Vízhatlan pelenkázótáskák két külső és két belső zsebbel, tépőzárral, állítható vállpánttal, pelenkázóval együtt. Jóformán az összes táska uniszex, így anyák és apák is nyugodtan a nyakukba csaphatják. Örök kamaszoknak.


Forrás: Holly Aiken
Vízhatlan pelenkázótáskák két külső és két belső zsebbel, tépőzárral, állítható vállpánttal, pelenkázóval együtt. Jóformán az összes táska uniszex, így anyák és apák is nyugodtan a nyakukba csaphatják. Örök kamaszoknak.


Forrás: Holly Aiken












Évezredeken keresztül bevett szokás volt, hogy a kisbabákat függőágyban altatták. Ez jó volt a baba gerincének és komfortérzetének is, mint utólag sok okos tudós rájött, az idegrendszernek is, ráadásul a mamának is, mert elég volt egy finomat lökni a bölcsőn, ha sírt a kicsi, és az hosszú percekig ringott, abszolút lemásolva a mama méhében megismert mozgásokat.
Ezt az évezredes hagyományt eleveníti fel függőbölcsőjével a Hushamok. Az ötféle színben kapható alvóhely saját állvánnyal rendelkezik. A fekvőfelület kissé döntött, így segít megelőzni az anyatej/tápszer visszabüffentését, és az ebből akadó gondokat, náthás babánál pedig kifejezetten áldásosan hat a légutak átjárhatóságára. A renitens alvókat pedig könnyebb lesz segítségével álomba ringatni, hiszen nemcsak a mama mozdulataira reagál a függőbölcső, de a baba saját mocorgásától is ringatózásba kezd.



Forrás: Hushamok
Szanaszét hevernek a gyerekkabátok, satyók és zsákok a gyerekszobában? Szeretnél egy jópofa fogast, de a boltok kínálatától kiráz a hideg? Vedd kézbe a dolgokat! Készíts fogast a gyerekeknek te magad! Nem kell hozzá más, mint egy darab fa, némi festék, néhány csavar, tipli, fúrógép, és mondjuk egy szettnyi színpompás pohár az IKEA kínálatából. Persze, a fantáziának semmi sem szab határt, bármi felhasználható, pl. fiókgombok, miegyéb. És csinálhatjátok együtt is, pl. gyerek fest, te fúrsz-faragsz.
.jpg)
Forrás: OhDeeDoh
Minden kedves bloglátogatótól, de ma csak később lesz bejegyzés. Könyvhétre mentem, ha kitobzódtam magam, folytatódnak a bejegyzések!
Amúgy is, gyönyörű az idő, tessék felpakolni a családot, és napra-levegőre menni! Vagy Könyhétre!



Találtam egy mobilgyártó céget, és ha már volt ma egy mobilos poszt, gondoltam nem árthat még egy.
Szóval, a Flensted ugyan nemcsak gyerekeknek szóló mobilokat gyárt, de mivel a blog témája a gyerekek és az őket körülvevő környezet, most csak a nekik szóló forgókra koncentrálunk.
Mert azért manapság ritkán látni olyan babaszobát, amiből hiányozna az ágy fölé lógó forgó. A babák általában imádják, mert színes, mozog, esetleg még némi dallamot is elprüntyög, bár ez utóbbinak erős hátránya, hogy kb. percenként kell újra és újra felhúzni.
A kedvenceim a honlap kínálatából a képeken látható repülős és pillangós mobil. De gyártanak még lányoknak való cicásat, fiúknak pedig ízlés szerint autósat vagy hajósat is vehetünk.


Forrás: Flensted





KOMMENTEK