Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Behálózva

2012.04.24. 18:41 felhasznalo

Vannak olyan múzeumok, ahol nem gond, ha a gyerek gyerekként viselkedik, és olyan kiállítások is, ahol kifejezetten azokra a viselkedési formákra számítanak, amit a gyerekek sajátosságának lehet tekinteni - lásd a matricázási hajlamot, emlékeztek még, ugye?

Nos, a Hakone Open-Air Museum egyik pavilonjában is pontosan ez a helyzet. A Tezuka Architects által megálmodott, lélegzetelállítóan szép, kizárólag fából készült építmény önmagában is csoda - nem véletlen, hogy 2010-ben Nemzetközi Építészeti Díjat kaptak érte -, de még ennél is nagyobb meglepetés vár azokra, akik megtekintik a belsejét is.

Odabent ugyanis Toshiko Horiuchi Macadam művészi hálói szövik át az egész teret. A művész az összes hálót kézzel készítette, kifejezetten gyerekek részére, akiknek ezúttal senki sem mondja, hogy ne nyúlj hozzá, ne mássz rá! Sőt, annak örülnek, ha a kölkök birtokba veszik a hálókat, másznak, ugranak, bukfenceznek, csúszkálnak benne. A szülők meg odalent várhatnak napestig, míg a gyerekek kimerülnek - már ha ez egyáltalán előfordulhat.

Forrás: Tezuka Architects

4 komment

Címkék: design játék gyerek művészet játszótér épület játszóház

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr584465731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.04.24. 22:07:24

Jaj, de szívesen másznék én is benne... ez állati jó :D!!!
süti beállítások módosítása