ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Akinek sosem elég a legóból, az most már a konyhában is használhatja kedvencét.  Ezzel a sütiszaggatóval 2*2-es legókocka süteményeket készíthetünk. És hogy aztán a végeredményt megesszük-e, netán elkezdjük egymásra halmozni, azt már mindenki maga dönti el.

Mindenesetre a gyerek szülinapjára biztos nagy sikerre számíthatunk a vendégsereg részéről.

Forrás: LEGO

Bár egyik kedvenc gyártóm, az Our Children Gorilla szerint mobiljukon két úriember lengedez a huzattól mozgatva, én mégis inkább egy juhásznak és betyárnak látom őkelmüket. Igazából már csak a kackiás bajszok hiányoznak - bár enyém kölök anno visítófrászt kapott minden arcszőrzettől.

A mobil természetesen újrapapír, ahogy a csomagolása is. És szerintem egy kisfiú ágya fölött különösen jól mutatna. Bár elfogult vagyok, imádtam a koponyabarlangjukat és a majomfogasukat is.

Forrás: Our Children Gorilla

Ti hol tároljátok-tároltátok a babakádat? Nálunk elég kicsi a lakás, a fürdő meg különösen, így csak a kád fölött, egy szögre akasztva nem volt - annyira - útban. Bár teregetés közben rendszeresen anyáztam, mert úgy az esetek 80 százalékában biztos, hogy döngve lezúgott a szögről, míg én a ruhákat próbáltam száradásra bírni.

Persze, amikor a lány kicsi volt, még nem volt olyan frankó kiskád, mint a Flexibath. Ami merev műanyagból készült, és mégis össze lehet hajtani, hogy a gyerek fürdetésén kívül ne legyen szem, no meg láb előtt. Attól sem kell félni, hogy vízzel tele majd egyszercsak összecsuklik a kezünkben: van neki szép kis leeresztő szelepe, nem kell feltétlen hurcibálni ide-oda.

Forrás: A Real Cool World

Van az itt következő történetben valami meseszerű, no meg különben is játékokról van szó, így nyugodtan kezdhetnénk úgy is akár, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt Izráelben egy különleges kis falu: Kishort. Ebben a faluban különleges emberek élnek, mentálisan és fizikálisan sérült emberek, akik önállóan próbálnak itt boldogulni, társra, barátra, családra lelni. Saját falujuk ad lehetőséget nekik arra, hogy teljes életet élhessenek.

Kishortban játékgyár működik, ahol a 140 lelket számláló falu sérült lakói és segítőik készítik két kezükkel a játékokat. A Pasteltoysnál régi idők fajátékai készülnek, csakis pasztell színekben. A formák hamisítatlanul visszaköszönnek a saját gyerekkorunkból, nosztalgia fog el, amíg bebarangoljuk a honlapjukat.

Mivel megvan bennem és sok más anyában is a törekvés, hogy a csemetéinknek megmutassuk, milyen volt nekünk gyereknek lenni, így boldogan adnám a lányok kezébe bármelyik játékukat. Gyógypedagógusi múlttal a hátam mögött pedig, a háttér ismerete számomra még inkább dob a játékok értékén.

Forrás: Pasteltoys

Ha egy gyerekszobában annyira kevés a hely, mint például nálunk, akkor a legegyszerűbb felfelé építkezni, ezt mindannyian tudjuk. Ha pedig a felfelé építkezés a későbbiekre még variációs lehetőségeket is rejt magában, nem csupán mozdíthatatlan emeletes monstrumként üzemel, akkor gyaníthatóan ez lesz a legtovább szerethető és megtartható megoldás.

Az Argington emeletes ágyai ilyenek. Az alsó szint kuckósítva van, három ablakon is ki lehet kandikálnia az ott alvónak - ez esetben én simán elfüggönyözném - az ágy elfordításával viszont a két szemben lévő ablakot összekötve ragyogó pakoló- vagy tárolóhely, esetleg íróasztal alakítható ki.

Bár szó se róla, tetszik ez nekem így, ahogy van, önmagában is, de ötletesen megválasztott textilekkel csak a fantáziánk szabhat határt, hogy mivé is varázsoljuk a kuckót: kalózhajóvá, űrkabinná, esetleg a hercegkisasszony szobájává...

Forrás: Argington

Fantasztikus zsírkrétát találtam, hasonló a sokszínű ceruzákhoz, amiért minden normális személyiségfejlődésű 6-10 éves kiscsaj odavan. Ezzel a japán cuccal nem kell sokat bajlódni az árnyalással, majd megoldja helyettük a kréta maga, aztán a szülő meg a tanár csodálkozhat, némár, micsoda kis Picasso veszett el ebben a kölökben.

Hatféle fagyiíz-színben kapható, sajnos a gyártót nem találtam, de a forgalmazó oldalának Google általi magyarra ferdítése mindenért kárpótolt. Be is linkelem Nektek, hadd legyen néhány könnyesen röhögős percetek, és ha valaki a homályos látása ellenére ki tudja belőle hámozni a gyártót, sikítson!

Forrás: AssistOn

Semmi faxni, semmi csicsa, nulla gyerekes szín és forma, csak puszta funkcionalitás, kicsit indusztriál beütés anyaghasználatban - fém és műanyag - és kész a tökéletes, praktikus és szép design-etetőszék - csak engem emlékeztet bizonyos szögből nézve egy birodalmi lépegetőre?

A Concord Spin etetőszéke négy magasságban állítható, extra magas háttámlája, hárompontos biztonsági öve, kihajtható lábtartója és levehető tálcája is van. Különlegessége pedig az, hogy kisebbre lehet hajtogatni, mint egy felnőttnek gyártott összecsukható széket.

Forrás: Concord

Bizony, bizony, nincs is annál jobb, mint elrejtőzni a nagyvilág elől és kényelmesen elhelyezkedve, befészkelve magad egy sarokba belemerülni egy könyvbe. Vagy kiülni az ablakba, és két mondat között merengve nézni a külvilágot. Szerintem az olvasás szeretete könnyebben alakul ki, ha adott hozzá az elmélyülést és kényelmet biztosító környezet. Nézzük meg hát, milyen olvasókuckókat készíthetünk a könyvekkel és olvasással még csak ismerkedő, vagy már sportszerűen olvasó gyerekeinknek.

Két szempontot tartsunk mindig szem előtt a kialakításánál: legyen megfelelő - természetes vagy mesterséges - megvilágítása ennek a kis zugnak, és ha a padlón szándékozzuk kialakítani, legyen megfelelően szigetelt alulról - senkinek sem hiányzik egy jó kis felfázás. És persze, nem árt, ha a kedvenc könyvek a közvetlen közelében kapnak helyet. Ha nem fér oda egy teljes könyvespolc, elég egy kosár is. A lényeg, hogy kéz alatt legyenek.

Ha már a gyerek nem a kiságyban alszik, de megvan még az abba való matrac, egy olvasókuckó remek formája lehet annak újabb felhasználásra. Csak húzzunk rá valami szép huzatot, tegyük egy védettebb helyre, dobjunk rá pár párnát és kész. Ha még tovább akarjuk fokozni, szereljünk fölé egy baldachint, esetleg köré némi függönyt, ami mögé a gyerek valóban elbújhat a nagyvilág elől. 

Töredelmesen bevallom, nekem gyengéim a régi babakocsik. Formáikkal, nagy kerekeikkel teljesen elbűvölnek, szívesen tologattam volna egy ilyet, amikor tologattam még bármit is. Ezért evidens volt számomra, hogy sorozatunk következő részében a babakocsik őseiről legyen szó.

Az első babakocsik Angliában, akkor még gyermekkocsi néven, még csak három keréken guruló ülések voltak, amiket tulajdonképpen a mozgássérültek kocsijaiból alakítottak át a gyerekeknek. Ezekben a már ülni tudókat tudták tolni, és elég kényelmetlenek voltak. Hasonlót kell elképzelni, mint az első képen lévő darab, bár ez egy fejlettebb változat, de a három kerék még ott figyel.

Pontosabban egy utcán, a Lombard Streeten. Az apropó egy társasjáték, a Candyland 60 születésnapja, amelynek tiszteletére a Hasbro életnagyságú társasjátékká és nassparadicsommá alakította az emlegetett utcát. Számtalan habtapilappal, rengeteg édességgel, a gyerekek hatalmas örömére. Ahogy az egyik ottlakó megjegyezte, ez volt "a kapitalizmus és a gyermekkor találkozása".

De mindegy is, minek nevezzük, nekem csak az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha minden városban lenne eldugva egy-egy ilyen meseszerű, elvarázsolt utca.

Forrás: SFist

Látom, ahogy egy szűk kis utcácskában megbújó mesebeli  játékbolt kirakatára tapasztom egy november végi estén az arcomat - a fázós szürkületben hunyorogva kigyúlnak az utcai lámpák, sárgás fényt szórva maguk köré -, hidegtől piros orrommal párafelhőket fújva a kirakatüvegre, azon át bámulom a zsiráfot, a bárányt, a játékmackót és a többieket.

Ők kíváncsian visszanéznek rám az üvegen túlról, mintha mosolyognának, az imént a kakas abban a zöld mellényben úgy láttam, biccentett is udvariasan, bár kissé kimérten. Hopp, az a pizsamás mackó a lendülettől felborult, a három kugliállat szomorúan nézi - segíteni kéz nélkül hogy is tudnának neki -, én megdörgölöm a szemem és szipogva elindulok hazafelé a nyirkos őszi estében.

Amikor először nézegettem ezeket a bűbájos, elmosódó vonalakkal, szinte álomszerűen megfestett játék-portrékat, némelyikben a saját itt-ott, lakásszerte felbukkanó játékainkra ismertem. Ettől olyan varázslatosak számomra, mintha régi ismerősök lennénk, szinte átmelengeti az  ember lelkét, ha ránéz egy-egy, minden bizonnyal nagy becsben tartott kedvencet ábrázoló képre: nocsak, te is itt vagy?

Jennifer Maher alkotásai egytől-egyig egyedi megrendelésre készülnek, a kis tulajdonosok hálótársát, nyúzható-szeretgethető cimboráját a gyerekszobájuk falán is megörökítendő. És bár egyediek, azt érzi az ember, akár ha a mieink lennének, éppen innen, a játékpolcról, vagy talán a játékoskosár tetejéről, valahonnan, a gyerekkorunkból.

Forrás: Custom Toy Portrait

Felhívom a figyelmet, hogy én elkötelezett IKEA-fan vagyok, ha kell valami lakberendezés, oda fordulok először, aztán még másodszor is. Most sem verte ki a biztosítékot nálam ez a kis közjáték, inkább csak mosolyogtam egyet rajta, és rögtön eszembe jutottatok, hogy ezt Veletek is megosztom.

A 2010-es katalógusban szúrtam ki a fenti ujjbábokat, amit hirtelen meg is kellett venni, mert a millió mütyürhöz és bizgentyűhöz még pont ez hiányzott a lányok játéktárából. A katalógusképen csupa fehér ujjbábot fotóztak, míg a készletben van fekete bőrű is, de jól van, ebbe még nem magyarázok bele semmi hátsó, tudatalatti szándékot, mert rendes vagyok. De ha megnézitek a foglalkozások eloszlását bőrszín szerint, akkor azért már szemet bök, hogy a Mikulás, a jegyespár és azok kisbabája, no meg a balerina fehér bőrű, míg a szakács, a tűzoltó, a nővérke - de legalább orvos lenne! - és a búvár fekete.

Lefordítva akár úgy is értelmezhetném, hogy a fehérek szaporodnak, meg a balettben ugrálnak, a feketék pedig elvégzik helyettük a munkát. Jó, hát a búvárt és a szellemet nem tudom hova tenni, nem igazán illenek a kis összeesküvés elméletembe, de efelett elegánsan elsiklunk. Nem bántom én az IKEÁ-t, nyilván nem volt ténylegesen ez a szándék a tervező fejében, inkább csak szerencsétlen véletlen lehet, amit valószínűleg más nem is igen vesz észre, csak az ilyen fordítva bekötött blogger anyukák, mint én.

Tegye fel a kezét, akinek még sosem jutott eszébe, de jó lenne megint gyereknek lenni. Sőt, de jó lenne megint kisbabának lenni, hagyni, hogy gondoskodjanak rólunk, kapni enni-inni, amennyire csak szükség van, kapni gondoskodást, szeretetet minden elvárás nélkül. Milyen jó lenne megint, ha ringatnának.

Hector Serrano jóvoltából kicsit ismét babának érezhetjók magunkat: készített ugyanis egy bölcső-ágyat felnőtteknek. Hogy jobban ellazulhassunk, könnyebben elaludjunk. No meg azért, hogy kalandosabb lehessen a következő nemzedék előállítása.

Forrás: Hector Serrano Studio

Ovisként ugye az ember életének mindennapos része a délutáni alvás. Persze, a kölkök tiltakoznak ellene - de hát, miért is ne tennék -, ám akkor is szükségük van erre, ezt a tapasztalatok bizonyítják.

Egyszerre 20-25 gyereket elszállásolni egy csoportszoba területén nem egyszerű dolog, és általában az óvodák ezt a problémát egymáson tárolható, kisebb méretű ágyakkal orvosolja - jobbik esetben, mert hallottam már olyan oviról is, ahol a gyerekek egy sima, a földre tett matracon aludtak. A Müller Möbelwerkstatten ágyacskái alapvetően nem is különböznek sokban a sima óvodai ágyaktól, csak abban, hogy gyönyörű színekben pompáznak. És így talán a gyerekek is szívesebben fekszenek le, mikor végeztek az ebéddel.

Forrás: Müller Möbelwerksatten

Szeretem a LEGO-t, és ezzel szerintem még sokan vagyunk így, kicsik és nagyok egyaránt. Szívesen építgetjük a házakat a LEGO figuráknak - nálunk anno még a Barbie-nak is LEGO háza volt, no de eszembe nem jutott volna, hogy mi költözzünk be egybe.

James May angol játékrajongó, aki nem mellesleg a Top Gear autósműsor házigazdája, viszont nemrégiben egy valódi ház építésébe vágott bele - legóból, és naná, hogy egy tévés műsor, a Toy Stories apropóján. A ház nem direkt erre a célra gyártott, téglányi méretű legóból épül, hanem azokból az icipici kis darabkákból, amivel otthon is hosszasan húzzuk fel a falakat a 20 centi magas ház esetén.

A most készülő ház kétszintes lesz, és összesen 816 millió legóból áll majd. Tervei szerint James May bele is költözik majd a festői szőlő közepén álló, kívül-belül legóval burkolt meseházba, igaz, csak 2-3 napra, vagy amíg le nem omlik. Merthogy szerinte sajnos le fog, hiába próbál majd a lehető legóvatosabban közlekedni a házban - mondjuk, én nem tudnék óvatosan lépkedni a legópadlón, miközben a talpam hangosan jajgat. Addig viszont lehet küldeni a megunt legókockákat, szükség lenne még egy pár - millió - darabra!

Forrás: Like Cool