Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Második születésnap

2010.01.22. 10:04 felhasznalo

Drága Olvasók, olyan furcsa ez, mert ismét eltelt egy év, és pontosan ez az a nap, amikor két évvel ezelőtt először megírtam egy posztot. Azóta lett belőlük összesen 1268 darab. Persze, nem mind az én agyszüleményem, hiszen a tavalyi év folyamán csatlakozott hozzám zaphodbb, a bagolymániás és Cyr, a vitriolos szókifacsaró. Valamint állandó közreműködőnk lett hanna, aki nemcsak a gyerekkönyvek világában kalauzolt minket biztos kézzel, de írt már babaházakról és egyebekről is.

Több vendégblogger posztját vagy posztjait is olvashattátok már a Gyerekszobán, Lakótársét, satöbbiét, SEszterét, trilét és Barbamamáét.

Időnként olykor érdemes egy percre megállni, és összegzést készíteni magunkban, hát, most én is ezt fogom tenni: az elmúlt két év alatt közel 700 000 oldalletöltéssel olvastátok a posztokat, és több mint 2400 kommentben mondtátok el véleményeteket - amiket mindig élvezettel és kíváncsian olvasunk.

Mindeközben számtalan egyéb sikerélményünk is volt a bloggal kapcsolatban: a 2009-es Goldenblogon a 10. legjobb kultblogként végeztünk több, mint ezer nevezett blog közül, felfigyeltek ránk a HVG Life-Style kiadványánál, és több helyen is írtak rólunk.

És ha netán fent vagytok a Twitteren és a Facebook-on, már ott is csatlakozhattok hozzánk, de létrehoztuk az Indás Gyerekszoba közösséget is.

Érdekelt, hogy mely posztok voltak az elmúlt évben számotokra a legérdekesebbek, ezért egy kis bogarászással kikerestem Nektek az elmúlt egy év tíz, legnépszerűbb posztját:

Az IKEA sok rajongót tudhat magáénak itthon - talán nem véletlenül -, így nem is csoda, hogy az első helyen az "Amit az IKEA kínálatában itthon nem találhatsz meg" poszt végzett, amelyből kiderült, hogy üzletfilozófiája ellenére, sajnos az áruházlánc kínálata országonként - hacsak kis mértékben és kis időeltéréssel is - de eltér egymástól.

Népszerűek voltak a Karácsonnyal és a készülődés időszakával kapcsolatos posztok is, a második helyezett az adventi kalendáriumos Ötletparádé poszt lett.

Hanna alaposan körbejárta a babaházak témáját, és számtalan szempontot, ötletet és megfontolnivalót vetett fel a "Hogyan vegyünk jó babaházat?" című posztjában, amely a harmadik helyen végzett.

Tél van és hó, és bizony ilyenkor nehezebben mozdulunk ki a meleg szobából. Mégis annyian voltak kíváncsiak a design szánkókról szóló összeállításunkra, hogy az a negyedik helyre futott be.

Stílusos gyerekszobát összehozni nem is olyan könnyű feladat, ezt is bizonyítja, hogy ötödik lett a rovat egyik, modern-retrós fiúszobát bemutató posztja.

És ismét az IKEA: a hatodik helyezett zaphodbb "Rasszista IKEA?" című bejegyzése lett, amiben arra a vicces jelenségre figyelt fel, hogy.... De akit érdekel, inkább kattintson.

A Hello Kitty-őrület rendesen megosztja az embereket, mi, őszintén szólva, rühelljük rendesen. De úgy láttuk, Nektek sincs ellenetekre, ha kibelezzük Kitty-t, mivel az erről szóló poszt a hetedik helyen végzett.

Babaházból pedig sosem elég! Ám szerencsére otthon, sk is elkészíthetjük, újrahasznosítva pár, egyébként kidobásra ítélendő dolgot. Hogy mennyire zölden gondolkoztok, azt az is bizonyítja, hogy az újrahasznosított babaházról szóló posztot a nyolcadik helyre jutattátok.

A szülői lét gyakran hasonlít egy túlélőtáborra vagy kiképzésre - és ez nemcsak az én tapasztalatom. A kínos helyzetekre szolgáló, szülőknek összeállított túlélőszett olyan népszerű volt Olvasóink körében, hogy a kilencedik helyet kapta.

És végül, de nem utolsósorban bebizonyosodott, hogy meg lehet törni a macik-kutyusok-cicák és Disney hősök uralmát a gyerekszobákban. Annyira nyitottak voltatok a manapság már konvencionális rettenetek ellen, hogy a csíkos gyerekszobákról szóló Ötletparádés poszt lett a tizedik befutónk!

Jó kis év van a hátunk mögött, számtalan partnerrel - akiknek ezúton is köszönjük! -, sok érdekességgel, rengeteg ötlettel. Reméljük, hogy a következő évben is velünk maradtok, megígérjük: érdemes lesz!

De ha bármilyen hiányérzetetek vagy ötletetek volna, írjátok meg kommentben: mi legyen még a Gyerekszobán?

7 komment

Címkék: ünnep üzenet

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr631648142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bibécske 2010.01.22. 13:04:25

Boldog Szülinapot gyerekszoba:)

Szőlő 2010.01.22. 13:26:45

Boldog szülinapot!

2010.01.22. 14:20:06

Boldogságos 2. szülinapot Nektek! Önös érdekkel vezérelve kívánunk még sok hasonló témájú ünneplő posztot és az idei évre is hasonló sikereket :)

lufiii 2010.01.22. 20:07:46

Nagyon-nagyon boldog szülinapot és csak igy tovább! :)

elephantinmymind 2010.01.23. 02:18:43

es ez meg csak a kezdet. hajra!!!! <3

Masni__ 2010.01.23. 21:57:23

Remélem, hogy még sokáig lesztek ilyen jók és ilyen "mások, mint a többi". Sok boldog szülinapot!

N

csípős csirkeszárny 2010.01.23. 23:09:18

Isten éltessen benneteket! Rám ezentúl is számíthattok, mint hűséges olvasóra...
süti beállítások módosítása