Szeretitek, ha besüt a Hold az ablakon? És ha belül világítana, mit szólnátok? Én teljes mértékben el tudnám képzelni gyerekszobába is ezeket a holdlámpákat: hangulatvilágításnak, éjjelifénynek, akárminek, csak annyi a lényeg, hogy a Hold a szobában legyen.
Forrás: ines.artdesign
A fa játékot manapság legfeljebb azért vesz valaki a gyerekének, mert egyfajta nosztalgia él benne a múlt iránt. Persze van némi ökodivat színezete is a dolognak, de én leginkább azért vonzódom ezekhez a játékokhoz, mert szépek. Martin Postler is így van ezzel, de ő ráadásul tesz is azért, hogy mások is ráleljenek ezeknek a játékoknak az ízére.
Londonban alapította meg PostlerFerguson stúdiót, ahol a Wooden Giants terméknév alatt olyan gyönyörűségek készülnek, mint az alant látható hajók. Terveik szerint több sorozat fog készülni, mindig egy technológiai csúcsterméket körbejárva, gyermeki optimizmussal megközelítve. Amire szükség is van főleg teherszállító és tankerhajók esetében.
Mindenesetre a világ három legnagyobb hajója a Emma Maersk, az Artic Princess és a TI-Ázsia, így közel félméteresen, finom kék színben olyan szép, hogy csak félve adnám gyerekek kezébe. És a 40-60 fontos áruk is csak erősítik ebbéli félelmeimet….
Forrás: PostlerFerguson
A szürke is lehet színes, otthonos és vidám, igenis, helye lehet a gyerekszoba falain is, példának okáért. Erre jó példa Zoey szobája, amit szülei saját kezűleg kiviteleztek, ahogy a házuk többi részét is maguk újítgatták fel, és ha egyszer ugye elkap a gépszíj... Céljuk az volt, hogy modern, kreatív, színes, és egy kicsit mókás, vagány szobát kapjon drága szemefényük.
A kiindulási alap egy fűzöld szoba volt, ami ez esetben talán nem lett volna túl szerencsés színválasztás, mert enyhén szólva is alaposan összenyomta az amúgy sem nagy teret. Egy jól megválasztott szürke festékkel tüntették el a fűtengert, és a szoba padlójára is szürke szőnyegpadló került - mondjuk, utóbbi szerintem nem gyerekszobába való, mert ideális terep poratka tenyésztésre, bár kétségtelen, hogy legalább a hidegtől véd valamelyest.
Diszkrimináció, hogy csak madáretetőket látni mindenfelé. Ez jutott eszembe az alanti etetőről. Mert mi van szegény, szerencsétlen éjjeli állatokkal, ugyebár? Mi van, ha a cinkék, rigók és egyéb cuki szárnyas lények már mind teleették magukat és fészkükbe fészkelődve álomra hajtják a fejüket?
Ez az a pont, amikor a nem annyira helyes denevérek indulnak vadászatra, de rájuk persze senki sem gondol, maguknak kell összekaparni a napi betevőt, nehéz éjszakai melóval. Úgyhogy örvendjünk és vigadjunk, mert ez a probléma ezennel megoldódott, denegéretetőt minden kertbe!
Forrás: es tres
Iciri-piciri fababákról van szó jelen esetben, amikért rajongani kell. Kifejező arcú, kézzel festett minibabák, amik nem is annyira a játék, mint inkább a művészet kategóriába esnek már.
Szerepjátékokhoz tökéletesek, kis kezekben életre kelhetnek, no persze csak szigorúan azoknak a gyerekeknek adnám, akik már nem vesznek a szájukba semmit, mert ahogy az látható, ezek a babák tényleg épphogy kilátszanak a földből.
A hollywood-i merchandising termékek számomra jórészt a műanyag hulladék szinonimájával érnek fel, bár persze lehetnek kivételek. Annak mondjuk örülök, hogy lányos apaként a Transformers őrület okán nem kellett összevásárolnom átalakuló robotok garmadáját. A most ajánlott játék, a Cubebot tudom, hogy nem válthatja ki a kiskorú mozilátogatók körében a fent említett kínai termékeket, hiszen egyszerű, mint egy fakocka, de talán valamiféle alternatívát azért jelenthet.
Szemet gyönyörködtető relaxációs eszköz lehet nemcsak a gyereknek, hanem megfáradt szüleiknek. Ráadásul a hagyományos japán nyílászárók mintájára készült rugalmas ízületekkel bíró robot, hulladéknak számító kiöregedett cseresznyefából készült.
Forrás: David Weeks Studio
Már csak a mai Critical Mass okán is aktuális, hogy bringázással kapcsolatos posztot lőjjünk a blogra, hát íme! Bemutatjuk Max Volk gyerekszállító utánfutóját, a Spurt-ot.
A futurisztikus utánfutó gyakorlatilag egy kerék, ebben ül benne a gyerek egy speciális ülésben, amely természetesen nem forog együtt a kerékkel, hogy a gyerek az első utcasarokig kidobja a taccsot. A tervező szerint kifejezetten kényelmes a kölöknek, és persze a szülőnek is, mert a forma miatt gyorsabb, mozgékonyabb, fordulékonyabb lehet a bicikli, szemben a jelenleg elterjedt utánfutókkal.
Florian Pucher szőnyegei, hanem is maradt tátva tőlük a szám, kétségkívül lenyűgöztek. Az osztrák tervező a magasból fényképezett táj színeinek kusza összevisszaságában rejlő szabályosságot teszi szó szerint a lábunk elé, akarom mondani, alá. A földrészekről elnevezett talpalávalók vastag puhasága, a meleg színek harmóniája nem csupán a kúszó-mászókat ejti rabul, s csábítja játékra a nagyobbakat, gyermeklelkű felnőtt szívet-lelket is melenget.
Szerkesztőségi kedvenccé a színpompás Európa van kikiáltva, pedig igazán nem vagyunk lokálmatrióták, illetve pardon, bocsánat Szuperapu, nem feminizállak - patrióták. Ti melyikre szavaznátok?
Európa madártávlatból.
Amikor először láttam ezeket a képeket, homlokon csapkodtam magam, hogy ilyen nincs és ezt most miért. Vajon mi fér bele a művészet címkébe anélkül, hogy felborzolná az idegeimet, hol a határ?
Azt hiszem, a Hitlernek beöltöztetett kisbaba nálam túlmegy egy határon, bár a művésznőnek volt vele célja és figyelemfelhívásra való törekvése, mivel édesapját egy német büntetőtáborba hurcolták el. Háborogoni tehát nem is érdemes rajta, nyilván azért öltöztette be a saját kislányát ezekbe az egyenruhákba, hogy tiszta gyermeki ártatlanságot kontrasztba állítsa a "gonosszal".
Persze nem csak Hitlerrel, hanem például Sztálinnal, Mao Ce-tunggal sőt, akár Mussolinivel is találkozhatunk itt babaalakban. A képek nézegetése közben felmerül, hogy ha belegondolunk, a diktatúráknak és az elnyomásnak a végén mindig a gyerekek a legvégső áldozatai, akiknek ilyen közegben kell indítaniuk az életet.
Mathieu Leyssenne francia illusztrátor, miután elég korán ismeretséget kötött a digitális képalkotással és azt mesterfokra fejlesztette, egy ideig a játékiparban kereste meg a napi betevőre valót. Amíg ebből a kívülállónak csupa szórakozásnak látszó mókuskerékből kiszállva, nem döntött az önállóság mellett, hogy továbbra is pixelekben gondolkodva, Ani néven hozza létre csodálatos illusztrációit. Sokak nagy örömére.
Én is régóta mondogatom, hogy a számítógép megfelelő programokkal és perifériákkal megtámogatva is ugyanolyan eszköz, mint a legfinomabb kézzel készített ecset, vagy otthon kotyvasztott tojástempera, de most itt van a mindenki számára nyilvánvaló bizonyíték. Már ami a végeredményt illeti. Photoshop-pal (és Painter-rel) nem csak a közösségi oldalakra feltöltött - olykor vicces, de leginkább borzalmas - montázsokat lehet csinálni, hanem ilyen virtuóz és impresszív festményeket is.
De persze nem csak forma, hanem a tartalom is fontos. Ani képei végtelenül ötletesek, részletgazdagok, legtöbbször viccesek is. Meseszerűek, de plasztikusak a karakterek, minden mozog és úgy színes, hogy közben nem tarka. Látszik, hogy fiatal kora ellenére óriási a tapasztalata, és ezt nem habozik kihasználni.
Ami meg a Kisherceg parafrázisát illeti, arra nem találok szavakat… Egyszerűen zseniális!
Miután szülők leszünk, legtöbbünk valamelyes ökoszemléletre vált, nyilván kicsit rádöbbenünk, hogy a saját felelőtlenségeinknek majd a leszármazottaink isszák meg igazán a levét. Legalábbis úgy érzékelem a környezetemben, hogy egyre többen jönnek rá, hogy nem mind szemét, amit kidobásra érdemesnek ítélünk. Rengeteg dolog új életre kelhet más formában, némi kreativitással fűszerezve, és ez bizony nemes gondolat, amit jó esetben sikerül belenevelni a gyerekbe is. Vagy nem. De legalább érdemes megpróbálni.
Ennek legjobb módja pedig a példamutatás, azaz, ha a felnőttek is reciklálnak, amit csak lehet, és elárasztják a gyerekek környezetét is az újrahasznosított tárgyakkal, szép csillogó új dolgok helyett. Na, nem mintha előbbiek nem lehetnének szépek meg csillogók.
Az Art in the Schools Bench Project keretében ráadásul mindez a gyerekek aktív részvételével történik: a diákok rajzai alapján művészeket - például David Felt vagy Frank Roll jr. - kérnek fel, hogy különféle hulladékokból készítsenek padokat az iskoláknak, amelyeken a gyerekek megpihenhetnek két kör fogócska között, vagy kicsacsoghatják a legfrissebb osztálybeli pletykákat. A padok egy-egy témát jelenítenek meg, lehet, hogy nem túl cizellált eszközökkel, ám mindenképp ötletesen, színesen és közérthető módon. Pont úgy, ahogy a gyerekek elképzelték.
Forrás: To Make You Smile
Clifford Richards designer jegyzi a következő, fullkörnyezetbarát lámpákat. A letisztult vonalvezetésű, napelemmel működő jelzőfények a tervező szándéka szerint az éjszakai dzsungel hangulatát cipelik a villanyoltás utáni gyerekszobákba.
Azt persze, hogy az őserdei fílingbe hogy mászik bele az utolsó képen látható robot, nem igazán tudom megmagyarázni, hacsak nem a jövő nemzedékének állatvilágát vízionálja eképpen az alkotó, a számomra kissé hangulatromboló "jojcakát" felirattal kombinálva. Őszintén remélem, ebben tévedek, ellenkező esetben a környezetvédelem számunkra nem túl sok jóval kecsegtet.
Mindenesetre, habár az újrahasznosított acélból gyártott képződmények nem igazán gyerekkezeknek valók, reszkíroznék magamnak is egy állatot - leginkább az elefánt. Ha máshova nem, hát a nappaliba bizonyosan.
A negyvenéves Jason Freeny formatervező, illusztrátor pályája majdnem annyira sikeres, mint szerteágazó. A Silver spring-i hippi család harmadik fia igazán mesébe illő karriert futott be. Az MTV látványtervezőjéből keresett manhattani illusztrátor lett, aki egyaránt dolgozik a New york-i TimeOut-nak, a Penthouse-nak vagy a Juxtapoz-nak. Miközben olyan cégek promóciós kampányát erősíti, mint a Lego, MTV, Nickeleodeon, ESPN és a Planet Hollywood.
Kisfia születése után szülői megfontolásból és indíttatásból, na meg kicsit pihenésképpen egy évig játéktervezőként dolgozott, ami a későbbiekben sokszor jelentősen beszüremlett az alkotói folyamataiba. Példának okáért, amikor a pop-ikonográfia részeként is értelmezhető rajzfilm és játékhősöket, vagy épp a klasszikus gumimacit forgatja ki. Szó szerint.
És így a kedves internetező gyerekek anélkül nézhetik meg a játékok belsejét, hogy azokon durva beavatkozásokat eszközölnének. Merthogy ezeket nem csak rajzban, hanem kis szobrokban tárja a nagyérdemű elé Mr. Freeny, sőt például a Nemo szobrocskát meg is lehet vásárolni csekély 365 dollárért.
A Moly.hu könyves közösségi oldal felkérésére - ahol új rovatként különböző tematikájú blogok írnak saját profiljukba vágó könyvekről -, könyvajánlást írunk Nektek időről-időre, csak úgy és annyit, ahogy az egyik anya a másiknak ajánlana egy mesekönyvet az oviban, vagy a játszótéren beszélgetve. Elsőre a választásom Sarah Gibbs-Ursula Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című könyvre esett, amiről már hanna is írt pár mondatot nálunk.
Királykisasszonyos történetekkel, amikben a a királyfi eljön és boldogan élnek, míg meg nem halnak, el vagyunk látva rogyásig. Lányos anyukaként rengeteg ilyet olvasok a gyerekeknek, ezért tulajdonképpen már a könyökömön jön ki a sok - amúgy szebbnél-szebb - szerelmetes mese, amiben fehér paripán és kastélyban, és mindenki gyönyörű és boldog.
Bár szófának titulálják, nincsen lába, és szerintem inkább egy babzsákra emlékeztet az olasz illetőségű Oradaria Design ötletes terméke. A Blandito belsejében nincsenek kemény, merevítő elemek, csakis puha habszivacs, amit néhány igazán ötletes kiegészítéssel, és némi csűréssel-csavarással egy sor formációban vethetünk be az otthonunkban. Szerintem főleg a gyerekszobában, bár a fiatalok között is biztos hamar népszerűvé válhatna.
Lehet benne például aludni, kisasztalként rajta olvasni, ülni, hencseregni, hintázni és ugrálni. És persze játszani benne, rajta, vele sokat, hiszen a variációknak ez esetben az én csökött fantáziám szabott csak határt.
KOMMENTEK