Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Kanál a nyakba, és indulás!

2009.03.20. 15:08 zaphodbb

Kivel hányszor esett meg eddig, hogy több órás útra indult gyermekével: felpakolt pelenkát, bébikaját, csőrös itatót, váltás ruhát, még egy pelenkát, és biztos, ami tuti, még egy melegebb pulcsit is? Aztán mikor kajálásra került a sor, kiderült, hogy na, a kanalat bezzeg nem pakolta be.

Ennek a problémának a megoldására született meg ez a kanál-design, csak nyakba kell akasztani és kész, bármikor, bárhol meg tudjuk etetni a kölköt. Illetve a designer még a kávézást is jelöli, mint opcionális használatot, és milyen igaza van, kevés bosszantóbb dolog van, mint mikor az automatából nyert kávénkat nem tudjuk semmivel sem felkavarni.

Forrás: DesignSpotter

1 komment

Címkék: design kiegészítő gyerek szülő praktikus étkezés

Szoba a kertben

2009.03.20. 10:13 zaphodbb

Azaz inkább kert a szobában, vagy esetleg egy kertnyi szoba. Szerintem ez is sk megvalósítható ötlet. Legfeljebb az imitált napellenző tartószerkezete nem lenne ennyire díszes, de ahogy nézem a lógós könyves-féle elkészítési móddal készült, ami nem túl bonyolult.

Tündéri ötlet, annyi a lényeg,  hogy a falra, lábazatnak dimbes-dombos zöld kertet festünk fel, fölötte a plafonig a kék ég. A kertbe virágok valók, nekem tetszik az, hogy nincs sok belőlük, amik vannak, azok viszont nagyok és hangsúlyosak. Így nem lett csicsás, hanem ízlésesen virágos. Alulra fehér léckerítés került, ez is nagyon el van találva: nem sűrűn és szabályosan, hanem foghíjasan került fel a falra.

A pelenkázó szekrény felett mi más is lenne dekorációként, mint kis cserepes virágok képkeretben. Szintén a visszafogott, természetes, nem túl habos fajtából. Bevallom, nekem az ilyen stílusú szoba sokkal jobban bejön, mint a királylányosak. Persze, tudom, hogy a legtöbb szülő nem saját akaratából készít a lányának királylányos szobát, hanem kemény kényszer hatására.

Sokáig jó dekoráció ez egy kislány szobájában, nem annyira babás, az iskoláskorig szinte biztos ki lehetne húzni vele. A készítője egy hosszú hétvége alatt végzett vele, úgyhogy egy amatőrnek is max. egy hét kell hozzá. Mindenkit bártorítok, hogy ne féljen ecsetet venni a kezébe, és kreatívkodni a gyerekszoba falára!

Forrás: Kidtropolis

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek baba kreativ idea ágy gyerekszoba kiságy sk dekor

Matrjoska baba őrület

2009.03.19. 18:13 zaphodbb

Mindenki - legalábbis a húszon túliak biztos - emlékszik a matrjoska babákra. Nekem a nagypapám hozta a Szovjetúnióból, izgalmas volt, szerettük is. Meg is maradt, mint annak a korszaknak az egyik jelképe, de eszembe nem jutna visszatenni a polcra.

Nos, ezzel úgy tűnik egyedül vagyok, mert valamiért a világ különböző tájain gyűrűzik a matrjoska baba őrület. Honnan és miért, ki tudja, nem is akarom én megfejteni a jelenséget, csak bemutatok pár, nem épp hagyományos matrjoska baba designt, amikre a neten bukkantam.

Először is, az amerikai IKEA-ban juthatnak hozzá a szerencsések, ehhez a politikailag korrekt matrjoska baba kollekcióhoz, amiben mindenféle bőrszín és nemzetiség képviselteti magát:

Forrás: IKEA USA

Hajtogathatunk is akár, ha szeretjük a papírral való pepecselést:

Forrás: Etsy.com - Fantastic Toys

Vehetünk falra ragasztható formában is, ha esetleg bordűrként használnánk őket szívesen:

Forrás: design3000

Vagy vehetünk matrjoska baba formába töltött, rendkívül csicsás, 350 dolláros Estée Lauder krémparfümöt

Forrás: OurFashion

A művészetbe is begyűrűzött a matrjoska jelenség, bár Jaime Pitarch "Chernobyl" című alkotása a helyén kezeli ezeket a babákat. Persze ez utóbbi kettőnek vajmi kevés dolga van a gyerekszobával, ez már nekünk, felnőtteknek szól.

Forrás: Hemfeber

5 komment

Címkék: játék abszurdisztán gyerekszoba dekor csecsebecse falmatrica etsy

Abszurd ragtapasz

2009.03.19. 15:12 zaphodbb

Szigorúan Adams-family rajongóknak és darkos érzületű gyerekeiknek ajánlom ezt a rendkívül gusztustalan ragtapasz készletet. Igazából annyira abszurd, hogy pont ezért kell megosztanom veletek. Ugyanaz az érzés tölt el rájuk nézve, mint a Hello Kitty kolbászos posztkor. Abszolút abszurdisztánba valók!

Forrás: boinboing

Szólj hozzá!

Címkék: kiegészítő gyerek abszurdisztán

Kreatív szülők, előre!

2009.03.19. 10:11 zaphodbb

Sok kislány álmodozik kastélyos ágyról, no meg arról, hogy ő királykisasszony. Akárcsak Christyék lánya, aki kétségbeesetten vágyott egy vár-ágyra, de anyája nem volt hajlandó kiadni ezért több ezer dollárt. Vajon miért? Inkább apával és egy jó dekopírfűrésszel karöltve, saját maguk készítették el a kislányuknak.

 

Kellett hozzá egy IKEÁs ágy, az itthon is kapható KURA nevű megfordítható ágy, barkácsboltokban kapható MDF lap, rózsaszín és fehér festék, egy szivacs és lakk. Mindent értünk, igaz? Az MDF lapból apa kifűrészelte a várfokokat felülre és az ablakot alulra,aztán lefestették rózsaszínre, fehérrel az áltéglákat rá, majd fehérbe mártott szivaccsal kicsit bepacsmagolták, hogy antikolt hatású legyen. Végül az egészet lekenték lakkal.

Nem tudom, itthon mennyi lenne egy kastély-ágy, de így kb. 50 ezerből kihozható, ágyastul, mindenestül. Ez most jó ár, vagy nem? Mindegy is, az ötlet a lényeg, és az, hogy tuti nem sok kislány dicsekedhet hasonlóval.

A történet és a kreatívkodás nem ért itt véget, mivel van egy kisebb lányuk is, akinek még lent kell, hogy legyen az ágya, így nem lehet kastélya sem. Neki a KURA ágyat az alsó állásba tették, a körülötte lévő keretre pedig anya varrt egy körbe-függönyt csupa-csupa rózsaszínből. Kötőset, romantikusat, hercegkisasszonyosat.

Szerintem mázlisták ezek a csajok, az enyémek el lennének ájulva, ha ilyen ágyuk lehetne. Midenesetre most már, hogy láttam ezeket az ötleteket, elérhetővé vált az igazi kastély-ágy.

Forrás: ikea hacker

1 komment

Címkék: gyerek galéria szülő anya apa alvás lány kreativ idea ágy gyerekszoba sk emeleteságy kuckó

Magasságmérő vagy dekoráció

2009.03.18. 18:16 zaphodbb

Olyan magasságmérőket találtam a gyerekszobába, ami simán elmenne dekorációnak is akár. Úgy értem, hogy az én szememben csak dekornak is jó lenne, funkció nélkül. Így pedig, hogy még magasságot is mérhetünk rajta, főleg szuper.

Továbbgondoltam a dolgot, és én sk meg fogom csinálni a lányok szobájába: veszek valami jópofa tapétát - szerintem buborékosat, mert most a buborékok a menők a csajoknál -, levágok belőle egy 150 centi hosszú darabot. Hosszában félbevágom, hullámos szélet csinálok neki, mert egyenesen még az életben nem tudtam kivágni semmit sem.

Aztán fogom a kis vonalzómat és bejelölöm felragasztás után a beosztást centinként, persze nem egytől, hanem mondjuk 70 centitől kezdve. Bonyolult leírni, de a fejemben egyszerűnek hangzik, majd meglátjuk hogy lesz ez a valóságban. És persze, ha kész lesz, mutatok majd róla képeket, hogy követendő példával járjak elő a kedves kreatív, de szégyenlős Olvasóknak is!

Forrás: Little Living

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek fal idea tapéta gyerekszoba sk dekor csecsebecse falmatrica

Itt repül a repülőőőő...

2009.03.18. 15:21 zaphodbb

Már megint etetés és már megint a jó öreg repülős trükk egy újabb változata. Nekem sokadszorra is vicces, ez a variáció pedig különösen tetszik. Egyszerű vonalak, fa és fém ötvözése, egyszerűségében is különleges. Még annak a gyerkőcnek is vidámabb lenne az evés vele, akinek amúgy semmi gondja az étkezéssel.

Ha gyermekünk nem annyira repülő, mint inkább vonatmániás, akkor erre is van válaszuk a designereknek.

Forrás: design3000

Szólj hozzá!

Címkék: design kiegészítő gyerek konyha baba étkezés csecsebecse

Asztal tőggyel

2009.03.18. 10:13 zaphodbb

Természetesen nincs igazi tőgye, hanem két részből áll az asztal lapja, a felső, sima rész elfordítható, alatta van egy lukas asztallap, ahol a lukakon keresztül a tőgyekbe, azaz a kis zsákokba rakható mindenféle kincs.

Amellett, hogy mutatós darab, még hasznos is, mert a kis pucukákat és pöcökéket, amit a gyerkőc széthagyott, két mozdulattal el lehet tüntetni az asztalról a tőgyekbe. 

Ti mit tennétek bele? Én így első ránézésre a csajok zsírkrétáit és a fagyöngyöket tartanám a zsákokban, de határtalan a kis méretű játékok tárháza, úgyhogy ki lenne használva rendesen. Nekem tetszik, szerintem koppintható ötlet.

Forrás: Maybe Product

12 komment

Címkék: design gyerek asztal rend tárolás gyerekszoba dekor kisbútor

Természetvédelem kicsiknek polippal

2009.03.17. 18:19 zaphodbb

Jaehyung Hong tervezte ezt a polipot, ami csak arra áhítozik, hogy gyermekünk eldobált flakonokat gyűjtsön, és azokat neki lábnak beillessze. Ezzel a polippal könnyebb környezettudatos gyereket nevelni, az tuti.

Forrás: I New Idea Homepage

Szólj hozzá!

Címkék: design játék gyerek idea öko recycle

Reggeli rosszullét stílusosan

2009.03.17. 15:14 zaphodbb

Sokan ismerjük a terhességi reggeli rosszullétet, ami töretlen lendülettel felbukkan minden reggel, akár teljes kilenchónapnyi hosszan is. Nekem nem reggeli, hanem egész napos rosszullétem volt a 16. hétig mindkét csajjal, az ellenségemnek sem kívánom. Találtam egy olyan oldalt, amin olyan kis zacskókat árulnak, amitől ugyan fizikai állapotunk nem javul szignifikánsan, de legalább szép, mintás, stílusos és trendi zacsikba rakhatjuk ki, aminek ki kell jönnie.

Tudom, van ennek azért létjogosultsága, én is átéltem, hogy az utcán tört rám, vagy az üzletben, vagy akárhol, ahol persze nem volt mosdó. Akkor tényleg jó lehet, ha van nálunk egy ilyen - vagy egy sima barna testvére -, hogy félre tudjunk vele húzódni egy csendes sarokba. Persze, felmerülhet a kérdés, hogy utána mit kezdjünk a csomaggal, de ha mosdót nem is lelünk, egy szemetessel tán nagyobb szerencsénk lesz.

Forrás: Morning Chicness Bags

3 komment

Címkék: kiegészítő szülő anya terhesség egészség abszurdisztán recycle csecsebecse

Épp olyan, mint a felnőtteké

2009.03.17. 10:17 zaphodbb

Sokan nem szeretik, köztük én sem annyira, ha a gyerek etetőszéke merőben eltér az étkező granitúra többi tagjától. Ez onnantól számít, amikor a gyerkőcnek már nem kell kiesés-gátló a székére, egyedül is tud már úgy-ahogy enni és mi, szülők szeretnénk, ha rendesen ő is az asztalhoz ülne, az étkező stílusához illő széken.

Ha nád étkezőgarnitúrája van valakinek, akkor ezt a magasított széket oda találták ki. Nálam ugyan nem nádból vannak a székek, de azért szívesen elfogadnám. Én ugyanis úgy oldottam meg ezt a kérdést, hogy két ülőpárnát kaptak a lányok a fenekük alá ,és máris jó magasságban vannak a sima felnőtt széken is. De kétségtelen, hogy ez a Quaxoon nevű szék sokkal impozánsabb darab. Kintre és bentre is használható a leírás szerint, vízálló, és ami nekem tetszik benne nagyon, az a két fok létra, amin a gyerek fel tud rá mászni. Mindemellett pedig baromi jól néz ki.

Forrás: Quax

2 komment

Címkék: design gyerek konyha szék étkezés etetőszék

Szuperédes állatkák nemezből

2009.03.16. 18:12 zaphodbb

Most őszintén: láttatok már ennél cukibbat? Én nem nagyon. Ezek a kis állatok elvileg gyerekek nyakába készülnek, de én simán kilógatnám mindenfelé dísznek a lakásban. Egyszerűen zabálnivalóak.

Ami az érdekességük, hogy nemezből vannak, és nincs köztük két egyforma darab, mert kézzel készül mindegyik. Az elkövető, Nancy Bevins egy birkafarmot vezet West-Virginiában, és a mérhetetlen mennyiségű maradék gyapjú felhasználása miatt kezdett el tizenkét éve nemezelni.

Ebből nőtte ki magát a Motley Mutton oldal, ahol mindenféle és fajta állat megtalálható kis bőrláncon hintázva, de ha mégsem találnánk olyat, ami nekünk kell, akkor rendelésre bármilyen állatot elkészít. Ilyen például a fentebb látható alvó oposszum, amiről én elsőre azt hittem, hogy vicc és döglött egérnek készült, de nem. Nekem a következő birka és orángután lett a nagy kedvencem.

Tüneményesek és imádnivalóak, elképzelni nem tudom, hogy ne lenne gyerek, aki szívesen hordana egy ilyen kis állatkát a nyakában.

Forrás: Motley Mutton

2 komment

Címkék: design kiegészítő gyerek öko gyerekszoba dekor csecsebecse

A madarakat etetni szigorúan... szabad!

2009.03.16. 15:15 zaphodbb

Nekem kifejezetten gyerek-kategória a madarak etetése, főleg házilag barkácsolt etetőkkel. A kölöknek nem kell ehhez kert, legyen akár csak egy francierkélyünk vagy még az se, kikövetelik maguknak, hogy apa szögeljen össze egy kis házikót, amiben ők magokat rakhatnak ki a madaraknak. Az más lapra tartozik, hogy ki pucolja utána le a madárkakit az ablakpárkányról, erről most nem beszélünk, mert nem akarjuk elrontani a madarak, és gyermekeink örömét.

Matthias Sperling, a német elbform designere továbbgondolta a madáretető kérdést. Nem mindenki szereti ugyanazokat a madarakat, márpedig az egyszeri, házilag készített etetőkön egy lyuk van, amin a legtöbb olyan madár befér, amelyik rá van szorulva magvainkra. Sperling egy elforgatható tárcsát tett a bejárat elé, amivel több méretű lyukat is beállíthatunk. Így, ha csak a rigókat, vagy csak a nagyobbakat akarjuk etetni, elég forgatni a tárcsán a kívánt méretig, és máris el van intézve a dolog. Szerencsénkre többféle színben is kapható, ezért az sem akadályozhat meg a beszerzésében, ha fiunk van.

Forrás: elbform

Szólj hozzá!

Címkék: design kert idea

Kat creations design

2009.03.16. 10:19 zaphodbb

Catherine Gallicere, az az a Kat creations megalkotója egészen más világba vezérel bennünket. "Textilekkel mindent lehet" felkiáltással bebizonyítja, hogy ha ide- meg odavarr egy kis alakot és egy levélkét, itt meg ott fest egy copfot és egy papírsárkányt, mindehhez bátran használ bármilyen színt, akkor máris egy teljesen egyedi hangulatú és játékos tárgyat kap az addigi egyszerű helyett.

Tüneményes lámpákat, zsebkendőket, párnákat, vagy akár képeket varázsol elénk. Érdemes körülnézni mindkét oldalon, bár a blogja franciául van, de ha nem is beszéljük a nyelvét, a kreációi magukért beszélnek.

Forrás: Kat

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek fény lámpa textil gyerekszoba dekor csecsebecse

Kizárólag hercegkisasszonyoknak 2.

2009.03.13. 18:00 zaphodbb

Mondtam én egy előző posztban, hogy kiaknázatlan lehetőségek tárháza a The Frog and the Princess, amit, úgy tűnik, kizárólag ízlésficamos milliomosoknak hoztak létre. Álljon itt egy újabb kis gyűjtemény, ezúttal nem királylányos ágyakról, hanem gyerekülés huzatokról. Mert nehogymár sima gyerekülésben üljön kis királylányunk, olyanban, ami mindenki másnak is lehet. Nem, a mi kis prüntyőkénknek, amennyiben filmsztárok vagy csak simán hibbantak vagyunk, túl sok pénzzel, kijár a luxus, abból is a nagyon elszállt fajta.


Ha valakinek mégis tetszenének az itt mutatott ülés huzatok, azoktól bocs, természetesen nyájas olvasóinkat sose hibbant-milliomosoznám le, a jelenlévők kivételek!

Forrás: The Frog and the Princess

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek baba úton abszurdisztán textil hordozó csecsebecse autósülés gyerekülés

süti beállítások módosítása