nagyobb az a létra, annál impozánsabb lesz a fánk. Még az is lehet, hogy ezt kipróbálom a csajokkal, csak félő, hogy állandóan meg akarják majd mászni.
A minimalista és a totál-egyszerű műsorszámban a falécek-keresztbe-egymáson fa az, amit mindenképp látnotok kell. Annyira egyszerű, hogy az ember a homlokára csap, hogy "ez miért nem jutott eddig az eszembe?". Nem mintha annyira szép lenne, bár kétségtelen, hogy van valami bája, de azért leginkább csak csupasznak érzem szegénykét. Bár a gyerekek nyilván két perc alatt megoldanák ezt a problémámat egy doboz zsírkréta hathatós segítségével.
Az alant látható LED-es karácsonyfa-kivetítő projektor a totál-zöld kategóriába került, mivel ehhez aztán nem kell semmiféle fát kivágni és a legkisebb helyen is elfér a következő karácsonyig. Meg egyáltalán: maga az ötlet teljesen lenyűgöz.
Mondjuk, díszíteni nagyon nem lehet ezt a fát, legfeljebb úgy, ha a falon körbeverjük szögekkel a fát és arra akasztunk díszeket. De akkor szanaszét lyukasztanánk a falat. Az pedig dőreség lenne tőlünk. Valószínűleg otthon is elkészíthető némi kartonpapír, zöld(re festett) zsír- vagy pauszpapír és egy elemlámpa segítségével. Ha valaki megalkotja, feltétlenül küldje el nekünk a fotót róla!
A két utolsó versenyzőnk a legkreatívabb jelzőt kapja, igaz, egyik sem igazi és nem használható fa, csak reklámok. De én azért mégis kiteszem őket, mert zseniálisak. Minden elismerésem azoknak, akiknek az agyából kipattant az ötlet.
KOMMENTEK