Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Pelenkázótáska helyett

2009.08.04. 18:08 Cyr

Két kreatív anyóca számos gyerekkel megáldva úgy döntött, a hagyományos pelenkázótáskáknak immáron bealkonyult, legalábbis a maguk részéről lehúzták a rolót mindenféle háti és vállon hordós előtt. Volt okuk rá, ehhez kétség nem férhet, hasonló érzéseim nekem is gyakran támadtak.

Pelenkázótáska helyett ők inkább valami kompaktabb dolgot szerettek volna, és valóban, ha kisebb helyen is elfér mindaz, amire szükségünk lehet, amikor a kölökkel elmegyünk otthonról, miért hagynánk egy óriási táskában burjánzani a cuccot, hogy aztán hetekkel később, egy kipakolásnál valami egészen furcsa leletre bukkanjunk? Jó, jó, tudom, a hiba az én készülékemben van, nem kellett volna a kekszes zacsit a pelenkázótáska aljába tenni, kinyitva a megolvadt rágók mellé. Egyébként azóta már nem is azt a táskát használom.

Így aztán, amíg én mindenféle pelenkázótáskákkal és kekszekkel küzdöttem,  a két fent említett anyóca feltalálta a pelenkázótáskák következő generációját, a pelenkázószütyőt és a pelenkázóneszesszert. Én pedig csak bólogatni tudok, hiszen ha mégis annyira ragaszkodunk egy jóóóóóó nagy szütyőhöz – ragaszkodunk, persze, hogy ragaszkodunk –, abba csak beledobjuk a mindent tartalmazó pikk-pakk túlélőkészletünket és máris indulhatunk a kölökkel. Ha másik táskát vinnénk magunkkal? Szütyő át, nyomás. Negyed órányi tiszta haszon. Szupersminkidő.

A neszesszer is és a szütyő is többféle színben kapható, rengeteg zsebbel-rekesszel, természetesen 100% pamutból. Részemről beneveznék, leginkább a neszesszer változatra, de ma jó napom van, úgyhogy a másik is jöhet.

 

 

 

Forrás: PishPosh

16 komment

Címkék: kiegészítő gyerek anya pelenkázás praktikus baba úton

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr481282270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vkorsi 2009.08.04. 18:46:32

igazad volt ;)
én az elsőt vinném :D nagyon tetszenek a színei.

muzsika 2009.08.05. 08:17:44

Tök jól néz ki, de ez még mindig nem az ideális számomra. Ugyanis, ha jövök-megyek, egy kis méretű táska is elég. Abba viszont nem tudom ezt a motyót/nesszeszert berakni. Arra jó, hogy bevágjam a kocsiba, vagy a babakocsi aljába, de akkor még mindig van mellette egy kistáskám. Mondjuk a babaúszásnál hasznát látnám, mert most van a kishátizsákom, a pelusos táska, és az úszóscucc, meg a gyerek. Ezt mind én viszem.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.08.05. 11:24:26

@muzsika: Hát én nem akarlak elkeseríteni, de gyerek mellett egy ideig lehet, hogy el kell felejteni a picitáskát. De a logikám szerint ha elég jövés-menéshez a kisméretű táska, ám nem fér bele minden babacuccod, akkor mégsem elég...
Azért kotrok még, hátha találok neked valami helyre darabot, továbbra se add fel a csüggedésedet :)

muzsika 2009.08.05. 12:56:14

3. gyerek, vannak tapasztalataim :) ha csak az oviba szaladunk a nagyokért kocsival, akkor kell a pénztárca, mobil, forgalmi, zsepi, kulcs... Ez egy kistáska. De nem viszek pelenkát, meg váltóruhát és élelemet. :)
De most komolyan, amikor épp nincs benne a táskában a pelus és egyéb izémizé, amit a szütyőbetennél, akkor nem üres a nagy táskád? Ha nem, akkor nem fér bele a szütyő. Ha igen, akkor meg elég lenne egy kisebb táska, nem? :) Én pont ezért csinálnám fordítva, a telefon, tárca, stb, ami mindig kell, ezt tudjam integrálni az amúgy nem mindig kellős egyéb cucchoz. Lehet, nyitok egy táskagyárat :D

Nem csüggedek, már arra gondoltam, varratok magamnak :) Vagy mire meglesz a tökéletes, addigra kinövünk ebből a műfajból. Most egyébként a babakocsin lóg a pelusostáska, a hátamon meg egy hátizsák.

2009.08.05. 14:27:50

Úúúúú, azok a szütyők! Naaaagyon szépek!!!
Így a 3. gyerekre, már én is letettem az ideális pelenkázótáskáról. Nekem most egy Dechatlonos közepes méretű tatyim van( www.decathlon.co.hu/HU/product_8082846-60088076/), aminek a középső rekeszében van a babás-pelenkázós szekció, a két oldalsóban pedig a tárca, kiskönyv, iratos-kuponos-telefonos, zsepis stb.

jolikaM · http://nemcsakvarrok.blogspot.com 2009.08.05. 14:55:43

Elveszett, amit írtam, de lehet, hogy még később megjelenik?

Szóval muzsika, nem valami ilyenre gondoltál?
www.bagorganiser.com.au/index.html

Sk változatban pedig pl. itt:
www.cutoutandkeep.net/projects/bag_organizer

jolikaM · http://nemcsakvarrok.blogspot.com 2009.08.05. 14:56:02

Elveszett, amit írtam, de lehet, hogy még később megjelenik?

Szóval muzsika, nem valami ilyenre gondoltál?
www.bagorganiser.com.au/index.html

Sk változatban pedig pl. itt:
www.cutoutandkeep.net/projects/bag_organizer

muzsika 2009.08.05. 18:41:11

Hajnalon! Nem rossz! Mindig viszed magaddal?

muzsika 2009.08.05. 18:43:19

jolikaM az az organizátor, wow! must have!!!!!!!!!!!!!!!! hol lehet kapni? :))))
asszem megoldaná a gondjaimat.

vkorsi 2009.08.05. 20:49:41

jó ez a bag-organiser :)

2009.08.06. 14:10:48

@muzsika: Muzsika!
Mindjárt nézem miket kutakodtál!!!
Igen, viszem mindig magammal! Gyerek nélkül viszonylag ritkán leledzem és most ebben hordozódik mindenem. Nem túl dizájnos darab, de jobb, mint az itthon elérhető pelustáskák és ippeg elfér benne a ded cucca, ettől elkülönítve az enyém + a nagyok életmentéséhez szükséges apróságok :-DD

Dortje 2009.08.06. 16:52:17

Hát lehet, hogy nem csajszis, de én most egy hátizsákkal járok szinte mindig a 2 évesemmel:

www.decathlon.co.hu/HU/product_8028793-18812102/#

Quechua hátizsák. Egyik oldalsó zsebben pelenka és váltásruha (szobatisztaság juhé :) )
a másik oldalsó zsebben tízórai, gyümölcs, kanál,
a hálós részben víz,
a belső rejtett zsebben iratok és pénztárca,
a felső zsebben meg a hirtelen kellő cuccok: mobil, zsepi, kulcs, kisautó, izé-bizék.

Arra jó, hogy a belsejébe meg belefér a vásárlás, így az is limitálva van, és én sem szakadok meg. A zsebekben lévő cuccok meg szinte mindig kellenek, max van egy plusz pakolós is...

benyika 2009.08.07. 23:03:15

leírom én is a "módszerem":) egy dizájnos övtáskában vannak az irataim-telefon-zsepi-pénztárca ilyesmik, egy tornazsák-szerűségben pedig a pelenkázó felszerelés (bár épp most szobatisztulunk), azaz egy pelus+váltóruha, és ezt a két motyót dobom bele az aktuális nagyszütyőbe. Ha pl a boltba szaladok be, akkor csak az övtáskát viszem be magammal, többi maradhat a kocsiban, vagy ha gyerek nélkül indulok el otthonról, akkor eleve csak az övtáskát viszem kistáskaként, vagy egy akármilyen kistáskába teszem az övtáskát (annyira kicsi táskám nem nagyon van, amibe ne férne be az övtáska:)). nekem ez így nagyon működik. A fix pelusos és övtáskán kívül csak némi harapni és innivalót kell frissen betenni a nagyszütyőbe
süti beállítások módosítása