Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Alkot az Olvasó 19.

2009.10.09. 14:21 felhasznalo

Anya.25 egy kommentben is jelezte, hogy küld nekünk levelet, és ígéretét tett is követte, amint azt majd alább láthatjátok. Méghozzá kétszer is, mert az első küldemény valahogy nem érkezett meg - pedig kár lett volna érte.

"Szia!

Küldöm még 1x a képeket!

Régóta zugolvasó vagyok nálatok, de most vettem a bátorságot, és elküldöm az általam alkotott házikó képeit. Pamutvászonból, vatelinnel tömve, hímezve, gombokkal díszítve készült, sok-sok szeretettel kislányomnak.

Üdv: Anya.25" 

 

Egyszer régen az Ikeában lehetett kapni hasonló, textil farmházat, én már akkor beleszerettem ebbe a játékba, de sajnos, végül az én gyerekem enélkül volt kénytelen felnőni. Lehet, hogy pótolnunk kéne ezt a hiányosságot?

Anya.25, én most itt csendben irigykedem a kézügyességedre, rendben?

2 komment

Címkék: játék gyerek szülő anya textil gyerekszoba sk alkot az olvasó

Mindent bele!

2009.10.09. 09:29 felhasznalo

Múltkor pelenkázótáskákat mutattam, amelyek egyúttal nőiesek is, most pedig egy olyan alkalmatosságot mutatok, amivel szinte bármelyik női táska pelenkázótáskává alakítható.

A Melobaby egy olyan tároló, amiben nemcsak a váltás pelenka, meg a kis tasak törlőkendő fér el kényelmesen, de széthatjva alátétnek is használható. Mindezt akkora méretben, amely bármely pakolós táskában simán elfér, nem muszáj külön tízezreket kiadni egy normális pelenkázótatyóra.

Persze, a gyerek cuccai mellett még számos apróság is elfér benne, pl. fésű, hajgumi, hajcsat, ragtapasz, és egyebek, amik egyébként hajlamosak szétszóródva a női táskák alján lapulni. Szerintem praktikus.

 

Forrás: Melobaby

Szólj hozzá!

Címkék: kiegészítő táska szülő anya apa pelenkázás praktikus baba tárolás úton

Ötletparádé - Tinik tervezte tiniszobák

2009.10.08. 18:05 zaphodbb

Kicsit más lesz ez az ötletparádé poszt, de a címben benne van a lényeg: stílusos szobák, amiket tinik terveztek tiniknek. Milyen egyszerű is ez: kérdezzük meg nagyobbacska gyermekünket, ő milyen teret kíván maga köré, és biztos, hogy előáll valami szokatlannal, valami különlegessel.

Meglepődtem, mert a lányszobákban sok rózsaszín van, amiről én azt hittem, hogy tinifejjel már nem menő. Pedig úgy tűnik, de. Pinkes rózsaszínek ezek persze, nem a baba-féle, és más erőteljes színekkel kombinálták, amitől vidámak és viccesek lettek a szobák. Kifejezetten tetszik az erős kék fal, rajta a fát mintázó falmatricával, és előtte ez a már majdnem magenta színű ágytakaró. Szuggesztív, letisztult és mégis vidám.

A csíkos falú szobánál jó választás a halvány zöld csíkokhoz az erős narancssárga ágy kiegészítésül. Felnőttes érzés, de a színekkel mégis játékos az összhatás. A fiús szobánál érezhetőbb a lázadó kamasz hatás a sötét szürke fallal és a fekete-fehér párnákkal, no meg a képpel a falon. Határozottan kifejezi a tervező, hogy itt már nem gyerekről van szó, hanem egy majdnem-férfi lakik a szobában.

Forrás: Exotic Interiors

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek kamasz gyerekszoba dekor ötletparádé

Partiszervíz 4. - Almaszüret

2009.10.08. 14:08 felhasznalo

Rég volt már partiszervíz, pedig nyilván folyton van születésnapos a gyerekek között. Úgyhogy íme egy újabb remek ötlet, főképp fiús anyáknak, akik általában az autós, kalózos, szuperhősös tematikák közül válogathatnak, ha egy témára épített születésnapot szerveznének. Pedig nem kell ám így lennie, itt az ősz, meg az almaszüret ideje lassan, és ez remek alkalom arra, hogy a fiúk születésnapját színessé, szagossá és édessé tegyük: legyen a téma az alma!

Így lett ez Natalie, az Imprintables blog szerzőjének esetében is, amikor kisfia, Travis az ötödik évét töltötte az idén - igaz, náluk az ihletet az angol "apple of my eye" kifejezés adta, ami magyarul annyit tesz, hogy szemem fénye, de mi meg ugye nagy almaevők hírében állnánk, vagy mi. Bár inkább a vagy mi, mert az utóbbi időben csúnyán lerontottuk ezt a statisztikánkat.

Ha már evés: főleg az ételek-italok terén tudunk ezzel egyedivé tenni egy partit: lehet például almalevet inni, sült almát - mézzel, fahéjjal és borssal valami isteni - vagy karamelles almát nyammogni, almáspitét habzsolni. Természetesen kitehetünk az asztalra a gyümölcsből is - úgyis kell a vitamin azt őszi időszakban -, de azért kínálhatunk mást is: pattogatott kukoricát, vagy chipset. Jut eszembe, ebből is van alma változat.

Természetesen a születésnapi torta is formázhat almát, sőt, a legjobb, ha nem csak formázza, de tartalmazza is.

Az ételek mellett azért a díszítés terén is visszaköszönhet az alma motívuma: szereljünk fel piros és zöld lampionokat, a meghívókat díszítsük almával, és terítsünk meg a vendégeknek a gyümölcs zöld vagy piros színét felvonultató tálakkal, tányérokkal, poharakkal. A programok között is szerepelhetnek olyan ügyességi játékok, amelyekben főszerepet kaphat az alma: célbalövés almára Tell Vilmos módra, egyensúlyozás, horgászat, stb.

A legjobb az egészben, hogy nemcsak egyedi születésnapja lehet így a gyereknek, de még azért is tettünk valamit, hogy a gyerekek egy kis vitaminhoz, rosthoz jussanak - és talán egyszer majd a kölkök szerzik vissza a magyarok nagy almaevő hírét.

Forrás: Imprintables blog

2 komment

Címkék: gyerek ünnep szülő anya apa parti idea

Bamboletta

2009.10.08. 10:12 Cyr

Már régóta kacérkodom ezekkel a Bambolettákkal, itt az ideje, hogy a tegnapi horrorisztikus böffenetek után nyugodtabb, és nekem legalábbis kedvesebb vizekre evezzünk. Bamboletta. Már a név is csupa dallam és gyengédség - becézni persze az olaszok is tudnak -, a babócák pedig  kedvesek, pufókak, ölelnivalóak, szerencsére egy sem Barbie-alkat.

Összeszokott, időről-időre bővülő kézműves csapat dolgozik rajta, rajtuk, van, aki a hajszínek, frizurák mestere, Bamboletta-fodrász, van, aki a ruhácskákat tervezi, szabja, varrja, szeretettel, csupa derűvel, mindig más és más formára-fazonra alakítva. Érdemes a honlapjukra ellátogatni, végigböngészni ezt a töménytelen féle-fajtaságot, választani közülük szinte lehetetlen.

Tetszenek, mert egyszerűen azok, amik. Öltöztetős játékbabák. Műsallang nélkül, kortalanul, fittyet hányva mindenféle babatrendre.

 

Forrás: Bamboletta

18 komment

Címkék: játék gyerek lány baba textil gyerekszoba

Nesze neked, kilincs, cérna!

2009.10.07. 17:47 felhasznalo

Úgy az első életévben minden szülő egyik kedvenc szórakozása azt lesni, dudorodnak-e már a fogak a gyerek ínye alatt, koccan-e a kiskanál, és hogy vicces vámpírkülseje lesz-e a kölöknek azzal a két szál fogával. Aztán persze kinőnek rendben, szerencsés esetben apró gyöngyökként sorakoznak a gyerek szájában - rosszabb esetben meg rohangálhatunk vele a fogorvoshoz -, de így vagy úgy elérkezik az az időszak, mikor egyszercsak mozogni kezdenek a fogai.

Saját gyerekkoromból emlékszem, a legelső fogamat az oviban húztuk ki, az óvónéni egy cérnát kötött rá, a másik végét a kilincshez erősítette, aztán be kellett csapnom az ajtót. Egy másikat simán kicsavartam, akárcsak a saját gyerekem egy családi mozizáson. A Pókember 3. alatt az apjával mi jókat szundítottunk, ő meg tekergette az egyik, amúgy addig nem nagyon lötyögős fogát. A film feléig kiszedte.

No, az ilyen emlékeknek tesz be a Gator Gripper, ez az aligátorra emlékeztető fogó, amely arra szolgál, hogy a kölök kilazult fogait szakszerűen távolítsuk el. Megint egy olyan cucc, ami alapjában véve tök felesleges, de lehet érte fizetni, kedves szülőtársak.

 

 

Forrás: Gator Gripper 

Szólj hozzá!

Címkék: kiegészítő gyerek szülő anya apa abszurdisztán

Ház a kockán

2009.10.07. 14:51 zaphodbb

Várost mind építettünk fakockákból gyerekkorunkban, de legalábbis házat, vagy esetleg egy nagyobbfajta kockát tuti. Én mindig rá voltam kattanva a városépítésre, lehet, hogy ezen a vonalon kellett volna maradnom felnőttként is, és akkor egy budai villából írnám ezen sorokat.

Christopher Jarratt megálmodta nekem, és persze a hozzám hasonló gyerekeknek a városos fakockákat, amik szerintem gyönyörűek. Leegyszerűsödik lényegesen az építés, és szebbnél szebb városokat építhetnek a gyerekek ezekből a kockákból. Kéne.

Forrás: Christopher Jarratt

3 komment

Címkék: játék gyerek kreativ gyerekszoba

Alkot az Olvasó 18.

2009.10.07. 09:56 felhasznalo

Nem sokkal Virgart levele után kaptuk meg Detteeanyu levelét, melyben végre olyan alkotások fotóit is megtalálhattuk, melyekhez a blogról kapott ötletet. Nézzétek csak:

"Szia/sziasztok!

Én is hasonló gombaházat álmodtam meg a lányom Törppillájának, de idő hiányában egyelőre megrekedt a tervezés fázisában.

De a nagyobbik fiam kedvencének elkészült már egy jó hónapja a "garázs".

Ez pedig az ukulele poszton felbuzdulva készült.

Ez pedig a lányom szülinapjára.

Persze a gyerekeim ezen felbuzdulva, folyamatosan adják a rendeléseket, csak győzzem idővel.

Üdv,

Detteeanyu"

Csak találgatni merek: az utolsót vajon ez a poszt ihlette? Nem tudom, sajnos, de bárhogy is legyen, ezúton ígérjük Detteeanyu gyerekeinek és minden más kedves Olvasónknak is, hogy a jövőben is igyekszünk könyörögni valókat találni Nektek.

Detteeanyu, én ennyi kreativitás láttán egyébként szóhoz sem jutok, és csodálom, hogy találsz időt az alkotásra, én még mindig nem készültem el a gyerekszobába tervezett lovakkal sem. Gratulálok!

És ugye, tudjátok? Leveleket ide várunk hasonló alkotásaitokról! 

1 komment

Címkék: játék gyerek szülő anya apa textil sk alkot az olvasó

Pihepuha undormány

2009.10.06. 18:00 Cyr

Egyediek, soha vissza nem térők - van Gondviselés! -, puha pamutból készültek, ölelhetők, hurcolhatók, mindazonáltal rendkívül ocsmányak Jennifer Strunge alkotásai. Alig hihető, hogy gyerekek számára készítette - ám legyen, egészen biztosan én vagyok telisteli előítéletekkel, ha három szemem lenne, bizonyára másként vélekednék.

Tény, hogy egyik teremtményével sem szívesen találkoznék egy sötét folyosón, persze  nem tagadom, én még egy horrorparódián is kifekszem.

Csodaszínes, biztosan jól mutat egy gyerekszobában, van belőle kicsi, nagy, csupaszem, meg csupacsáp, meg csupafog, lenyűgöző a választék. De most komolyan: tényleg jól mutat egy ilyen izé a gyerekszobában? 

Forrás: Cottonmonster

2 komment

Címkék: design játék gyerek textil gyerekszoba

Ég a maci, ég

2009.10.06. 15:02 zaphodbb

A placi-maci után újabb kicsit abszurd macit láthattok, méghozzá egy macilámpa személyében. Szerintem kifejezetten tüneményes a maga bizarrságában, amint a lámpabúra nyeklik-nyaklik a maci feje helyett a testén.

Pompás éjszakai fény, persze nem a legkisebbeknek, mert lehet, hogy az ovis korosztály még nem igazán értékelné ezt a fajta humort. Az én gyermeteg lelkű, felnőtt korban lévő barátaim azonban annál inkább.

Forrás: Suck UK

Szólj hozzá!

Címkék: fény lámpa abszurdisztán gyerekszoba dekor csecsebecse

BRÉKING - Ki nyerte a Mankát?

2009.10.06. 14:00 felhasznalo

Tegnap éjfélkor lezárult a nyereményjáték - köszönjük mindenkinek a listát, természetesen azt is összesíteni fogjuk majd -, és ma reggel megtartottuk a Random.org segítségével a sorsolást.

A véletlengenerátor szerint a Vattacukorhajú Lány betűarcú, bölcs Manka-babája pedig nem másé lett, mint 77kavics nevű olvasónké!

Szívből gratulálunk Neki a nyereményhez, és kérjük, hogy küldje el az adatait a postázáshoz.

A többiek pedig ne csüggedjenek, lesz még nyereményjáték hamarosan, van még esély valami mást bezsebelni - például a Gyerektrenden még most is.

Mindenkinek köszönjük még egyszer a részvételt!

Szólj hozzá!

Címkék: nyeremény üzenet

Szorítsuk le a fejét!

2009.10.06. 09:56 felhasznalo

Ugye, ismerős az a jelenet, mikor a gyereket a kocsiban, az autósülésbe kötve a monoton zajtól elnyomja a buzgóság? Olyannyira működő dolog ez, kérem, hogy egyes szülőknél altatási módszerré vált a kocsikázás a síró és hullafáradt gyerekkel. No, ilyen helyzetekben szokott az történni, hogy a kisebb-nagyobb ded feje minden Demszky-gödörnél nyeklik-nyaklik egyet, ami elég rettenet látvány és nyilván a nyakának sem az igazi.

Persze, vásárolhatunk neki egy fejpárnát, amit a nyaka köré kanyarítva biztos, hogy kevésbé fog össze-vissza csuklani a kölök, de választhatunk más megoldást is. Mert a kanadai Melrose Kids szerint egyszerűbb, ha simán leszorítjuk a büdös kölök fejét. Nem egy szoros bőrszíjjal, hanem egy rugalmas, anyagból készült alkalmatossággal, melyet ráhúzhatunk a babakocsira vagy az autósülésre, és a gyerek fejére.

És persze, a gyerek majd szó nélkül tűri, nem úgy, mint a sapkát, amit kb. három másodperc alatt kap le a fejéről minden kötő ellenére és hajít el a jó büdös francba. Nem, ezt biztos megtűri. Vagy lehet, hogy a kezükre is kerül valami hasonló cucc, amitől azt nem bírja a szerencsétlen felemelni? Nálam abszurdisztán kategória, olyan dolog, ami már megint csak a pénzköltésre jó.

Forrás: Melrose Kids

8 komment

Címkék: biztonság gyerek baba babakocsi úton abszurdisztán hordozó autósülés

Képet a gyerekszobába 14.

2009.10.05. 18:19 Cyr

Valamennyi Carla Daly képben van valami sajátos, "Sajdikos" humor, egy kis fricska, "odamondás". A téma természetesen mindig állati - de annyira emberi, hát nem? -, többnyire egyenesen az őserdőből kerülnek ki ezek a karikatúra-rajzok. A strandoló vízilovakon elterülő, pajzánul idétlen vigyor szerintem fenomenális, de a lavór-utánérzéses, bütykös térdű, lábáztató zsiráf is viccbe illő jelenet.

Halk motoszka bennem a kérdés, vajon a kölkök, akiknek elvileg készülnek ezek a képek, teljesen leveszik-e a jelenetek lényegét, vagy csupán anya-apa vigyora számukra az irányadó?

Akárhogy is, mindenesetre a ráadás, hogy személyre szólóan, névvel ellátva is kérhetők  a művésznőtől képek, mi több, nem csak képek, fali mérickék is.

 

Forrás: Carla Daly

5 komment

Címkék: gyerek fal gyerekszoba dekor képet a gyerekszobába

Egyszer volt - Egy Moncsicsi

2009.10.05. 15:05 zaphodbb

Emlékeztek a Moncsicsire? Aki élt és mozgott, és gyerek volt a '80-as években, annak volt Moncsicsije. Most döbbentem rá, hogy ez nem magyar játék és nem is moncsicsi, hanem Monchhichi, ebből a kettőből a második információ ért igazán váratlanul. Mármint az, hogy így kell írni.

Sőt, az is meglepetésként ért, hogy nem is mindenhol Monchhichi a neve: a franciák és az angolok azt se tudnák, miről beszélünk, ha netán a moncsicsikről szeretnénk velük beszélgetni, valamilyen misztikus oknál fogva ugyanis a franciáknál Kiki, az angoloknál pedig Chic-a-boo néven híresült el.

A története röviden annyi, hogy egy japán ember, bizonyos Segikuchi bejárta Európát a '70-es évek elején, keresve a sikeres játékok titkát, majd tapasztalatai alapján, '74-ben piacra dobta a kismajom testű babát. Azóta is majdhogynem töretlen sikerrel fut ez a kis figura, most már mindenféle jelmezben is lehet kapni. Dorkámnak a lovas (?) jelmezes figyel az ágyában.

A lényeg a nyílt, ártatlan tekintetben és a pihe-puha testben rejlik állítólag. Én csak arra emlékszem, hogy bírtam, hogy tudja szopni az ujját és lehetett vele aludni. Meg különben is: mindenkinek volt, hát nekem is kellett.

Nektek volt Monchhichitek?

Forrás: Monchhichi

8 komment

Címkék: játék gyerek egyszer volt

Az anyákban lakozó nőknek

2009.10.05. 10:43 felhasznalo

Ez a filozófia ihlette a Timi & Leslie átalakítható pelenkázótáskáit, melyek külsejükben egy cseppet sem, még egy icipicit sem hasonlítanak a szokványos, hétköznapi, batár pelenkázó táskákra. Sokkal inkább olyanok, mint egy kellemes külsejű, beleszeretős női táska.

Pedig tudnák ám mindent, amire egy anyának szüksége van a deddel közös út során: van bennük egy csomó kis zseb cumisüvegnek, pelenkának, vízhatlan a belső bélésük, rejtenek egy pelenkázóalátétet és egy külön pánttal a babakocsira is ráerősíthető.

Tudom, hogy a normál pelenkázótáskák is kellően praktikusak és funkcionálisak, no de valljuk be, azért a GYED-GYES ideje alatt sem rossz és nem is árt, ha nőnek érezhetjük így vagy úgy magunkat.

 

Forrás: Timi & Leslie

1 komment

Címkék: táska szülő anya pelenkázás praktikus tárolás úton csecsebecse

süti beállítások módosítása