A gyerekszülés olyan dolog, ami minden kellemetlensége ellenére is általában kemény addikcióval jár: ha egyszer átéled, újra és újra akarod. Ennek eredményeképpen sokszor előfordul, hogy az eredetileg egy gyereknek szánt szobában két, esetleg több csemetét kell elszállásolni hirtelen. Tovább nehezíti a dolgot, ha a gyerekek között viszonylag nagy a korkülönbség, vagy ha ellentétes neműek. Nehezíti, de el nem lehetetleníti, ahogy azt majd mindjárt látni fogjátok.

Mit fontos figyelembe venni a gyerekek szobájának kialakításakor? Először is döntsük el, hogy milyen funkciókat akarunk a gyerekszobába bepréselni: csak hálóként funkcionál majd, vagy esetleg szeretnénk, ha a kölkök itt tudnának játszani is a nappali helyett - bár én még olyat nem láttam, hogy akármekkora gyerekszoba mellett is, ne lenne beterítve a nappali, egyenletesen, bokamagasságban, kütyükkel és mütyürökkel, alkalmanként plüss fenevadakkal -, esetleg később tanulásra is használnák. Minél több funkciót szeretnénk egyesíteni ebben a szobában, annál lényegesebb a mérete: jobb, ha minél nagyobb az a szoba!

Ha csak hálóként fog funkcionálni, és nem bánjuk, hogy a gyerekek a nappalit terítik be a játékokkal, viszonylag egyszerű dolgunk van, ebben az esetben egy kisebb szoba is simán megfelel a célnak, akkora, amibe azért két ágy minimum és kényelmesen elfér.

Persze, ha a lakás belmagassága megfelelő, lehet az egyetlen ágy is, csak emelettel, netán galéria egy fenti hálóhellyel. Azonban a galériás-emeletes ágy megoldások kisebb gyerekek mellett annyiban veszélyes megoldások, hogyha a fent alvó gyerkőcnek pisilni kell vagy netán hányós-hasmenéses betegsége van, márpedig általában egy évben minimum van, akkor kínos lehet a szülőnek le föl venni, tenni a kölköt. Már ha odaér időben, ugyebár.

Ha viszont játszótér és tanulóhely is lesz egyben a szoba, akkor megint essünk mélyen gondolkodóba: hogyan csoportosítsuk a funkciókat és a teret? Nagyjából egykorú csemetéknél még akkor is mákunk van, ha a kölkök nem azonos neműek: választhatjuk azt a megoldást, hogy mindkettőnek jut egy-egy fél a szobából, amit aztán megfelelő módszerekkel - színek, textilek, szőnyegek, gipszkartonfal, paraván, függöny szögesdrót, aknamező - jelzünk is, ne legyen állandó vita belőle. Így mindenkinek meglesz az alvókuckója, a játszókuckója és a tanulókuckója is. 

De dönthetünk úgy is – és szerintem bizonyos kor felett jobb, ha kikérjük a gyerekek véleményét is -, hogy az alvókuckó – vagy a tanulókuckó – közös lesz, aminek megvan az az előnye, hogy egyrészt kevésbé kell tartani attól, hogy a csemeték nonstop vándorlást folytatnak éjjelenként a szülői hálóba, és az is, hogy nagyobb tér jut a játékra. Ha annyira szerencsések vagyunk, hogy jutna mindkét gyereknek egy-egy szoba, akkor is érdemes egy ideig - amíg nincs feltétlenül szükségük a privát térre-, az egyik szobában közös hálóhelyet, a másikban pedig lszintén közös játszó- vagy tanulószobát kialakítani. Ez egyrészt az alkalmazkodás miatt jó, és azért is, mert így lesz egy nyugis szoba, aminek a feltöltődés, pihenés a funkciója, és egy alkotó, kreatív tér, ahol tanulnak, gondolkodnak, élnek.

Ha viszont nagy a korkülönbség, talán jobb, ha a kicsit nem is tesszük be a naggyal egy szobába – egy ideig úgyis jobb, ha a mama közelében van éjjelenként a baba. Ha meg mégis, akkor próbáljuk meg elszeparálni annyira a nagyobbik életterét, hogy a kicsi majd ne hozza rá állandóan a falkaparós idegfrászt azzal, hogy a kedvenc holmijait gyalázza szét. Erre viszont ekkor már mindenképpen jó megoldás lehet egy galéria vagy egy megemelt, netán emeletes ágy. Ha viszonylagos békességet akarunk, akkor legyen a nagyobbnak egy saját, külön bejáratú szekrénye, asztala vagy akár csak egy polca, amihez a kicsinek tilos a hozzáférés.

A nagyobb gyerek kényelmének érdekében érdemes nem elfelejteni, hogy a kicsik éjjel még viszonylag gyakran ébrednek: ilyenkor jön jól, ha tetszés szerint elszeparálható vagy egybenyitható a két gyerek térfele. Ehhez egy ablakos-gipszkartonos megoldás is tökéletes lehet, de ha erre nincs keret, egy lapfüggönnyel vagy paravánnal is helyettesíthetjük.

A két gyerek térfelének elválasztására a legegyszerűbb és legolcsóbb ötlet az, ami külhonban ma már rendkívül elterjedt: jelesül biggyesszük a kölkök nevét a térfelükre. Falra, mintegy képként, vagy polcra akár párnaként.

Ellenkező nemű csemetéknél általában a szoba dekorálása szokott fejtörést okozni, pedig felesleges izgulni rajta: a fiús és lányos dekorok remekül jelzik a határokat is. Kétféle megoldásban érdemes gondolkodni: vagy semleges színeket használva egységbe zárni a két térfelet, vagy élénk, mély színekkel teljesen különválasztani őket. Mindkettő nagyon jól mutat, bár a semleges színek használata kevesebb rizikóval jár.

Egyébként is megfontolandó a semlegesnek számító, világos színek használata, ettől ugyanis levegősebbnek, tágasabbnak fog tűnni a szoba – és ez nem elhanyagolható tényező, főképp, ha csak egy kisebb szoba jutott a gyerekeknek. Aztán lehet játszani, megbontani a teret egy keresztben felrakott tapéta csíkkal vagy  festett, szimbolikus csíkkal. De mintákkal is variálhatunk, ehhez a legegyszerűbb, ha öntapadós matricával díszítjük a falakat - kis időráfordítással otthon is elkészíthetjük.

A berendezésnél ügyeljünk rá, hogy bár rengeteg tárolóra lesz szükség, ne zsúfoljuk agyon a szobát mindenféle bútorral. Használjuk ki a falakat, a csöveket, és az ágyak alatti területet is. Sőt, az ajtóra is tegyünk akasztót, vagy zsebes tárolót, illetve a falra is lehet ötletes, gyerekes akasztókat kreálni egy ecsettel és néhány akasztóval.