Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Játszótérkép - Eltűntek a Fehérvári úton

2012.07.24. 14:45 szuperapu

Több tematikus – egy-egy népmese dramaturgiáját végigvivő – játszótér van fővárosunkban és az országban, de most egy olyat vennék górcső alá, ami inkább egy filmsorozatra hajaz. Persze, merő véletlenségből. Szóval, olyan a hely a Fehérvári út elején, mintha a Lost című felnőttmese szimbólumokká redukált és fából épített díszleteibe botlana az ember. Meg a gyerekei.

A teret egyértelműen a két pálma által szegélyezett lezuhant repülőgép uralja, pedig nem is ez a legnagyobb játékszer. Viszont a maga nemében és a helyhez és a lehetőségekhez képest jó kidolgozott. (Hát még ha a propellerei is meglennének még...) Van benne komplett műszerfal, pedálok, magassági kormány, és navigációs térkép is.

lost1.jpg

lost1.jpg

lost1.jpg

lost1.jpg

A központi mászóvár egy kalandpark pályájával vetekszik, az aggódó szülő szinte hiányolja a beülő hevedereket. Az akadályelemek, illetve közlekedők tárházából szinte mindent felvonultattak, a kiskorúak igen változatosan és hosszan tartóan tudják magukat itt fárasztani. A leesés majdhogynem garantált, de a csekély magasság és az aljzatként használt folyami homok okán a sérülés veszélye minimális. Egy stabilabb lábbeli persze előnyt jelenthet...

lost1.jpg

lost1.jpg

lost1.jpg

lost1.jpg

A különálló árbockosár és a hozzá vezető kötélhágcsó egy nagyobb terhelés és az elszabaduló versenyszellem esetén akár rizikófaktort is jelenthet, de ottjártunkkor ez nem állt fenn.

lost1.jpg

A legkisebbeknek fenntartott homokozós rész vonzerejét nem is annyira a menekülővitorlással kombinált minicsúszda, vagy a közösben felejtett homokozójátékok garmadája jelenti, hanem az árnyék, amit a területen telepített napvitorlák szolgáltatnak.

lost1.jpg

lost1.jpg
A színek csak első ránézésre hiányoznak, azután már szinte felüdülés a szemnek. Árnyék inkább csak délután vetül a helyre, pedig az egyébként tisztán dekorációs célt szolgáló műpálmákkal akár ezt ügyesen meg lehetett volna oldani. Padok és szemetes bőséggel található, és egy működő csap is van. Egyéb szükségleteiket a nem környéken lakók a közeli középületekben, üzletközpontokban elégíthetik ki. A helyszínen még vészhelyzetben sem, mivel a helyszín minden négyzetcentimétere be van kamerázva...

1 komment

Címkék: gyerek szülő játszótér játszótérkép

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr374632182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.07.24. 17:08:16

Hehe, a repülős-játszórtér :D! Tesóm gyerekeivel mindig ide kell jönni, de még én is ellenék itt egy fél napig :D!
süti beállítások módosítása