Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Séta kényelmesen

2009.06.22. 14:56 felhasznalo

Egy gyerekkel elindulni bárhová – sétálni, orvoshoz, vásárolni – mindig igazi, férfias kihívás, de  a legjobb kor az, mikor a ded már nem hajlandó csak úgy megülni a kocsiban, viszont útnak sem indulhatunk nélküle, mert akkor tuti, hogy elfárad, és fel kell venni. Két gyerekkel elintézni a bevásárlást vagy ellátogatni a játszóra pedig már nem egyszerű kihívás, hanem egyenesen túlélőpróba, survivor a mi kis családunkban ugyebár, külön nehezítve, ha az egyik gyerek 2-3 év körül van, a másik meg még csak a fekvő helyzetet viseli el.

Na, az ilyen helyzetekre vannak kitalálva a testvérfellépők – meg a testvér babakocsik, de azt majd inkább máskor taglaljuk ki -, amelyekben igazából nekem mindig csak az volt a zavaró, hogy a kölök áll rajta, anyjuk meg karmérettől függően egészen kifacsart testhelyzetben nyomulva tolja csuklyásizomból a menetfelszerelést.

Az emberi erő bevetése anyai részről sajnos kivédhetetlen, de legyünk csak hálásak, két-három hónap alatt vaskosabb hátizmunk lesz, mint apjuknak, jól jön az karácsonyfa-faragásnál meg rántott hús klopfolásnál. Viszont a nagyobbik kiskölök állóhelyzetben való zötykölődése kivédhető az olyan darabokkal, mint pl. a Kleine Dreumes fellépői. Azaz felülői. Mert ezen a gyerek ül, méghozzá viszonylag kényelmesen.

A honlapon van egyébként egy mókás prezentációs filmecske is, nem tudom, mit szed a benne szereplő anyuka, de abból én is kérnék. Két marékkal.

Ha volt valakinek ilyesmije, legyen szíves, ossza meg velünk a tapasztalatokat: valóban jobb egy ilyen darab, mint egy sima fellépő?

Forrás: Kleines Dreumes

9 komment

Címkék: kiegészítő gyerek szülő anya praktikus baba babakocsi úton jármű

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr11199996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lidércke · http://oltogeto.blogspot.com/ 2009.06.22. 15:49:24

A második gyerek születésekor vettünk egy ülőkés testvérfellépőt. (Állni is, ülni is lehet rajta.) Pár hétig próbáltam rászoktatni egyeskét, de a világért se használta volna! Sebaj, majd ketteske, ha lesz hármaska - gondoltam én, naivan. Jelentem: ő se, soha.
Van három gyerekem, és egy fellépőnk/ülőnk, ami csak foglalja a helyet. (Ezt itt most nem hirdetésnek szántam....) Szóval, nálunk nem jöttek be ezek a csodák. Nekünk, felnőtteknek tetszenek, de a srácok mást gondolnak. :S

Vacskamati4 · http://vacskakucko.blogspot.com/ 2009.06.22. 16:15:09

:-D A reaggie-t hallgatva van egy tippem, mi lehet a szer.. :D De a vigyorgó hölgyeményt inkább tippelem egy túlfizetett bébiszitternek, mint anyukának.. (Lehet, hogy csak az át nem aludt éjszaka mondatja ezt velem? )

Én sokszor nem bánnám, ha lenne ilyenünk,mert a nagyobb nem hajlandó tudomásul venni, hogy nagy babakocsit tolva+ az összes menetfelszerelés+ az ő kismotorja, már nem fér bele az erőmbe a "hopp" , még akkor sem, ha csak 14 kilós. De magamat ismerve, tuti akkor nem lenne épp nálunk, amikor kéne... :P

Hannahmama 2009.06.22. 16:58:57

Nekem tetszik ez a találmány, a sima fellépőt viszont nem vennék, mert szerintem azon nem tud pihenni a gyerek. Igaz ilyet sem fogok venni, hanem inkább egy szuper testvérkocsit, de mint egy gyerekes, épp babát váró és egyfolytában gondolkodó, igy tetszik. De meghagyom az örömködő Anyukának? Ki a videón van :)

buboreek 2009.06.22. 17:13:53

Nekünk volt. :o) Méghozzá ilyen csücsülős fajta, nevezetesen LITAF SEAT2GO. És rengeteget használtuk, mert nálunk a nagyobb még most 4 évesen is simán ülne a kocsiban és hagyná, hogy tologassam, és a kisebb (16 hónapos) többet sétál, bár inkább még hátrafelé-mármint mindig ellenkező irányba mint mi, mert az a buli. Visszagondolva se bánom, hogy megvettük, mert jelentősen olcsóbb, mint egy új babakocsi, de ha lett volna rá pénz, nálunk megtérülő befektetés lett volna a testvérkocsi is. De ez a gyerek temperamentumától is függ ugyebár. :o)

ui: A testvérkocsik körül a Phil&Teds egyik kocsija
( hubpages.com/hub/phil-and-teds-sport-buggy-stroller-double-review ) is megér pár szót, a mai napig nem tudom sírjak, vagy nevessek mikor meglátom. ;o)

Hannahmama 2009.06.23. 12:48:04

@buboreek: Szerintem inkább sírjál, mert 900euro alatt nem lehet kapni sehol ezt a változatot. Ami számomra nagyon zavaró, hogy a hátúl ülő gyerek szinte a földön ül.

nagyorsolya · http://alkoto.freeblog.hu 2009.06.23. 13:31:48

Nekünk oldalsó ülésünk volt, ami lehajtható, ha szükség van rá: www.minimano.hu/termekeink/babakocsi/babakocsi_kiegeszitok/buggypod_babakocsi_testveruloke_.html
És szinte nem is használtuk mi sem (szintén nem reklám, már eladtuk :)). A kapun ui. nem fér ki, kanyarodni meg alig lehet vele. A döcögős utakat, ami itt nálunk van meg igazán nem bírja. Egy keskenyebb lakótelepi járdán viszont talán el sem férne, belvárosban a kocsik mellett szintúgy, szóval nem tudom, hova tervezték. Ráadásul már felszereléskor eltört egy darabja, amit ingyen pótolt a gyártó, de ez közel két hónapjába került. Vagyis akkor, mikor igazán jó lett volna, még épp nem volt használható.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.23. 13:39:50

Na, ne lőjjétek már le a sok jó alapanyagot itten nekem.:) Hát, mit fogok így posztolni a következő napokban, hetekben, drágáim?

@Vacskamati4: az át nem aludt éjszakák hatása szerintem huzamosabb ideig alkalmazva bőséggel vetekszik mindenféle lightos tudatmódosító szerrel. Legalábbis ahogy visszaemlékszem.:)

kisordog 2009.06.23. 13:52:28

lustaságfaktor-függő szerintem :-) a sima testvérfellépőn is utazott üldögélve a lányom, mindegy, csak ne kelljen gyalogolni...extra nehéz úgy tolni, de azért jobban haladunk, mintha azon veszekednénk, hogy 'gyere már a lábadon'

buboreek 2009.06.23. 22:56:20

@Hannahmama: Nagyon tetszik a kocsi, ha csak egy gyerek utazik benne, csudajó színei is vannak, de ha beszáll a második, az egyikkel biztos kiszúrás, legalábbis kívülről úgy tűnik. Bár be kell valljam azt is, hogy a "nagykocsinkkal" mentünk egyszer úgy, hogy az extralustasétáló nagyfiam bebújt a kosárba a kocsi alá, és nagyjából ugyanúgy utazott mint ennél a kocsinál az alsó/hátsó gyerek, és nem panaszkodott. :o))) Csak kishíján a kocsi esett szét. :o)))
süti beállítások módosítása