Jó jellemformáló egy ilyen saját kezűleg készített – kicsit nagyobb lélegzetű - karácsonyi ajándék, amellett, hogy megmozgatja az egész családot, azért beolvas rendesen a nagyravágyó kreatív anyukának. Fodrok, függönyök, kivehető meg cserélhető ketyerék, ég veletek!
Nem olyan vészes a helyzet azért, szép lesz a házikó, nézzétek, már az egyik oldala (majdnem) készen is van.
A képek elkészülése óta tartottunk már egy esti gigavarrós-szabós szeánszot is, mindenki besegített, akinek keze (és lába) van.
Felkerültek a virágok és a fű az egyik oldalra, lettek ablakok is. A keretekkel szenvedek a legtöbbet, mert itt fontos csak igazán a pontosság, ami sajnos nem erényem. Hiába van profi szabó felszerelésem, mivel sose tanultam igazán velük bánni, nekem csak a lelkes gyakorlás marad. Már maga a mérés is pontatlan – kivéve, ha férfi mér. A férfinél pedig csak a geek férfi mér még elvetemültebbül. Tiszta szerencse, hogy a vágás és főleg a végén, a varrás során teret nyer az én alkotói fantáziám is és a tizedmilliméter pontossággal berajzolt elemeket kellemesen rusztikussá alakítom.
Sok agymunkával is jár a varrás, néha olyan érzésem van az egyes részek összeállítása közben, mintha egy óriás textil-ördöglakattal dolgoznék. Előre látni kell a munkafolyamat összes lépését, hogy kifordítások után az anyagdarabkák a megfelelő sorrendben jelenjenek meg az anyag színén. Az az agymunka pedig, ami este 11-kor kezdődik el, azért valljuk be, nem a leghatékonyabb.
A lelkesedésem egy csöppet sem lankadt csak fáradok. Sokkal nagyobb falat ez, mint gondoltam, de a gyerek vagy sejt valamit, vagy elszóltuk magunkat, mert napok óta bunkisat játszik a lakás összes helyiségében. Én meg este 11-kor a félig már lecsukódó szemeim mögött arra gondolok, hogy akármilyen is lesz majd a végeredmény, valaki irtóra fog örülni neki.
KOMMENTEK