ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Ajtót az ajtóban már többször is láttunk itt a Gyerekszobán, úgyhogy maga az ötlet, miszerint a rendes méretű ajtóban legyen egy kisebb ajtó, amin a kölkök közlekedhetnek - esetleg még egy kisebb a kicsi ajtón a kutyának vagy macskának -, nem újdonság.

Az alábbi ajtóterveken a gyerekajtóknak az alakja az, ami miatt muszáj megmutatnom, mert szerintem nagyon helyesek, kreatívak és játékosak. Megint csak egy kis csavar a sima, egyszerű ajtó helyett mesefigurákat használni és máris különlegessé válik tőle és olyanná, amit gondolkodás nélkül befogadnék a gyerekszobába.

Forrás: Designboom

Tavaly a Gyerekszoba tizedikként végzett több, mint ezer nevezett blog közül a Kultblogok kategóriájában a Goldenblog versenyen. Ezt még egyszer szeretnénk Nektek is megköszönni, hiszen nélkületek nem sikerült volna. Idén is szeretnénk indulni, megmérettetni, no meg persze, nyerni, ehhez viszont ismét szükségünk van Látogatóink segítségére is!

A dolog idén úgy áll, hogy bárki nevezheti kedvenc blogjait a Goldenblog oldalán - jobb hasáb, felül -, és minél többen neveznek egy adott blogot, annál nagyobb az esélye, hogy majd a zsűri elé kerül, és netán besöpri a Goldenblog díjat.

Tehát, ha tetszik a Gyerekszoba tartalma, menjetek és nevezzetek minket a következő kategóriában:

• Kult-Szórakozás
  

Arra figyeljetek, hogy a blog neve - Gyerekszoba - és az URL között van egy aprócska különbség: http://gyermekszoba.blog.hu -de ezt talán már senkinek sem kell mondani.

Nevezni 2010. július 5-én éjfélig lehet ebben a kategóriában, és akik blogot ajánlanak, egyben zsűritagnak is jelentkezhetnek.

Előre is köszönjük Mindenkinek a segítségét! És majd igyekszünk is meghálálni, például frankó nyereményjátékokkal, meg még több érdekes, inspiráló vagy éppen abszurd poszttal mindenféle érdekes dolgokról.

A Gyerekszoba blog hatalmas csapata

Ha már férjeink - na jó, az enyém szerencsére pont nem - odaragadtak a tévé elé focit nézni egy hónapra, akkor épp itt a remek alkalom arra, hogy kirakjam ide, ami a tarsolyomban lapul fociilag. Abszolút férjeknek való néznivaló, sőt építenivaló lenne egy ilyen, javaslom két VB között valami hasonló gigantikus LEGO stadion összedobását, haverekkel és sok sörrel, hogy addig se unatkozzanak.

Egyébiránt persze maga a projekt lenyűgöző és monumentális és nem találok szavakat. A müncheni Allianz Arena élethű másolata és egyszerűen zseniális és tökéletes.

Hogy egy lelkes apa, némi kézügyesség és kreativitás, valamint egy ötlet micsoda csodákra képes, azt az alábbi, Balázstól kapott levél is jól példázza. És bármennyire is kész vagyok a Walt Disney-féle Micimackó negédességétől, ha ilyen akciókra ihleti az egyszeri szülőt, az nagyon jó.

"Kedves Bloggazda!

Régóta olvasom a Gyerekszoba blogot, de csak most jött el az idő, hogy kicsit hozzá is tegyek. Amennyiben érdemesnek találod posztolni; a csatolt képeken keresztül bemutatom vadiúj gyermek elkényeztetési manőverünket.

Az ihlet jött magától, szeretek bármivel bíbelődni, aminek szép és hasznos végeredménye lehet. Csupán annyi löket kellett, hogy a feleségem azt mondja: "Üres ez a sarok, csináljunk ide játszós sarkot Miuskának!"

Innentől számított három napon és 12 intenzív munkaórán belül elkészült a képeken látható kuckó. Az alapötlet Micimackó mesevilágának megteremtése volt. Nem akartam teljesen lemásolni, ezért "TILOS AZ Á" tábla sincs, de azt a kedves hangulatot mindenképp szerettem volna megfogni.

Bár valószínűleg van abban valami illetlen, hogy a Vadak kedvenc mesekönyvének szerzőjét, Varga Domokos Györgyöt elsőként, mint "Apja fiát" emlegetem, nem állhatom meg, hogy néhány gondolattal - ha úgy tetszik: körgondolattal -  ne emlékezzek meg édesapjáról, Varga Domokosról.

Arról a Kossuth-díjas íróról, újságíróról, akinek kamaszkorom jó néhány, máig emlékezetes  érték- és mértékadó regényét köszönhetem. Hányszor, de hányszor olvastam végig egyszuszra a "Kutyafülűek"-et, a "Kölyökkóstolgató"-t, a "Tisztelt család -om, -od, -ja" pedig egy balatoni nyáron - ahogy Ő írta: "a felnőttség küszöbén" - ronggyá olvasódott a parton.

Huszonévvel ezelőtti önmagamra emlékeztet most kicsit ez a megviselt kötet - forgatom a kezemben, meghatottan nézegetem -, arra a gyötrelmesen csodás időszakra, amikor  időnként magam is elveszetten billegtem a felnőtt- és gyerekkor szűk mezsgyéjén, és  a  kapott válaszok örökösen újabb és újabb kérdéseket szültek.

Számtalan kérdésre választ leltem, s lelt azóta Varga Domokos György is - az egykori Kisdombi. Sok hajdanvolt gyerek irigyelheti őt, hiszen neki felnőtt fejjel, ám tisztán maradt gyerekszívvel sikerült átlépnie azt a bizonyos határvonalat.

A gyerekek nyitott fülű közönség, hallják, értik, azonnal lecsapnak arra, ha valami fals, nem mesékkel jóllakatott szájuk íze szerint való - nincs ez másként a Vadakkal sem, nem restek kinyilatkoztatni.

A Habocska című könyvet tavaly Karácsonyra kaptuk. Dedikálva  az összes Vadaknak, név szerint - "Anya, engem honnan ismert a bácsi?". Nézegettük-szeretgettük a benne lévő képeket - Perjés Bernadett hangulatos, habkönnyű illusztrációit -, egészen hazáig.  A képek hangulata magával ragadó, a rajtuk szereplő figurák első látásra szerethetőek  a csibész-forma koszfilkóktól a  buborékgúnyás, harcias tekintetű habfilkókon át  a főszereplő kislány bájosan egyszerű karakteréig. Különösen remekbe szabott figura - nekem egyébként a kedvencem - a fürdőpapucsos, mosolytekintetű Habkirály.

Autóban ülve persze képtelenség olvasni, ám szerencsére az úton lévőkre is gondolt a kiadó. A könyvhöz mellékelt CD-n csaknem az összes fejezetet végighallgathattuk Bokor Barna és Gryllus Vilmos zseniális tolmácsolásában.

Hazaérvén sem volt elég a történetekből, a lányok egyre újabb és újabb fejezeteket követeltek, immáron felolvasásra. Így aztán esténként majd' két héten keresztül Habocska kalandjairól szólt a mese elalvás előtt.

Habocska - akinek a valódi nevét örök homály fedi – fürdőkád-béli kalandjai estéről estére varázsolták el a Vadakat, akik számára bizony nem volt ismeretlen, hogy a fürdővíz valaha számukra is félni való tenger volt. Ordítva igyekeztek ők is szárazon megúszni egykoron a fürdetéssel járó macerát, csakúgy, mint a történetben szereplő kislány – még mielőtt Habocska lett volna.

Mókás cuccok fejlesztésébe vágta fejszéjét a Zieta. Azt már eddig is tudtuk, hogy gumiból remek alakzatokat, bútorokat lehet felfújni, szabadon választottan kinek a tüdejére, kinek pedig pumpahasználattall egybekötött láb- vagy kézmunkájára támaszkodva.

Az azonban, hogy a fém is alkalmas lehet arra, hogy 3D formára fújjuk, nehezen hihető, lévén merevebb jószágnak hisszük, mintsem hogy szabadon, csupán levegővel felfújva formálni lehessen. A FiDU technológiának köszönhetően azonban kétkedésünk hamarosan a múlt homályába veszhet. Íme, emberek, sorrendben feltaláltatott: a Föld gömbölyű, a fémből, pedig ha kell, akár lufi is fújható.

Kár, hogy attól még bizony szerintem egy gyerekszobába, túl hideg-rideg anyag.

Van egy sejtésem, hogy senki sem úszta meg a saját gyerekkorát zsírkréta evészet nélkül. Ugyehogyugye? Az én gyerekeim is belekóstoltak már, persze, természetesen, bár a kisebbikemre még így négy évesen is figyelni kell, ha zsírkrétát kaparint a kezébe, ez valamiért becsípődött neki, hogy azt körbe kell rágni. Hiába minden, meggyőzhetetlen, hogy az nem azért van, hogy kizsúrozza - ahogy ő a rúzsozást mondja - a száját és közben jó étvággyal elfogyassza.

Most találtam egy neki való krétát, ami összedarált étellel és ételfestékkel készült és állítólag ehető, sőt jó eséllyel finom, mivel olvasztott pillecukorral van összedolgozva, hogy jó állaga legyen. Én konkrétan azért venném csak meg, hogy családilag megkóstoljuk, mert a képeken látható össztevők igencsak étvágygerjesztőek. Vizualizáltam, amint egy vasárnapi ebéd után mindenkinek kiosztok egy-egy zsírkrétát desszertként.

Forrás: Luxirare

Ahogy kerekedik a pocak, az ember lánya egyre kevésbé szívesen áll rá a mérlegre. Érthető ez, hiszen anélkül is, hogy a súlyunk nagyon sokat változna - ki az a szerencsés, aki ezt megúszta -, a hasméret miatt előbb-utóbb mindenképp kisbálnának, vízilónak vagy elefántnak érzi magát a kismama.

És akkor arról a sokkról még nem is beszéltünk, amit a mérleg nyelvének egyre feljebb kúszása okoz. Már megint egy plusz kiló, anyád! Mi lesz így a szülés után?

Wendy Gold mérlege, amelyet az "Art de toillette" sorozat részeként tervezett, azoknak a kismamáknak ajánlott, akik struccként homokba dugnák a fejüket inkább. Mint én. Ezen a mérlegen nem számokat láthatunk ugyanis, csak egyre terebélyesebb pocakos női sziluettet egy lenge nyári ruhában. A legvégén pedig egy baba képén akad ki a mérleg. Máris jobb érzés, ugye?

Forrás: Wendy Gold

Meg bizony, és őszintén szólva, már nagyon itt volt az ideje! Mármint annak, hogy a szimpla blog.hu-s sablont valami egyedire cseréljük. Szépen működött az elmúlt két és fél évben, de többre vágytunk. És most itt van a pillanat, amire vártunk, csak Nektek, nemcsak tőlünk!

Mert az új designt több embernek is köszönhetjük, kedves barátok ők. Egyikük Tóth Gyöngyi, aki a mi baglyunk szülőanyja és nem mellesleg remek grafikus. És oroszlánrésze volt a kivitelezésben Lengyel Csabának, Gyöngyi szintén grafikus férjének, aki az arculatot határozta meg - és egy kisebb csavart vitt a szintén kisgatyába rázott Gyerektrendre is. Valamint köszönet illeti Pumpát a Designpumpától, aki a programozásban jeleskedett.

Köszönjük mindannyiuknak a segítséget ezúton is! Reméljük, nemcsak nekünk szerez majd a kisbagoly sok örömet, hanem Nektek is!

És mivel mégiscsak a gyerekünkről van szó: mint minden rendes anya, adhatnánk nevet annak a csodálkozó szemű bagolynak. Együtt. Ötletek?

Ismét egy olyan autósülést találtam, ami megoldhatja a sokgyerekes, de kiskocsis családok gondjait, arról nem is beszélve, hogy külföldi utazásoknál az autóbérléseknél el lehet felejteni az autósülést, mint extrát. A Bubble Bum autósülése ugyanis annyira incifinci helyen elfér, és annyira könnyű, hogy bármikor, bárhová magunkkal cipelhetjük. Sőt, cipelje a gyerek, úgyis elbírja.

A Bubble Bum nem hátizsákból átalakítható, de onnan simán elővehető, hiszen olyan autósülés ez, ami felfújható, majd leereszthető, összegöngyölhető, és kisebb helyen tartható, mint a legmenőbb hálózsákok. Mégis biztonságos - két kis rögzítő tartja az ülést a helyén, ám mégis annyira egyszerű bekötni, hogy a gyerek maga is el tudja intézni. Már egy bizonyos kor felett persze, de mire belenő, addigra képes lesz rá. 

Forrás: Bubble Bum

Kincsre leltem, Drága Olvasóim, mit kincsre: kincsesbányára! A blogon már sokszor emlegettem a jó öreg pedálos Moszkvicsot - ööö, vagyis nem jó öreg, mert a mi gyerekkorunkban is menő volt, úgyhogy csakis fiatal lehet, ugye -, amin mindig összeverekedtünk a gyerekekkel a játszótéren.

Virtuálisan már meg is dobáltam játékkatonákkal felhasznalo kartársnőt, mert neki volt ilyenje, saját különbejáratúja, ami vérlázító, mert én is akartam mindig egyet, de nekem csak a nagy közös szocialista darab jutott a játszótéri tárolóból. Szerintem annak pedálja sem volt már, de azért megérte érte harcolni és száguldozni vele abban a tíz percben, amíg ki nem szedték alólam.

Most pedig egy olyan oldalra bukkantam, ami kifejezetten gyermekkorom kedvenc járgányára és egyéb orosz pedálosokra szakosodott, és kismillió képpel, szebbnél-szebb darabokat gyűjtött össze rajta a gazdája. Nagy örömömre, mert így máris megmutathatom, miért is rajongtam én - és még jó eséllyel többezer kortársam - annyira.

Érdekesség, hogy az elsők közül való, gömbölyű pedálos Moszkvics az első képen nem is Moszkvicsról, hanem az amerikai studebaker autókról lett mintázva.

1960

Ezeket a ceruzákat jó eséllyel még maga Toldi is csak nagy nehezen tudná használni, nemhogy a gyerekeink. Nem is rajzolásra valók természetesen, hanem egy művészeti projektre készültek: a finn művész, Jonna Pohjalainen készítette az Open-Air Art Museum számára.

Részemről boldogan elnézegetném a kertemben, mint farakást, feltéve, ha lenne kertem, benne farakással persze, mint ahogy nincs.

Forrás: Guerilla Innovation

Alig egy órát zötykölődtünk a vonaton, mégis, mikor leszálltunk róla, olyan érzésünk volt, mintha kiszakadtunk a világból. Míg Cyrékre vártunk - akinek venyige kommentárjait félkövér betűkkel olvashatjátok a szövegbe tűzve -, hogy elénk jöjjenek, az állomás melletti parkolóban tollasoztunk egy kicsit, illetve Ember szívta a vérem, hogy a világ végére hoztam. Mintha bánta volna.

Aztán végiggördültünk a kocsival Tápiógyörgyén, majd a falu végén lefordultunk egy földútra és megláttuk az Ágnes tanyát. Ha azt mondom, szerelem volt első látásra, kicsit sem túlzok: körös-körül mezőgazdasági földek, amiből az útról csak a tanya csúcsa látszódott ki, onnan pedig semmi sem látszódott az útból, csak a falu egy-két házteteje. Még a templom tornya sem, pedig mégiscsak az Alföldön jártunk már.

Mi időközben kipakoltuk a lecipelt élelmet (hű, kamra, de mekkora!) – mint utólag kiderült, 10 napra is elég lett volna, no de biztos, ami biztos – és felderítettük a tulajdonossal és a gyerekekkel együtt a tanya minden apró szegletét. Magamban már előre kiosztottam a fekhelyeket is, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, elvégre a későn érkezők úgyis csak a szünet után foglalhatják el helyeiket.

Ritkán olvashatunk egy mondatban Hello Kitty-ről, Darth Vaderről és még a Star Trekről is. Ez a különleges pillanat most elérkezett, mivel egy illusztrátor, név szerint Joseph Senior fejéből kipattant az ötlet, amit meg is valósított hirtelen és beöltöztette Hello Kitty-t Star Wars karaktereknek.

És ha ez még nem lenne elég szórakoztató és geek - mint ahogy az -, még a Star Trek jelmezek, különféle szuperhírók és horrorfilm figurák is terítékre, jobban mondva Kitty-re kerültek. Legkedvencebb a láncfűrészes pszichopata Hello Kitty természetesen, nem is lehet más.

A linket köszi tapirnak, akit lassan hivatalosan is kinevezhetnénk személyi linkszállítónak.:)

A Melbourne-ben élő Jodie, miközben még jócskán bébikorú lányát, Charlotte-t nevelgette, két tisztába tétel és szoptatás közt rajtaütésszerűen rákapott a varrogatásra. Apró, színes mobilokat tervez és készít saját kezűleg. Madarak - igen, igen, baglyok is -, elefántok, tündérek és más efféle, kiságy fölé aggatható finom pörgő-forgócákon lógó bébipasztell figurák kerülnek ki szépen sorban a kezei alól.

Az élénk színek bizony nem jutnak sok szerephez nála, épp ezért nem tudom, a mozgáson kívül vajon mennyire inspiratívak ezek az - egyébiránt gyönyörű - mobilok az aprólékok számára. Azt viszont meg kell hagyni, igen kellemesek a felnőtt szemnek. És ugye, elsősorban szülők és más hasonszőrű, nagykorú rokonnépség vásárol tömegesen ilyetén csacskaságokat.

Forrás: Jolie Petit Chose