Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Első vendégbloggerünk: Lakótárs

2008.12.02. 09:27 felhasznalo

Kedves Látogatók!

Vendégblogger felhívásunkra máris érkezett néhány jelentkezés, így ma már el is olvashatjátok az első vendégblogger által írt bejegyzést! Ezúton pedig bemutatnánk Nektek a bejegyzés szerzőjét, Lakótársat, aki imígyen vall önmagáról:

"Lelkes kezdő apuka vagyok, valahol harminc és a nyugdíj között, egy 12 hónapos leánygyermek elkötelezett édesapja. Némi bölcsészettudományi képzés és rövid egyetemi karrier után egész más területen dolgozom, lényegében embereket próbálok rávenni arra, hogy minél többet látogassanak egy jó hírű budapesti kulturális és szórakoztató intézményt.

Gyermekünk fogantatásáig fogalmam sem volt róla, milyen elképesztően gazdag a "gyerekipar" burjánzó világa, de azóta valósággal beleszerettem a gyerekeknek és szülőknek gyártott kütyük, tárgyak, dekorációk fantasztikus sokféleségébe. Azóta arra is rájöttem, hogy végérvényesen pályát tévesztettem: ha visszaugorhatnék egy-két évtizedet, gyerekpszichológus lennék. De leginkább arra hajtok, hogy egyszer valamikor, egy következő, reménybeli gyermekünknél "igazi" stay-at-home-dad, azaz "főállású apuka" legyek, ennek minden nyűgével és örömével.

Kis családunk gyermekes kalandjai és apai evolúcióm állomásai a Hommelette blogon olvashatók."

 

1 komment

Címkék: üzenet

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr32799242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pénzügyi Őrangyal · http://penzugyiorangyal.hu 2008.12.05. 21:29:27

Nagyon tetszik a blogod, és a testvére is.
Vendég bloggereknél nem lenne jobb a bemutatkozás után átirányítani az olvasókat a saját lapjára? A google robotok nem szeretik a tartalom duplikációt. :)
süti beállítások módosítása