Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Szék és építőkockák

2009.03.13. 15:24 zaphodbb

Hogy miképp jönnek össze a címben szereplő tárgyak? Az én fejemben - eddig - legfeljebb olyan kontextusban szerepeltek együtt, mint a szék alatt heverő építőkockák, amiket a büdös kölkök szanaszét hagytak már megint. Gondolom a többi szülőnek is ez a kép ugrik be rögtön, no meg az, amikor rálépünk egy ilyen építőkockára, és szentségelünk kettétört talpunk felett.

Pepe Heykoop, a holland designer, új értelmet adott a szerte- meg szét heverő építőkockáknak. James Gulliver Hancock rajza ihlette Brickchairt, azaz Kockaszéket készített belőlük. Kényelmesnek semmiképpen sem néz ki, sőt, de az ötlet, az tetszik, dekorációnak szerintem beválna egy gyerekszobában. Akár saját magunk is elkészíthetjük, csak legyen sok ragasztónk, és  csenjünk a gyerek készletéből jópár kockát hozzá. Ennyivel kevesebbet kell majd összeszednünk esténként a lakás minden elképzelhető, és elképzelhetetlen pontjáról.  Persze a gyerekeknek azért magyarázzuk el, hogy ne üljenek rá, mert igencsak szúrni fog.

Forrás: Pepe Hekoop

Szólj hozzá!

Címkék: design játék szék gyerekszoba dekor kisbútor építő

Hogyan készül a kisbaba?

2009.03.13. 10:26 felhasznalo

A közkeletű vélemény szerint kell hozzá egy nő meg egy férfi, és a megfelelő testrészek összeillesztése némi mozgás kíséretében, majd 9 hónapnyi inkubációs idő elteltével, pár órás kínlódás után, végre kézbe vehetjük a produktumot.

Aubrey Claytonnak szöget ütött a fejébe, vajon az IKEA-nál hogyan gondolhatják. Így született meg Bäb, akiről többet is megtudhattok, ha ide klikkeltek.

 
Forrás: BoingBoing

Szólj hozzá!

Címkék: baba abszurdisztán

Mr. Switch

2009.03.12. 18:50 felhasznalo


Mr. Switch nem más, mint egy villanykapcsoló. Egyszerű ötlet - John Caswell agyából pattant ki -,   de mekkora! Bármelyik gyerekszobában jól mutatna, bár egyelőre még nem kapható, mivel gyártóra vár.
 
 

2 komment

Címkék: design kiegészítő idea gyerekszoba csecsebecse

Rendőr, napszemüveg és fuksz

2009.03.12. 14:59 hanna

Nem titkoltan elfogult könyvajánló következik. Van egy csomó könyv, amit csak a rajzokért szeretünk, szeretek és van sok, főleg nálunk, amelyben a szöveg elfeledteti az esetleg gyenge kiállítást. Lackfi János és Molnár Jacqueline közös munkáinál, a Kövér Lajos-köteteknél végig a tökéletes összhang és derű érzete kerít hatalmába.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: könyv gyerek könyvespolc gyerekszoba

Csodalámpák

2009.03.12. 10:13 zaphodbb

Ahhoz, hogy a gyerekszobából valódi gyerekszoba legyen, a kiegészítőknek és a részleteknek is stimmelniük kell. A nagyitól örökölt csillárral nehéz gyerekszobássá tenni a szobát, legalábbis szerintem. A most bemutatott lámpák csodaszépek, és egy külön kis világot képvisel mind. Ha ilyen lóg a plafonról, akkor tudni fogja mindenki, kinek a szobájába lép be. Na jó, a svédek mellett a franciák is tudnak valamit.

Forrás: L'Oiseau Bateau

3 komment

Címkék: kiegészítő gyerek lány fény lámpa fiú gyerekszoba dekor csecsebecse

Candy ágy

2009.03.11. 18:18 zaphodbb

Giuseppe Viganò ötlete, a Candy ágy, nagyon praktikus darab. Az összes kiegészítője variálható oda meg vissza, attól függően, hogy mekkora a tér és mire van szükségünk. A háttámla, a leesésgátló akárhová rakható az ágyon.

Az ágy alatti tér kétféleképpen használható ki, vagy csak ágyneműtartóként, vagy betolható alá egy másik ágy. Ezt pedig csak előrántjuk, ha pizsomapartit rendez gyermekünk. Nekem tetszik, elfogadnám a csajokhoz.

Forrás: Bonaldo

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek alvás praktikus tárolás idea ágy gyerekszoba

Ég a gyertya ég, ötven gyertya ég

2009.03.11. 14:35 zaphodbb

Hétfőn betöltötte 50. életévét a Mattel híres-hírhedt babája, a Barbie. Ki hinné, hogy ilyen régen és ennyire jól tartja magát. Az én gyerekkoromban, és most, a lányaim gyerekkorában is helyet kap ez a baba. Tudom, sokan ellenzik még a létezését is, meg önértékelési zavarokat okoz, sőt van olyan mozgalom, mint tudjuk, ami "Die, Barbie, die!" név alatt fut, és azzal szórakoznak, hogy Barbie-kat gyilkolásznak világszerte. Én tiszteletben tartom mindenkinek a véleményét erről a megosztó babáról, mégis meg kell állnunk egy pillanatra, körülnézni, mivel készültek a nagyvilágban Barbie 50. szülinapjára.

Elsőként természetesen vessünk egy pillantást arra, hogy a Mattel milyen jubileumi Barbie-t szánt erre a jeles alkalomra, mert ugye hülyék lennének nem meglovagolni a szülinapot.

Az alap, hogy a legelső, 1959-es modellt újra életre keltették. Hasonlítsátok össze: a bal oldali képen az eredeti 1959-es Barbie-k állnak, amiknek ekkor még csak egy szál fürdőruha jutott, viszont sokféle hajat kreáltak nekik. Jobb oldalon pedig a jubileumra készített 2009-es modellek:

Természetesen nem csak a régit újították fel, hanem teljesen új szülinapi, Robert Best kreálta Barbie-val is előrukkoltak. Naná, hogy több bőrszínnel, mert a Barbie politikailag korrekt:

A hajtás után bemutatom még, hogy a New York-i Fashion Week, a Fiat és az INNO Design kütyügyártó cég mivel állt elő a jubileumra. Plussz még bemutatok pár újra élesztett Barbie-t, amelyek a '60-as, '70-es, '80-as években voltak sztárok, és most újra elérhetők lettek.

1 komment

Címkék: design játék gyerek lány barbie

Újraértelmezett pelenkázó

2009.03.11. 10:12 zaphodbb

Fantasztikus és gyönyörű az én szememben ez a fali pelenkázó a byBo Designtól. Belesimul a környezetbe, egyszerűen kezelhető, és kis helyet foglal. Komolyan mondom, nem direkt csinálom, de ez is svéd, bele vagyok szerelmesedve a svéd cuccokba, már a költözésen gondolkodom.

A fali pelenkázó összvissz 6 kilót nyom, de 50 kilót bír el, úgyhogy kihúznánk vele csemeténk egész pelenkás korszakát. Bele való pelenkázószivacs is jár hozzá, ami mosható 60 fokon, ez pedig szintén jó hír. Muszáj hozzá venni egy pelenkaadagolót is, ami nekem nagyon hiányzott, mindig probléma volt, hova tegyem a pelenkákat, hogy karnyújtásnyira legyenek, de ne foglalják el a helyet a pelenkázón. Tessék, a svédek ezt is megoldják egy tollvonással. Zseniális.

Van ennek a pelenkázónak egy földön álló változata is, ami szétnyitva rengeteg cuccot nyel el. A pelenkázó alatti rész praktikusan fel van osztva a kenőcsöknek, olajoknak, akármiknek, így minden csak egy karnyújtásnyira van, egy másodpercre sem kell a babától elfordulnunk.

Forrás: byBo Design

7 komment

Címkék: design biztonság szülő anya apa pelenkázás praktikus baba tárolás gyerekszoba

Játszó- vagy alvóház

2009.03.10. 18:15 zaphodbb

A harmadik posztom is házakról kell szóljon, a mai napot ennek szentelem. A képen látható gyerekház, valóban kisház méretű: 2m x 2.2m X 1.8m. Funkcióját tekintve akár gyermekünk alvós helye, akár külön bejáratú játszóháza, kuckója lehet.

A ház egyik oldalán tábla van, a másikon pedig egy lego alaplap. Kissé retro stílusú, legalábbis a panel-érzés átüt nekem, de ettől még sokoldalú darab, és a gyerekek kedvencévé válhat hamar ez a szobában-szoba.

Forrás: Studiomama

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek lego játszóház ágy gyerekszoba dekor kuckó

Kastély a szobában

2009.03.10. 15:12 zaphodbb

Mivel ma ilyen falon-csüngős-ágyas napunk van, bemutatok még egy, állati jó mókának kinéző kuckót, a - természetesen svéd-  VeraVerától. Ami nagyon tetszik benne, hogy kis alapterületet foglal, dekoratív és egyedi. Így igazi kis királylányok és királyfiak lehetnek gyermekeinkből.

Kis szobában is kialakítható vele egy meghitt kuckó, ahova a gyerek visszahúzódhat. Két szintes, alul a fetrengésé, olvasgatásé, pusmogásé a főszerep, fölül pedig a Rómeó jeleneteké és a létramászás izgalmáé. El tudom képzelni, hogy sk is megvalósítható ötlet.

Forrás:VeraVera

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek fal idea játszóház gyerekszoba dekor kuckó

Ház a fán

2009.03.10. 10:06 zaphodbb

Már egy előző posztban megemlítettem, hogy mennyire tetszenek nekem az úgynevezett „treehouse”-ok, ami annyit tesz, hogy ház a fán. Amerikában nagy divat ez: a kertbe a gyerekeknek faházat rakni a fára, akik ott bandázhatnak úgy, hogy otthon vannak, de mégsem teljesen szem előtt. Ezt a házat rakták át kreatív szülők a gyerek szobájába, hogy egyúttal ez legyen az ágyuk is. Sőt, amint azt a következő képeken látjuk, egy egész kertet hoztak be a szobába, a házban van ugye az ágya a kölöknek, a plafonról meg kerti fahinta lóg.

A dobogó olyan mint egy nagy terasz, és ami a pláne benne, hogy a padlóban tárolók vannak elrejtve. Itt könnyű betúrni a játékokat a tárolókba és rácsukni a fedelüket, máris rend van. Képek a hajtás után.

10 komment

Címkék: design gyerek galéria alvás praktikus rend kreativ fal idea fiú játszóház ágy gyerekszoba dekor emeleteságy kuckó

Nálatok mi lóg a plafonról?

2009.03.09. 18:22 zaphodbb

Már itt a Gyerekszobán volt egy poszt a Tiger Tribe tündérliliomos forgóról, ami után úgy éreztem, meg kell még mutatnom ezeket a plafonról lelógó madarakat és pillangókat. Nekem szívügyem, hogy a gyerekszobában mindenféle lógjon a plafonról, agyára megyek ezzel a férjemnek, mert ő meg utál felfelé fúrni mindenféle kampókat. Nálunk pillangók lógnak, hasonlók mint a képen, csak persze nincsenek kirakva ilyen gyönyörű gyöngyökkel, csupán szivárvány színekben pompáznak.

A Tiger Tribe kollekcióból a madarakba szerettem bele még úgy igazán, úgyhogy muszáj lesz valami ilyesmit eszkábálnom a lányokhoz, mert tarthatatlan, hogy egyetlen szál cuki kismadár sem száll a szobájukban.

Forrás: The Hip Infant

1 komment

Címkék: design lány dekor csecsebecse

Újrahasznosítás minden áron

2009.03.09. 15:16 zaphodbb

Mikor először rápillantottam a képre, nem egészen értettem, hogy mit is látok. Aztán elolvasva a szöveget már világosan látszott, hogy ez egy ló, ami hinta. Persze, nem ez az  igazán speciális benne, hanem az, hogy egy darab kiszuperált gumiból készítették. Környezetvédelem előre!

Forrás: Recycled Creations

Szólj hozzá!

Címkék: játék kert hinta öko recycle sk

Ajándékkosár friss anyukáknak

2009.03.09. 10:10 zaphodbb

A képen látható ajándékkosár arra hivatott, hogy frissen szült anyukának adjuk. Egy hétig minden napra egy-egy számozott kis csomag van benne, amit az adott napon kinyit az anyuka, és valami kedvességet, vagy hasznos dolgot talál benne. Mint az adventi kalendáriumban a karácsonyváró gyerekek.

No, nem azért mutatom ezt nektek, hogy vegyünk ilyet sok pénzért, hanem azért, mert kis kézügyességgel és időráfordítással szerintem nagyon kedves, saját készítésű ajándékkosarat tudunk mi is rittyenteni frissen szült barátnőinknek. Azt, hogy a megvehető ajándékkosárba miket csomagoltak, nem tudni, nem részletezik a leírásban. Bár a 110 dolláros ár a totális zsákbamacskért kicsit borsos, legalábbis szerintem.
 

Én az egyik napra valami hasznosat, például egy babasapkát, tejgyűjtő melltartóbetétet, cumiláncot, halálfejes bőrtutyit csomagolnék. A másik napra pedig anyának egy apró kedvességet: valami finomságot, amit tudom, hogy szeret, egy kis képet bekeretezve róla és a férjéről, pocakos korából - mármint nem a férj pocakos korából természetesen -, akármit, aminek tudom, hogy örülne és neki szól.

Szerintem jó ötlet, nekem biztos jól esett volna az első kisbabás hét káoszában minden napra egy kis figyelmesség, meglepetés. A legjobb pedig az egészben az, hogy lenyúlhatjuk az ötletet, és teljesen személyre szabott, felejthetetlen ajándékot adhatunk frissen szült barátnőnknek. Ti mit tennétek a csomagokba?

Figyelem! Továbbra is bátorítok mindenkit, hogy ha nekiálltok bármelyik sk ötletnek, küldjetek fotót nekünk róla, hogy kitehessük a megvalósult ötleteket!

Forrás: Urban Baby

4 komment

Címkék: anya terhesség ajándék baba idea csecsebecse

Kis kuktáknak nagy segítség

2009.03.06. 18:11 zaphodbb

A Learning Tower nagyban megkönnyítheti a család életét. Melyik gyerek ne szeretne lábatlankodni a konyhában, amikor anya főzi, süti az ebédet-vacsorát? A picik biztosan mind boldogan gyúrják a tésztát, szaggatják a pogácsát, szétmaszírozzák a banánt a turmixhoz, és ebéd után boldogan el is mosogatják a kis műanyag tányérjukat, poharukat, ha van rá lehetőségük. Sőt, ha eléri a mosogatót a három éves gyermekünk, akkor akár már engedhet magának is egy pohár vizet, nem nekünk kell ugrani, ő meg örömmel játszik felnőttet.

Eddig mindezt maximum egy székre állva tehették meg, mert csak úgy érték el a munkapultot és a mosogatót. A Learning Towerrel sokkal biztonságosabban és kényelmesebben ügyködhetnek anya mellett. Könnyű be- és kimászni, állítható a magassága, nő a gyerekkel együtt. Ha megvesszük hozzá a kiegészítőket - a Playhouse Kitet, amivel bábszínházzá, és a The Art Easelt, amivel pedig rajztáblává alakítható -, akkor egy igazán multifunkcionális és helytakarékos bútort kapunk. Szeretném, ha lehetne kapni itthon, nekem nagy hasznomra lenne.

 

Forrás: Little Partners

3 komment

Címkék: biztonság gyerek konyha praktikus szék házimunka

süti beállítások módosítása