Annyi jó és szép könyv jelenik meg ilyenkor ősszel, hogy nem lehet szemlét írni, nem lehet felsorolni mindent, ami jó, mert kilométer hosszú dicshimnusz lenne csak belőle, ahol az olvasó fáradt unalommal görget csak lefelé a végtelen monitoron. Ezért azt találtam ki, hogy írok azokról, amik nálunk a legjobban bejöttek – tehát egy abszolút szubjektív válogatást csinálok. Viszont sok kiadó kínálatából válogatok, hogy legyen a szubjektívnek egy kis objektív ellensúlya.
De azért az első a Szutyoksári (Pagony). Mert sajnos tagadhatatlanul-vitathatatlanul ez nyert nálunk minden objektív-szubjektív gyerek-felnőtt kislány-kisfiú listán. Minden haverom összes gyereke imádja, tele szájjal lehet nevetni rajta, szintén kortól függetlenül – na jó, 3,5 éves kortól. Azért valamit elárulok a könyvről is, jó? Annie M. G. Schmidt írta, a holland gyerekirodalom királynője - egy nagyon jó ifjúsági regénye, a Macskák társasága olvasható magyarul -, Fiep Westendorp rajzolta. A könyv jó 30 éves, ami persze látszik a rajzokon, a karikaturisztikus, megnyújtott vagy éppen pocakos, felhúzott orrú, groteszk testtartásban kimerevített alakokon és a színeken. De ettől csak még jobb, mert olyan ismerős.
A sztorik meg? Hát csak szimplán zseniálisak. Ilyet nálunk nem tudnak írni - kivéve Csoda és Kósza -, ezt be kell hozni, ahol semmi didaxis, semmi tanulság nincs, a felnőttek kioktatók, de ettől csak még groteszkebbek és nem kell az olvasónak igazat adnia nekik. Sári meg csetlik-botlik, hol a festék ömlik a fejére, hol habbal árasztja el az egész várost, hol belepottyan a tóba. Persze a végén mindig minden jóra fordul, de nem nagyon, csak éppen normálisan. Felhőtlen.
A Pagonytól még bejött nálunk a Hanna és Gubanc kutyabarátoknak Kőszeghy Csillától, és az Elefántkönyv - Kiselefánt születik érzelmes nagytesóknak Alona Frankeltől -, A legcsinosabb óriás mindenkinek, Donaldsontól.
Kicsit nagyobbaknak pedig Molnár Jacqueline színes, vidám, okos kollázsaival A kéményseprő hóembert ajánlom (Végh György), aki Budapest háztetein járva váltja alakját kicsiről nagyra, feketéről fehérre, és barátkozik össze Nevenincs macskával, és segít mindenkin, aki rászorul. Kódorogjunk vele!
A kisebbik gyerekkel pedig nem a burleszkhumor, hanem a Kisnyuszi-sorozat (General Press) a közös kedvencünk. Harry Horse finom, részletes, otthonos, angolos rajzai eleve 10 pontosak nálam, aki rajongok a ceruza-toll-tus rajzokért. A történetek pedig iszonyú gyerekérzékenyek: Kisnyuszi minden dúlása-fúlása szeretettel találkozik. Ez egy anti-kioktató könyv. Itt a gyerek minden porcikájában gyerek maradhat, a szülei, a nagymama gyereknek fogadják el.
Ha elszaladgál, tárt karokkal várják, ha megszökik, visszavárják, ha az iskolában - ami valójában a preschool, azaz ovi - rosszalkodik, a tanítónéni nem bünteti, hanem odafigyel rá, kitalálja, mi a baja. A Kisnyuszi testvérkéjében a Picinyuszik elég rettenetesek, mint minden romboló kisbaba testvér, de végül kiderül, hogy mindennek ellenére ők szeretik legjobban Kisnyuszit, és szükségük van egymásra.
A Kisnyuszi karácsonyában piros szánkót kap Kisnyuszi karácsonyra, de nem osztja meg senkivel játékát. Végül eltéved egyedül a hideg erdőben, a szánkó is eltörik, de a barátai a segítségére sietnek. Együtt szánkóznak és ünnepelnek – amit persze sokkal jobban élvez Kisnyuszi, mint a magányos csúszkálást.
A General Pressnél még Morcit és a Finduszos foglalkoztatókat is bátran lapozgassuk.
Ha már derékig járunk a hóban, akkor jöjjön az Ottó a hóban! Tom Schamp különleges és óriási böngészőjének ez a második része. Nehéz leírni a képi világát, meg kell nézni. Aprólékos akrilfestmény minden oldal, rengeteg kis városlakó állattal, akik persze két lábon járó antropomorf lények, medvék, szarvasok, egyebek, mulatságos attribútumokkal. A házak pedig mindenféle tárgyakból születtek: telefon és kávéskanna, dobozok és üzletekből ismert feliratok.
Ottó a papájával síelni megy, keresztül a városon, el a tó mellett, megérkezik az ünneplő, fényekkel kidíszített faluba, majd felmennek a sífelvonóval a pályára, ahol mindenféle állat síel. Ezen a ponton megfordítjuk a könyvet és fejjel lefelé tartva lapozzuk vissza, így követve Ottóék hazaútját. Szöveg alig van a könyvben, de úgyis a böngészés, a boldog felismerések a lényegesek.
De a Csimota minden őszi könyvét ajánlom: a gigavastag Állatkarneválos lapozó nem csak a lapozó-korosztályt szórakoztatja az állatok humoros átváltozásaival, a Csiri-biri tornatár Takács Mari ütős-színes-groteszkjeivel külön élvezet, hogy ne punnyadjunk be a télen.
A Lili, ez a Down-szindrómás kislányról szóló tömör mese pedig nagyon fontos könyv: a szövegben nincs fölösleg, de a lényeg benne van. Hogy Lili boldog, szeretik, nem kell rá furcsán nézni, nem kell kirekeszteni, mert nem a másság, hanem az elfogadás hiánya okoz csak fájdalmat. A képek különleges, visszakapart zsírkrétás technikával készültek, nagyon szépek, érdesek, melegszínűek, és sok-sok ölelő mozdulat van bennük.
Ha már a különlegességeknél tartunk, akkor következzék Ionescotól a Mesék 1,2,3,4 – ez aztán igazán csemege! A szöveg pont olyan abszurd, mint a felnőtt Ionesco, a képek pedig Dali szürrealizmusát idézik, csak jóval puhább textúrákkal. De az orrszarvú, a megsokszorozódott Jacqueline-ok a nagy, merev pillantások, egyáltalán a képekbe kódolt távolság mind vaddá teszi ezt a látszólag melegfényű vizualitást.
A szövegben és a rajzban is hatalmas a magány. A gyerek magánya, de a felnőtteké is: élnek egymás mellett, a felnőttek görcsösen keresik a szórakozásban az együttlétet, de maguk is tudják - legalábbis az apa -, hogy lehetetlen, a kislány pedig őket keresi, őket akarja felrázni. És ha apa mesél, még ha eleinte le is akarja rázni a mesével a gyereket, gonoszul meg akarja viccelni, akkor is megtörténik a csoda, mert a gyerek nem látja, nem akarja látni a lerázást. Belemegy a játékba, és ettől a művészet kicsit valóság lesz, a valóság kicsit megszűnik, és a fikcióban kicsit talán lehet együtt kalandozni.
Aztán – többnyire a házvezetőnő közreműködésével – visszapottyanunk a valóságba. Bár felnőttolvasóként elég vigasztalan a dolog, a gyerekek élvezik a fantázia bátorságát a szövegben. Talán mi is csak a saját magányunkat olvassuk bele? A Scolarnál ajánljuk még a híres-neves Rebecca Dautremer-féle Nevenincs és sosemvolt hercegnőket – nagyobb kislányok örökké nézegethető varázsképeskönyve.
A hercegnők világából ugorjunk is át a kokeshi babákéba: Jumi Japánból jött kis kokeshi baba, csupa díszítés, mégis csupa minimalizmus, designkönyv a javából! Ráadásul édes kis nyitogató ablakok, japán szavak teszik változatossá és interaktívvá a Kimonók és Jumi című könyveket (Móra). A szövetborító, a vastag, minőségi papír, a vidám ötletek, Jumi kis világa univerzális ajándékkönyvvé teszik ezt a két albumot.
Valami egészen más következik: Máté Angitól az Ez egy susogó levél (Cerkabella). Már a cím is rettentő vonzó. Vajon mit rejthet? Rögtön tudni, olvasni akarom, mert ebben az egy félmondatban benne van a szöveg ellenállhatatlan, mátéangis hangulata. A Susogó levélben a Volt egyszer egy meséihez hasonló történetek vannak. Mégis más a kötet hangulata: mert más a vizuális világ, a Szulyovszky Sarolta sötét, színes, mély világánál szellősebb, könnyedebb Keszeg Ágnes akvarelles, kékes-zöldes kertje. Mert több benne az absztrakt kiindulópont: a szegénység, a hely – de még a kevésbé absztrakt utcában vagy kislányban is kimondják a szereplők, hogy a magányt, a szegénységet, az ürességet – és ezek egyszerre érzékletes és elvont dolgok – jöttek enyhíteni.
A világformálás bátor és derűs, mindenen átkelő abszurdja ugyanaz: a kislány lábnyomokat gyűjt, hogy ne legyen üres az udvara – mintha sokan jártak volna nála. Mese ez, mese a nem létező látogatókról, ami csitítja az ürességet. Az emberek pedig a sülő gesztenyéktől megtanulják, hogy mi az éhség, a szegénység, a magány, és jó szavakat növesztenek magukban. Ezekkel a jó szavakkal nyitunk, és ezzel is zárunk, hiszen maga a susogó levél is egy jó szavas üzenet: a tar fáknak küldik az erdő fái, hogy susoghassanak, hogy ne száradjanak magányosan, hanem részei lehessenek a mindenségnek. Szerintem ezek jó szavak lesznek karácsonyra.
A Cerkabellánál még ajánlom az idei ultimate karácsonyi gyűjteményt, Az elfelejtett lények boltját, amelyben a kortárs meseírók vegyesválogatottját támogatja négy jó illusztrátor – önmagában Rófusz Kinga párát lehelő bivalyáért (?) megéri.
Másik különlegességük a Cellux Csoportos Kismarty-Lechner Zita Aranyvackor fődíjas illusztrációval készült kötet, a Sári és Nemszemétke, környezetvédő karácsonyfák alá ajánlom, de egyébként nagyon jók a fotómontázsok, a mese is vagány, szóval simán elmegy bármilyen trendi kisgyereknek.
Nem, még nem értem a végére, mert nem szeretném kihagyni a Manó Könyvektől A csuka parancsára címmel megjelent orosz népmesegyűjteményt, ugyanis mi 3-33-ig kiválóan szórakoztunk rajta itthon. Szögezzük le, a káröröm a legszebb öröm, és ha ez irodalmilag megfelelő formába van öntve - Rab Zsuzsa fordításai -, valamint olykor kissé groteszk, izgalmas látószögekből megfestett képekkel van körítve – Kun Fruzsinának köszönhetően -, az külön élvezet.
Mi tagadás, mi örülünk, amikor pórul jár a mesében a gonosz, de úgy igazán, pedig nem vagyunk szadisták, de hát annyiszor kell alkalmazkodni meg jófejnek lenni, legalább a népmesékben hadd legyünk ilyenek: kinevetjük a buta nyulat meg a rókát, örülünk, ha túljárnak a medve eszén, és az se baj, ha végül megeszi valaki azt a hülye, tudálékoskodó vajaspánkót.
Végül egy olyan könyv következzen, ami cseppet sem karácsonyi, cseppet sem képes, és legkevésbé sem gyerekeknek való. Ifjúsági regény, de szerintem 16pluszos. Bár mindent olvastam én is már 14 évesen. Nem tudom. De Patrick Ness Chaos Walking trilógiája nem véletlenül vitt el minden létező díjat és lett bestseller Amerikában. Az első rész, a Kés a zajban sem hasított rosszul, érződött, hogy kitalált valamit a szerző, de a nagy menekülésben-rohanásban még nem volt biztosan benne, hogy csak véletlenül érzett rá egy nyelvi megoldásra, ami előbb-utóbb kipukkad, mint a lufi, és egy lesz a sok fantasy-akció közül, vagy a soknál is többet tud.
A második rész letehetetlen, felzaklató, ideggyilkos, pedig állunk és beszélgetünk. Csak néha kicsit megkínoznak valakiket, kicsit robbantgatnak, időnként felhúznak egy nép köré egy adag szögesdrótot. A jók korrumpálódnak – vannak jók egyáltalán? A rosszak megérthetővé válnak – mitől rosszak egyáltalán, ha mindent meg lehet magyarázni.
A Válasz és kérdésben (Vivandra) korunk számtalan erkölcsi problémája gyomorszorítóan átélhető. Muszáj olvasni, muszáj gondolkodni. Nagyon szeretném, ha nálunk is akkorát tudna ütni, mint odakinn, Amerikában.
KOMMENTEK