Kérem a tisztelt olvasókat, nézzék el nekem, hogy első vendégposztom egy kicsit hosszúra és körülményesre sikeredett. Egyetlen mentségem, hogy ezúttal nem annyira egy dekorációs ötletet szeretnék bemutatni, mint inkább egy megvalósítási folyamatot: néhány példát, hogy mire érdemes figyelni egy, a gyermek életterét esetleg évekre alapvetően befolyásoló dekoráció kialakítása közben.
A kiindulópont a következő volt: adott egy 12 hónapos leánygyermek, egy szabálytalan alakú, ötszögletű szoba, a gyerek méreteihez képest elég nagy (270 centiméteres) belmagassággal. A szobából három ajtó nyílik és egy hatalmas, kétszárnyú ablak, amin át csak úgy dől be a fény. Van viszont két nagy, egybefüggő falfelület, így a szoba meghatározó eleme a sok fény és a hatalmas, üres, fehér falfelületek. Ezt kellett oldani és valamilyen módon barátságossá, meghitté tenni, oly módon, hogy a tér mégse váljon szűkössé.
A berendezés meghatározó elemei a nyers, csak lenolajjal kezelt fenyőfa bútorok voltak - egykor még nem ismertük a kifejezetten "gyerekbarát" Balakryl festékcsaládot. Ehhez társult két Ikea-termék, a vidám, színes Hedda függöny, és az ajándékba kapott Trofast tárolórendszer. Illetve kulcsfontosságú volt még a pelenkázó fölött pompázó narancsos-vöröses árnyalatú Paul Klee-repró, gyermekünk művészettörténeti képzésének első lépcsőfoka. Mindezek nagyjából meghatározták a majdani csík színét: egyértelmű volt, hogy a függöny mintája, a tároló fiókjainak vidám foltjai és a poszter színvilága között csakis egy narancssárga csík teremthet összhangot.
A végső lökést pont a Gyerekszoba-blog adta meg, egy korábbi csíkosszoba-posztjával. Elbűvölve bámultam a jobbnál-jobb megoldásokat, a narancssárga sávoshoz érve pedig megérett bennem az elhatározás: márpedig ezt kíméletlenül ellopom.
És hogy miért pont vízszintes csík? Mert ez segít hozzá, hogy vizuális kompromisszum szülessen a szülők és a gyerek eltérő nézőpont-magassága között. Mi kb. 165-170 centiről nézzük ugyanazt a teret, amit a gyerek általában - ülve-mászva - 50 centiről. Neki a narancs csík magassága környékén lényegében véget ér felfelé a szoba, így a csík abban segíti, hogy ne érezze magát egy nagy hodályban.
A csík magasságát alapvetően a korábban felhelyezett képek magassága határozta meg. Azaz a csík alja, némi nagyvonalúsággal a képkeretek alsó széléhez igazodik. A képek felhelyezését pedig az határozta meg, hogy lakótársammal 1-2 centi eltéréssel azonos magasságúak vagyunk. A képek alja, a teljesebb befogadás és a maximális műélvezet érdekében szemmagasságnál valamivel lejjebb, kb. állmagasságban van, ahogy azt a legelemibb kiállítás-rendezési alapelvek megkövetelik. Fontos kritérium, hogy egy lakásban a különböző méretű képek általában akkor néznek ki normálisan, ha az aljuk nagyjából egy vonalban van.
A csík vastagsága hasraütés. Nagyjából meg kellett határozni, hogy ehhez a belmagassághoz milyen vastag csík illeszkedik, ami sem a képeket, sem a szobát nem nyomja agyon. Így jött ki ez a kb. harminc centi széles csík.
A kivitelezés módszere egyébként pofonegyszerű. A kiméréshez nem kell más, csak egy gombolyag spárga. Egy kétméteres darab aljára a lábfej-átmérőnknél valamivel nagyobb hurkot kötünk, a megfelelő magasságba két csomót bogozunk és a hurokba lépve, a madzagdarabot függőlegesen a falra feszítve, a csomók alapján könnyedén kimérhetjük csíkunkat. Első körben a falra vízszintesen felragszalagozott, kifeszített spárgával jelöljük ki a csíkot, majd a spárga mentén feltesszük a festőszalagot. A mi esetünkben nem kis nehézséget okozott, hogy fűrészporos tapétára kellett dolgozni. Azt ajánlom, hogy aki eleve csíkos gyerekszobát szeretne, inkább normál papírtapétára fessen, mert a fűrészpor apró kidudorodásait szinte lehetetlen leragasztani, ezért a festék könnyen beszivárog, egyenetlenné téve a csík szélét. A közeli képen jól látszik ez a kis műhiba.
Ezek után jöhet a festés. Nem kis bátorságról téve tanúbizonyságot, egy új és általam eddig nem ismert festéket próbáltam ki, a Trilak Decor beltéri falfestéket. A festék fényesen bevált, nem elég, hogy egy rétegben is tökéletesen fed, nem csöpög, nem kell hígítani, pontosan azt az árnyalatot kaptam, mint amire számítottam. Nagyon gyorsan (2 óra alatt) szárad, de mindennek tetejébe még illatosított is, és az a kevés narancsillat is gyorsan elpárolog, tehát egy reggeli festés után este már az ágyában alhat a gyermek.
Még néhány szó a második, vékony csíkról. Tulajdonképpen a vastag narancs sáv is tökéletesen elég lett volna. Így utólag az a benyomásom, hogy a bordó vonal kissé túlbonyolítja a dekorációt, de egy kicsit klasszicizálja a narancssárga csík op-artos modernizmusát. Többen megkérdezték, hogy miért alulra került a vékony vonal. Ha felülre került volna, egyrészt vizuálisan túlságosan lezárta volna a szobát, ám így egy kicsit "megnyitja" felfelé. Másrészt csak így lehetett értelmesen megoldani a képkeretek körülfestését. Ha a vékony csík felül lenne, akkor két verzió lehetséges: a) nem fut át a narancs csíkon, úgy keretezi a képeket, akkor viszont vizuálisan szétesik a vékony és a vastag csík viszonya, a vékony csík meg amolyan várfalmellvéd-szerű benyomást keltett volna; b) átfut a narancs csíkon, akkor viszont alulról keretezte volna a képeket, amivel azok teljesen kiszakadtak volna a szoba teréből. A jelenlegi megoldással a bordó csík egy kicsit "lejjebb húzza" a képeket.
Már csak egy kérdés marad hátra: miért pont ekkora a vékony és a vastag csík távolsága? Nos, a válasz meglehetősen prózai: a távolságot a festőszalag vastasága határozta meg, így elég volt egyszer feltenni, ami jelentősen megrövidítette a festésidőt.
Mint látható, a narancs csík a képek alatt "paszpartuként" kiszélesedik, a vékony csík pedig körbefutja azokat. E megoldás ellen szólhat, hogy túlságosan meghatározza a képek helyét, kevés lehetőséget hagy a későbbi variálásra. Új képeket elég nehéz beleilleszteni a "rendszerbe", képcseréknél pedig ügyelni kell arra, hogy az új közel azonos méretű legyen a régivel - és persze a színvilág sem mindegy. Egy-két éven belül viszont a gyermek elég markánsan meg tudja már határozni a szobájára vonatkozó igényeit - ha máshogy nem, hát néhány hatásos zsírkréta-graffitivel -, akkor meg amúgy is újra kell festeni majd az egészet.
Egy gyerekszoba dekorációja az én felfogásomban végtelenbe nyúló folyamat. Időről időre alkalmazkodnia és idomulnia kell a gyermek folyvást változó igényeihez. Ez a dekoráció is félkész, bármilyen lezártnak tűnjön is. A következő lépésben azt a borzasztó bádog lámpaernyőt kell majd lecserélni, és hamarosan megérik az idő az ajtók újramázolására is. Ezekre még nincs megfejtés, de az ajtók majdani színére örömmel várok javaslatokat. És persze szívesen látom a véleményeteket is.
KOMMENTEK