ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

A kéz mindig kéznél van, ugyebár. És akkor már akár bábozni is lehet vele. Bábbal vagy anélkül. Mario Marotti kiindulási pontja valószínűleg a mindenki által ismert otthon és gyerekként is kivitelezhető egyszerű árnyjátékok lehettek. De aztán gyorsan és messze került a kutyafej és szárnyaló sas imitálásán.

Preparált kezei egyszerűen zseniálisak. Nem is gondolná az ember hogy némi kreatív látásmóddal meg egy rakás színes festékkel miket hozhat ki a megfelelően koreografált kezeiből. Van itt minden: állatok, zenészek, sportolók! Nem mondom persze, hogy egy ujj-, vagy kesztyűbáb nem lenne praktikusabb, de a poén kedvéért egyszer-egyszer egy családi előadás okán be lehet festeni a kezeinket.

Emlékeztek gyerekkorunk iskolatáskáira? A '80-as évek csodálatos kockatáskái máig verhetetlenek a szememben, nem csak csúnyák de kényelmetlenek is voltak. Persze ez nem igaz teljesen, csúnya nem mindegyik volt, csak nekem jutott olyan, amit nagyon nem szerettem. 

Most, hogy közeleg az iskolakezdés, el kell gondolkodni, milyen iskolatáskát is vegyünk a kisiskolásoknak. Ezzel majd külön Ötletparádéban is foglalkozunk, most ebben a posztban inkább csak a designt veszem célba ezekkel a retro táskákkal. Mert emlékeket ébresztenek, a régi szép - vagy nem is annyira szép, de réginek régi - időkről.

A Miniseri táskáinak erőssége egyértelműen a mintákban rejlik, maga az alak mit sem változott 1980 óta, ami a Tisza cipőhöz pont illik is. Én tuti az angolzászlósat választanám, Borcsa lányom pedig biztos a full rózsaszínt. Ti melyiket?

Tapasztalatból tudom, hogy nincs az a papír és kifestőkönyv mennyiség, ami a gyerekek kreativitását legális keretek között tartaná. Valami veleszületett belső késztetés okán muszáj a tiltott felületeket is kicsit feldobni, a maguk képére formálni, és így esnek áldozatául a szorgos gyermekkezeknek a falak, a könyvek és a bútorok. Persze lehet, hogy ez nem baj, sőt van, hogy hozzáadott értékként valami többé válik a firka által elsőnek megrongáltnak látott tárgy.

Így gondolta a Sea of Shoe blog szerzője és az anyukája, miután megláttak egy szófát az ausztrál Vouge magazinban, és egy jótékonyság megmozdulás keretében filctollal felfegyverkezett gyerekek támadásának tettek ki egy karosszéket. Majd azt elárverezték. A képeket elnézve biztosan szép összeget zsebeltek be érte.

Kis utómunkálattal tartósítható is a huzat, de akár a gyerekek rajzkészségéhez igazodva lehet pár évente aktualizálni is. Mindenesetre a nagyi régi kárpitozott bútorait így is fel lehet újítani, és máris könnyebb integrálni otthonunk modern közegébe!

Ha egyszer kicsi a lakás és nem tudunk nagyobba költözni a baba érkezéséig, akkor bizony probléma lehet, hogy hogyan alakítsunk ki az új jövevénynek egy külön kis zugot. Egy barátnőméknél ezt nemes egyszerűséggel elfüggönyözéssel oldották meg az egyszobás lakásban.

Azért az itt látható házikóba épített kiságy lényegesen profibb és látványosabb, mint egy sima függöny. Dave Keune kuckója minden szoba díszévé válna, akkor is, ha külön gyerekszobája van annak a gyermeknek és nem a kis hely miatt kell kitalálni valami hasonló helytakarékos megoldást.

John Kenn 32 éves dán apuka az egyik legújabb keltezésű kedvencem. Nagy sajnálatomra nem illusztrál gyerekkönyveket, pedig mind a lányaim, mind pedig én vevő lennék rá. Amin gondolom sokan megütköznek, hiszen a fekete-fehér illusztrációkon leginkább szörnyeket, szellemeket, óriásokat ezek keverékeit és rendszertanilag besorolhatatlan egyéb ijesztő lényeket láthatunk.

De egyrészt ezek minden valamire való mesének odaillő résztvevői, másrészt nem is olyan rémesek ezek a finoman kimunkált rajzolt jószágok. Arról nem is beszélve hogy hihetetlenül beszédesek, szinte egyetlen képkockába sűrítenek egy egész jelenetsort, amihez kis fantáziával egy egész történet kanyarítható. Ez a dramaturgiai érzék munkaköri ártalom lehet hiszen kenyérkeresetként televíziós gyermekműsorokat ír.

Nálatok van saját fürdőszobája a gyerekeknek? Ha jól sejtem, akkor az esetek kilencven százalékában erre a "nincs" válasz érkezne. Pedig de jó is lehet az, ha a kölkincék birodalmához saját fürdő is tartozik, amiben minden rájuk van méretezve! Az is igaz, hogy akkor két fürdőt kell takarítani, ami meg már nem annyira nagy kaland, de akkor is, még ezt is vállalnám érte.

Főleg az alant látható fürdőért, pedig a sárga-kék összeállítás legtöbbször nem a kedvencem, de ebben az esetben hihetetlen jól fest. Ráadásul még egy pirospont a lekerekítettségéért, egyszerűségéért és letisztultságáért. Egyedüli hibája talán, hogy csak zuhanyzó van benne, az pedig borzasztóság lenne mifelénk, ha a nagy kádas pacsálásokat mellőzniük kéne a kölköknek.

Dohányzóasztalként indul, de bármi lehet belőle. Szeretem a többfunkciós bútorokat, így természetesen ezt az asztalt is kedvencelnem kell. Tulajdonképpen csak a fantázia és a fizika törvényei szabnak határt annak, hogy mire használjuk a szétszedhető darabokat. Ha akarom könyvespolc, ha akarom gyerekeknek asztal székekkel, esetleg tesóknak közös játéktér. Mit akarhatunk még egy dohányzóasztaltól?

Ha a golyócsúszdák kapcsán már említést tettem a játékok azon köréről, amivel a szülők is szívesen játszanak, akkor most muszáj egy újabb kategóriát nyitnunk azoknak a játékoknak, amikkel a gyerekek csak akkor játszhatnak, amikor a szülők nincsenek otthon. Kisvasút, modellautók, porcelánbabák, apa és anya gyermeki lényének sokszor pénzben is kifejezhetően értékes őrzői.

Ilyen babák Marina Bychkova alkotásai. Egyediek, gyönyörűek, a legapróbb részletig aprólékosan és szeretettel kimunkáltak. A ruhák, a hajak, miniatűr kiegészítők, a tetoválások mind-mind egy ékszerész odafigyelésével és türelmével készülnek, mindegyik baba egy külön történet.

Persze ez a kidolgozottság egyesek prüdériáját kikezdheti, hiszen a fröccsöntött műanyagtermékekkel ellentétben ezeknek a babáknak életszerűek a nemi jellegei, és vannak babák, amik nyomokban erotikus kisugárzást tartalmaznak. De rossz az, aki rosszra gondol, Marina Bychkovának világszerte vannak kiállításai, magazinok és könyvek borítóján szerepelnek kis teremtményei, ő maga pedig rendszeres vendége a divatbemutatóknak, design-eseményeknek.

Érdemes olvasgatni a blogját, a munkafolyamatok legapróbb részleteibe is bepillantást enged a ceruzavázlatoktól a babák fotózásáig. Ez utóbbi különösen izgalmas, a meseszerű beállítások, enteriőrök valóban életre keltik a babákat. És az animációkról még nem is beszéltem… 

Vannak olyan gyerekjátékok amiket alapvetően a szülők maguknak vesznek. Illetve, hogy finomítsuk a dolgot: maguknak is. Ilyen játék például a golyócsúszda. Eljátszanak vele a gyerekek is, de igazából akkor működik jól ha az apjuk rakja össze a pontosan megtervezett trükkös konstrukciót, persze hosszas próbálgatás után.

A golyócsúszdák legújabb generációs mutációja MegaBlocks - Megnext által (lassan már három éve) piacra dobott iCoaster, amit az Amazonas.com-on akár már 50 dollárért megszerezhetünk. Magunknak, meg a porontyainknak. A szerkezet amellett hogy mágneses kütyüként egész jól ellenáll a gravitációnak és ennek függvényében látványos akciókkal szórakoztatja a családot, még egy iPoddal is kapcsolatba hozható, egyedi zenei aláfestést adva a műsornak. Ez utóbbi szerintem nem más, mint egy marketingfogás, meg magyarázat a névben szereplő „i” betűre.

Sokkal nagyobb vívmány azonban, hogy az alapkészlethez útmutatásként kapásból 10 pályatippet is kapunk, hogy a kevésbé kreatív szülők se induljanak nagy hendikeppel, esetleg a lustábbak és/vagy élhetetlenek ezzel a papírossal áttestálhassák a feladatott a velük egy háztartásban élő kiskorúakra.

A gyerekeknek általában van egy kiválasztott kedvencük, az én Dorkámnak Husi babája, Borcsámnak pedig Lívia macija van. Az enyémet Csicsísnek hívták, ami a babatakaróm volt a párnám alá hajtogatva és annak a csücskét szorongattam évekig. Megpszichologizálhatjuk, miért is van szüksége a gyerekeknek ilyen állandó alvóstársakra, gondolom a a szorongások feloldása áll a háttérben, illetve az éjszakai védettség-érzés elérése is talán.

Vannak gyerekek, akik kicsit jobban félősek, ilyen nálunk Borcsa, aki 2 évesen kitalálta, hogy fél az őzikéktől és ha eljött az éjszaka, akkor őzikéket látott mindenfelé. Mára az őzikézés elmúlt, de a sötétben való félelem megmaradt. 

Az Echo babát erre találta ki a készítője, Emi Schenkelbach, hogy a gyerekek a félelmeiket elmondhassák neki, kiönthessék a szívüket. Mondjuk nem tudom Dorka mit szólna, ha Borcsa a mellette lévő ágyon sutyorogna éjszaka Echoval, jó eséllyel az hallatszana ki a szobából, hogy "maradj már csöndbeeeeen!" de ez mellékszál. Echo pocakjába és karjába bele lehet beszélni, üreges belül, így kissé torzítva visszhangozza a beszédet ezzel egy sajátos beszélgetést generálva.

Jópofa és ötletes, így tényleg lehet beszélgetni a kis éjszakai őrző-védővel. Bár minden attól függ, mennyire torz a visszhang és akarja-e egyáltalán a kölök, hogy az alvóstársa visszabeszéljen neki.

Mivel családunk felnőtt fele - munkájából és egyéb más okokból kifolyólag - elég sok időt a monitor előtt tölt, elkerülhetetlen volt, hogy a gyerekek is fokozott érdeklődéssel forduljanak a számítástechnika vívmányai felé. Tilthatnánk is, húzhatnánk-halaszthatnánk a dolgot, de mi a korlátozva/felügyelve engedélyezés mellett döntöttünk már évekkel ezelőtt. Ennek eredményeként már többé-kevésbé önállóan vadásszák a csajok a legújabb flash játékokat az interneten.

Érdekes módon nem csak a kislányos, vagy a platform jellegű, gyerekekhez közelálló játékokat preferálják, hanem a logikaiakat is. A nagyobb például a point-n-click játékok nagy szerelmese.

Ezek közül az egyik a vizuális megjelenésével és gyönyörű animációjával is kirívó Little Wheel. A történet és a játékmenet végtelenül egyszerű, angol nyelvtudás nélkül is minden gond nélkül érthető. De az egyszerűsége ellenére olyannyira megkapó a szépiába hajló minimalista grafika, hogy a lányok egymás után többször végigjátszották, és egy kisrobotot irányítva többször megmentették annak kis világát, és persze osztoztak az örömében meg az elismerésben.

Mike Mitchell munkássága nem éppen gyerekszobába való, bár a vizualizáció terén az átlagtól eltérően, de mégis egészségesen fejlett kiskorú szocializációját nem vágná haza ebben a funkciójában sem.

De most ez mellékszál, mert most inkább a környezettudatosságra nevelést szeretném megtámogatni az alábbi képével, ami a közelmúltban, a Mexikói-öbölben történt minden idők egyik legdurvább olajkatasztrófájára reflektál. Csak hogy a gyerekeket időben ráébresszük a lényegre, és annak riasztó voltára.

Sosem lehet elég korán elkezdeni…

Forrás: Mike Mitchell

Matchboxa - vagy legalábbis minimum utánzat - minden kisfiúnak volt. No, nem időtlen idők óta, hsizen csak 1953 óta létezik, de a mi korosztályunkban nagyon menőnek számított. A bátyámnak is volt egy szekérnyi de persze én nem játszhattam velük, csak hatalmas harcok árán, véres küzdelemmel tudtam megszerezni egy-egy darabot. 

A Matchboxot egy angol cég a Lesney Products kezdte el gyártani, később átvette a Mattel. A nevét onnan kapta, hogy gyufásdoboznyi méretű dobozokba voltak az autók csomagolva. A kisautók olyannyira népszerűek lettek, hogy a Matchbox nevet már minden kb. 6,5 centis autóra elkezdték használni, azokra is, amik nem Lesney Product gyártmányok voltak. A csomagoláson 1970-ben változtattak a most is ismert papír-műanyag formátumra. 

A Lesney Products a Matchboxokig pont olyan volt, mint bármelyik játékgyár. A névadó, Lesney lányának az iskolájában azonban azt a szabályt hozták - gondolom azért, ami a mi ovinkban is megy, hogy elöntötte őket a tengernyi otthoni játék -, hogy csak akkora játékot vihetnek be, ami belefér egy gyufásdobozba. Így nem volt mit tenni, Lesney, jó apaként, az általuk gyártott játékautók közül hármat miniatürizált gyufásdoboznyi méretre. Innen egyenes út vezetett odáig, hogy többszörösítsék és piacra dobják a mini autókat.

A részletgazdag kisautókat pedig annak köszönhetjük, hogy nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a designerek minden apró részről kapjanak fotót az eredeti autókról. Így jöhetett létre egy akkoriban újításnak számító játékautó, ami mai napig a legsikeresebbek között, az élvonalban van. Bár a matchbox nevet minden kisautóra használják, a "MATCHBOX" így, csupa nagybetűvel, idézőjelben csak az övék, levédve és szavadalmaztatva.

Drake Brodahl amerikai művész és gyakorló apuka akril képei nem csak a gyerekszoba díszei lehetnek. Sőt, ha a finom, ámde ugyanakkor fanyar humorát nézzem, akkor valószínűsíthető, hogy munkáit inkább szánja gyermeklelkű felnőtteknek. Vagy koravén, Cartoon Network-ön szocializált gyerekeknek…

A képek bármelyikét megvásárolhatják a kedves internetező gyerekek, már ha rászánják a 3-400 dollárt. Ami a hazai pénztárcákhoz mérve elég borsosnak hat, de ennyiért keretezve szállítják ki, amellett, hogy tényleg egyedi képzőművészeti termékkel örvendeztetik meg az arra érdemes szemlélődőt.

Brodahl egyébiránt teljesen webkettes művész, blogjában az alkotási folyamatok, friss képek, és kiállítás infók mellett, családi vonatkozású híreket és fotókat is közzétesz a rajongók nagy örömére. Tessék nézelődni, böngészni, rajongani…

Ha azt mondom van egy nagy lyuk a széken, gondolom senki sem érez kínzó késztetést, hogy azonnal ráüljön. Pedig becsapós, mert nem mindegy, hol van az a lyuk, ugyebár. A Sohier Design gyerekbútorain jó helyen vannak a lyukak, pont ott, hogy nagy pötty legyen belőlük, amivel pont azt váltják ki belőlem, hogy otthonra is vágyjak rájuk. A pöttyök - ruhákon - mindig is a gyengéim voltak, hát még a minimál bútorok, így együtt aztán meg pláne.

Élénkek, színesek, de közben finom vonalúak, semmi csicsa, semmi flanc, csak egy nagy lyuk, amitől különleges bútorokká válnak. A játéktároló doboz pedig, az első képen halmozottan előnyös, mert amellett, hogy jól néz ki a pötty rajta, még funkciója is van, amire nagy szükség lenne nálunk a mindenhol és bárhol fellelhető játékok rendezésére. Talán még a csajok is hajlandóak lennének ezen a lyukon keresztül bedobálni a cuccaikat a ládába esténként, hogy aztán másnap kihúzva, újra szanaszét és szerte hordják őket.