..., az Óperencián túl, élt egyszer egy kislány, aki lelkes volt, és aprócska gyerek létére hivatásos álmodó. Úgy hívták, hogy Jennifer.

Jennifer csak álmodott kezdetben - valamennyien így keztük, csak kevesen  vagyunk, akik emlékszünk is rá. Álomvilágát sárkányok, manók, tündérek serege, ezernyi, sose látott lény népesítette be. Ebben a világban mindenki jó volt, a csúnyácska se rém, csupán esetlen, jólelkű figura. Álomföld lakóinak lelkét nem mérgezték előitéletek. Gnómok, tündérek, játékos,  mosolyfakasztó, mulatságos figurák, mind-mind várták a varázslatot, hogy valaki életre keltse őket.

Nem vártak hiába, hiszen Jennifer felnőttként sem felejtette el őket. Egy szép napon visszatért Álomföldre, immár Jennifer Carsonként, hogy varázspálcájával megütögetve lakóinak bolyhos fülét, ők álmodhassanak immár, a mi világunkban.

És azóta is itt vannak, egyre többen és többen lesznek, Álomföld lakói hosszú sorokban, lábujjhegyen, pisszegve vonulnak át hajdanvolt és mai gyerekek álmain, hogy köztünk lehessenek. Jönnek, csak jönnek, azért az egy pillanatért, amikor a Nagy Kapun átlépve hús-vér meselényekből a boldog pillanatba dermedt nemezfigurákká válhatnak. Mert az az egy pillanat, számukra az az igazi varázslat.

Még akkor is, ha az ára egy soha véget nem érő álom. Mert ebben az álomban mi, emberek vagyunk immár azok, akik az ő Álomföldjüket népesítjük be sokféleségünkkel. Ki tudja? Egyszer talán a te füleden is koppan a varázspálca, hát jól vigyázz...

Forrás: The Dragon Charmer