Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

BRÉKING - Alkoss, te Olvasó!

2010.12.07. 19:14 felhasznalo

Itt az ideje, hogy kihirdessük idei karácsonyi nyereményjátékunkat, ha már a tavalyi olyan jól sikerült. Akkor rengeteg pályamunkát küldtetek be, bebizonyítva, hogy nemcsak az Alkot az Olvasó rovatban publikált alkotók a kreatívak, ahogy azt is, hogy a gyerekkel alkotás sem lehetetlen feladat. Hiszen tavaly velük kellett alkotni.

Idén kicsit csűrünk-csavarunk, csak hogy érdekesebb legyen, és még véletlenül se unjátok el magatokat így az ünnepek előtti általános lazsálásban. Ugye. A feladat az idei évre a következő:

Megadunk 10 alapanyagot, ezekből kell készítenetek valamit a gyereknek vagy a gyerekkel - de jobb örülnénk idén az előbbinek, azaz legyen meglepetés, neadjisten ajándék belőle a kölöknek. Aztán ezt fotózzátok le, hozzá egy kevéske magyarázattal - és a felhasznált alapanyagok listájával - postázzátok el nekünk elektronikus úton ide, a következő tárggyal: Alkoss, te Olvasó!

A pályázatok beküldési határideje: 2010. december 15., szerda, éjfél - utána sajnos, nem tudjuk elfogadni, és roppant szőrösszívűek vagyunk ám Karácsony előtt! (Ez most komoly!) Naná, hogy hosszabbítottunk! Az új határidő: 2011. január 3. éjfél! Részletekről itt olvashattok!

A felhasználható alapanyagok pedig a következők - a környezettudatosság jegyében:

  1. kartondoboz
  2. kötél vagy spárga
  3. szívószál
  4. műanyagflakon vagy kupak
  5. faág
  6. gyurma
  7. textildarab
  8. gomb
  9. karácsonyfaizzó vagy karácsonyfa-girland - ha már jön az ünnep
  10. csomagolópapír (natúr vagy színes, ízlés szerint)

A dekoráláshoz használhattok még: festéket, ceruzát, filctollat, folyékony vagy stiftragasztót, és szigszalagot. A felsorolt alapanyagokon kívül mást igénybevenni tilos - az összes felhasználása azonban nem kötelező!

FONTOS TUDNIVALÓK:

  • A pályázattal együtt áruljátok el nekünk hány, mennyi idős és milyen nemű gyerek cseperedik a családban.
  • A beérkezett pályázatokat a Gyerekszoba szerkesztőségének minden tagja lepontozza, majd az adott pontok átlaga alapján rangsoroljuk a nyerteseket.
  • A nyeremények kiosztásáról a Gyerekszoba szerkesztősége a saját jogán dönt - nem fogjuk nyilvánossá tenni a rangsort, csupán azt, hogy ki nyert, de a díjak odaítélése során megpróbáljuk figyelembe venni a gyerekek számát, korát és nemét, hogy tényleg örömet okozzon az a nyeremény.
  • A nyeremények odaítélésével kapcsolatban reklamációt nem fogadunk el!

És hogy mik lesznek a nyeremények? Az egyelőre maradjon a mi titkunk. Annyit mondunk csak, hogy aki velünk játszik, hasonló nyereménylavinában részesül majd, mint a tavalyi szerencsések.

Kreatív Olvasók, hajrá, sok sikert!

6 komment

Címkék: gyerek ünnep szülő anya apa pályázat nyeremény üzenet öko hellókarácsony sk

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr922499381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MORK 2010.12.07. 23:52:20

A kötél/spárga kategóriába belefér a pamutfonal?

MORK 2010.12.07. 23:54:14

Ja, és még valami: Varrni ér? Vagy csak ragasztani. (gondolván itt a textildarab összetevőre)

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.12.11. 15:54:02

@MORK: Bele. És ér varrni is. De most már aztán szigorúság van :))))

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.12.11. 18:15:16

Azért jelezném, hogy tömőanyag használatot már nem tudunk elfogadni...

MORK 2010.12.11. 19:07:16

Akkor lehet hogy kategórián kívüliként küldöm el a kreálmányokat, kockáztatva, hogy semmit nem nyerek :(

minkamunka 2010.12.27. 20:37:35

Legalább nem leszek egyedül a kategórián kívüli kategóriában :P
süti beállítások módosítása