Hogy miképp jönnek össze a címben szereplő tárgyak? Az én fejemben - eddig - legfeljebb olyan kontextusban szerepeltek együtt, mint a szék alatt heverő építőkockák, amiket a büdös kölkök szanaszét hagytak már megint. Gondolom a többi szülőnek is ez a kép ugrik be rögtön, no meg az, amikor rálépünk egy ilyen építőkockára, és szentségelünk kettétört talpunk felett.

Pepe Heykoop, a holland designer, új értelmet adott a szerte- meg szét heverő építőkockáknak. James Gulliver Hancock rajza ihlette Brickchairt, azaz Kockaszéket készített belőlük. Kényelmesnek semmiképpen sem néz ki, sőt, de az ötlet, az tetszik, dekorációnak szerintem beválna egy gyerekszobában. Akár saját magunk is elkészíthetjük, csak legyen sok ragasztónk, és csenjünk a gyerek készletéből jópár kockát hozzá. Ennyivel kevesebbet kell majd összeszednünk esténként a lakás minden elképzelhető, és elképzelhetetlen pontjáról. Persze a gyerekeknek azért magyarázzuk el, hogy ne üljenek rá, mert igencsak szúrni fog.

Forrás: Pepe Hekoop







.jpeg)
.jpeg)
Hétfőn betöltötte 50. életévét a Mattel híres-hírhedt babája, a Barbie. Ki hinné, hogy ilyen régen és ennyire jól tartja magát. Az én gyerekkoromban, és most, a lányaim gyerekkorában is helyet kap ez a baba. Tudom, sokan ellenzik még a létezését is, meg önértékelési zavarokat okoz, sőt van olyan mozgalom, mint tudjuk, ami "Die, Barbie, die!" név alatt fut, és azzal szórakoznak, hogy Barbie-kat gyilkolásznak világszerte. Én tiszteletben tartom mindenkinek a véleményét erről a megosztó babáról, mégis meg kell állnunk egy pillanatra, körülnézni, mivel készültek a nagyvilágban Barbie 50. szülinapjára.

.jpeg)















.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)


KOMMENTEK