Ha azt mondjuk, kerti játszóház, legtöbbünknek azok a műanyag kis rettenetek jutnak eszünkbe, amikkel a nagyobb babaáruházak várják a szülőket. Vastag ceruzával megírt árakkal. Igaz, cserében szegény apukák órákig nézhetik tépelődő arccal az összeszerelési útmutatót, miközben a kissé borzolt idegrendszerű anyukák próbálják távol tartani a félkész kisháztól a gyereksereget, majd utána együtt kutathatnak füldugó után, mikor a mindenféle prüntyögő fícsörökkel - úgy mint dallamcsengő és pittyegős telefon - felszerelt házikót végre belakják a törpék.

Hely ugyan nem sok van bennük, még egy kis széket is nehéz beléjük passzírozni, ellenben mindenféle lehetetlen színekben pompáznak, a napfénytől kellőképp kifakulnak egy nyár alatt, és időnként még az ajtajuk is lecsatolható. Akár örökre is.

Akárhogy is nézzük, egy épített, fából készült kisházzal mindenki jobban jár: a szülő azért, mert jóval költséghatékonyabb megoldás, hiszen évekig kitart - illetve javítható, felújítható -, valamint mert garantált, hogy a gyerek órákig elszórakoztassa önmagát vele, a kölök pedig azért, mert egy egész különálló világot kap a kisházzal, amibe nemcsak ő, de számtalan játék, bútor, tevékenység, sőt, még a haverok is beleférnek.

Nézzétek csak ezt a két skandináv eredetű kisházat, amelyek - az északi, Retróországban élő népektől megszokott módon - erősen retró-idézők. Az első kisház nekem már a külseje alapján is a szívem csücske lett, ez a babakék külső nagyon jól áll neki. De a kerti környezet is, a kisasztallal, a virágokkal, és azzal a csodás fémtáblával az oldalán.

Az ablak alá szerelt kis párkánnyal pedig máris adhatunk egy funkciót a házikónak: fagylaltozó nyílt a kert végében, ami természetesen alkalomadtán átlényegülhet bolttá, postahivatallá, bankká, tetszés szerint.

Kerüljünk csak beljebb némi kopogtatás után - itt nincs csengő, minek is? -, ahol számtalan szín, minta, kedves összevisszaság fogadja a látogatót.  Remek ötlet, hogy a falak egyszerű fehér színét egy másik fal letapétázásával ellensúlyozták - ráadásul micsoda tapéták, mintha csak a 70-es évekből maradtak volna itt az utolsó tekercsek. Azért szenteljetek egy pillantást a lámpaburákra is: ugye, hogy az oviban láttunk utoljára ilyeneket?

Ám a tapétákból nemcsak a falakra jutott, hanem szinte minden bútorra is. Amelyek szemmel láthatóan nem vadonatújak, sőt, elsőre igencsak szedett-vedett társaság, ám a gondos és kreatív szülői kezek egységet kovácsoltak belőlük: mind kapott valami szép, odaillő színt, és némi tapétadekort. Jutott belőlük még a fiókok aljára is.

Rengeteg a tárolóhely: a pad aljában jó helyen pihennek a babák, plüssök, építőkockák, ha épp teadélután készülődik. A falra szerelt sok kis polcon pedig minden elérhető még a gyerekkezeknek is, ám egyben dekoratívak is a rajtuk sorakozó bögrék, csetreszek, üvegek, dobozkák, játékok és kincsek.

Ha kislány is használja a házat, elengedhetetlen, hogy a kedvenc babáját le tudja fektetni - végül is így lehet csak igazán leutánozni a felnőttek életét: saját ház, saját gyerek, saját gyerekágy.

És egy ilyen kisházban az étkező, háló mellett naná, hogy simán elfér még egy kiskonyha is, amiben vadul lehet főzni víz nélkül a kemény rizsszemeket, gyúrni a tésztát, cukrot és sót keverni, az ételbe, pont úgy, mint a nagyok. Készülhet a láthatatlan - vagy akár a nagyon is valódi - kávé, tea, limonádé, van elég kis csésze, hogy mindenkinek jusson.

A második kisház egy icipicit komolyabb külsőt kapott - bár ezen sokat lazít a zöld madáretető és a zokniszárító-polip, meg az a részletekre való igényesség, amivel az ablak alá még némi virág és a veranda köré is került.

Odabent hasonló a hangulat, mint az előző kisházban, annyi különbséggel, hogy itt a narancsos-vöröses barátságos hangulatot a több fényt visszaverő fehér váltotta fel. Mégsem hideg-rideg az összhatás, hiszen itt is rengeteg kiegészítő, színes apróság akad.

A fehérséget tovább enyhíti egy csodaszép, retró-mintás, kék tapétával ellátott fal. És a sok piros kiegészítő. No meg, itt több a textil, mint az előző házikóban.

A régi, felújított gyerekbútorok itt is egyedi arculatot kaptak a tapétás megoldásnak köszönhetően, észvesztő, hogy a sokféle minta és szín mennyire tökéletes, vidám összhangban egészítik ki egymást.

A konyhasarok pedig itt is remekül felszerelt. Készülhet a leves, rotyoghat a pörkölt, sülhet a pogácsa, amit aztán az asztalnál meg is lehet enni. Vagy le lehet rajzolni. De ebéd után - és a szalonban felszolgált kávé után - tuti, hogy elő lehet kapni egy jó társast, míg a kedvenc baba alszik egyet a kiságyában.

Hogy miért jobb egy ilyen, házilag készült kisház a gyereknek, talán magyarázni sem kell. Tény, hogy sokkal több munkát és időbefektetést igényel, de az is tény, hogy a szülőknek is remek játék lehet a dekorálás, az ötletelés. Hogy mennyivel kerül többe - egyáltalán többe kerül-e -, mint műanyag társaik, az nagyban függ attól, milyen anyagokat használunk fel. Ha például újrahasznosított faanyagot, akkor olcsón megúszható, a maradék tapéta sem kerül semmibe, ahogy az a kevés festék sem, ami megmaradhatott akár a legutóbbi lakásfelújításból.

Egy viszont biztos: a gyereknek elképesztően sokat jelent, ha a szülei által készített házikó lakója lehet, örök életre szóló élményt adunk neki ezzel. Ahogy az is biztos, hogy ezek a kisházak kiállják az idő próbáját, jóval több és többféle játékra csábítanak, és akár még az unokáink is játszhatnak majd bennük.

Forrás: Retro Villa