ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Bár most épp nem sok helyen van szánkózásra alkalmas összefüggő hótakaró, de hosszú még a tél, elkél még a szánkó! Ha valakinek nem lenne a háztartásban, vagy nem teljesen elégedett a jelenlegi sporteszközzel, annak ajánlom szíves figyelmébe az alábbi csodálatos készséget.

A Mountain Boy Sledworks Slalom Sled néven futó szánkója minden igényt kielégít. Már a külső megjelenése is megér néhány tiszteletkört – az ívesen megmunkált bükkfa lemez egyszerűen gyönyörű -, de a műszaki megoldásai ezen is túlmutatnak. Könnyen irányítható, stabil, gyors, és szinte bármilyen hótípuson siklik. 300 kg a teherbírása, használható ülve, hason vagy háton fekve is.

Forrás: Mountain Boy Sledworks

Csak azért, hogy jómagam is csatlakozhassak végre zaphodbb általános homlokcsapkodós mozgalmához, ehelyt bemutatom nektek az sk elkészíthető, legeslegegyszerűbb dominót ever. Nem kell hozzá más, mint pár darab kavics - melyik jólnevelt családban ne lenne legalább öt készletre való belőle -, és némi fekete, no meg fehér festék. És még ökobarát, és természetes is.

A többi már úgy zajlik, mint a normál kavicsfestés: lakást beborít újságpapírral, kölköket meztelenre vetkőztet, kezükbe az ecset, eléjük a festék és a kavics, majd pánikszerű menekülés a szomszédokhoz. Egy óra múlva visszatér, kész dominókat félretesz, festékes bőrű gyereket a kádba vág, lakást renovál. Kész is. Hogy a frászba nem jutott eddig ez eszembe???

Forrás: Martha Stewart

Figyelem, emberek: jelentkezzen, akinek megvan a nagyi vitrinjéből a porcelán Bambi! Alá természetesen kézi csipke terítő dukált, ott volt a fő helyen a  térdigszoknyás libapásztor lányka, egy ágaskodó medve, esetleg valami szétterjesztett szárnyú hattyú és egy karamellszín mókus társaságában.

A hollandoknál a retró őzike most kiságyra került, engem pedig elöntöttek láttán a harminc éve feledett gyerekkori emlékek. Olyan  jólesően ragacsos savanyúcukorka és citromszörp-ízt éreztem egy pillanatra, hogy szinte láttam magam előtt közben még a hetvenes évek-beli, politúros sublót általam teljesen véletlenül összekaristolt lábát is.

Mert azt most is merem állítani: tényleg nem direkt volt és különben sem én kezdtem rohangászni. Becsszó.

Forrás: De Oude Speelkamer

A Monsterami választékában bőven vannak totál jó arc szörnyek, én mégis kiemelnék közülük egyet, mert Hello Kitty mellett sosem tudok elmenni szó nélkül, mint azt már megszokhattátok.

A Hannibal Lecternek ábrázolt Kitty az instant-get tartományban tartózkodik számomra. Az íróasztalomra szeretném, csakis a munkahelyemre, mert a lányok természetesen felháborodnának rajta rögvest, főleg, ha elmondanám nekik, hogy épp emberi májat készül enni.

Forrás: Monsterami

Tavaly decemberben rendezték a Design in Marveland kiállítást Londonban, ott állította ki Hina Thibaud "My Theatre" című alkotását, amit igazából bárki elkészíthet otthon is, a gyerek nagy örömére. Az alap egy egyszerű játékbőrönd - karton változat is megfelel szerintem -, amelybe belefér egy csomó rajzoláshoz-alkotáshoz szükséges cucc.

A kisház ablakai például nyomdákat rejtenek, a fű mi más lehetne, mint zsírkréta, és tetszés szerint gyurmavirágok is kerülhetnek bele. Végeredményben a kölök határtalan fantáziájára bízhatjuk, miféle világot alakít ki a bőrönd belsejében - háttérnek még valami szépet rajzolhat is, aztán pont be lehet passzítani a bőrönd aljába.

Hogy miért is jó ez a kis bőrönd azon felül, hogy praktikus, mert a gyerek rajzcuccai egy helyen lehetnek (ami ugyan nálunk semmire sem garancia, khm...)? Mert a gyerek saját maga teremthet egy titkos - eldugható, elzárható - világot a maga kis belső képeiből. Lehet, hogy ez sok felnőttnek is segítségére lenne?

Megint fajátékokra találtam, ezúttal is szépen kidolgozott darabokra. Ám ezeknek nemcsak a fenti jellemzők a különlegességeik: mindegyik darab összeszerelése a gyerekre vár, utána pedig egyszerű gépekként működtethetők.

A repülő malac folklórból vett figurája, vagy a vágtázó ló akár egy lánynak is remek játékot jelenthet, a két középkori hajítógép pedig egyértelműen fiúknak ajánlott. Mert ha már fegyver, akkor ne csak úgy készen és szájbarágósan kapja. Szerintem.

De a Pathfindersnél rengeteg más játék is látható: hidak, hidraulikus emelőszerkezetek, és persze további automaták és középkori fegyverek. Ez az a fajta fejlesztőjáték, amit még én is szeretek: tapasztalati úton tanít, nem rejtve, csak egyenesen és őszintén. Mit nem adtam volna, ha például a suliban történelemórákon ilyen szerkezeteket is gyártottunk volna. Tutira megmaradt volna a fejemben az anyag nagy része.

Forrás: Pathfinders

A fakocka mint játék: örök. Talán, mert az egyszerűségében rengeteg lehetőség rejlik. Még a digitális világ olyan nagy klasszikusával is keresztezhető, mint a Tetris. Igazi homlokra csapós ötlet, ahogy zaphodbb kollegina mondaná, de azért az alant látható kivitelben még van némi fejlesztésre váró potenciál. Már ha az ember gyerekét hároméves kora után is le akarnánk vele kötni tartósan.

Ez a bárány sem a bonyolultságával tüntet, viszont az ötlet és annak megjelenítése annyira szeretnivaló, hogy megérdemli: foglalkozzunk vele. Ráadásul olyannyira felhasználóbarát, hogy azoknak a kedves internetező gyerekeknek, akiknek kevés lenne a bari gerincén található színekbe kódolt segítség, még egy videót is mellékeltek a gyártók. Semmi sem akadályozza tehát a felhőtlen szórakozást…

Forrás: Tetris és Bárány

Az idei első, gyerekszobák falára ajánlott grafikus munkáiba első pillantásra beleszerettem. Ami nem csoda, hiszen a változatos stíluselemek amellett, hogy trendszerűek és egyfajta nőies virtuozitást hordoznak, fel-felvillantják a régi orosz iskola - az ikonográfia és a népi motívumok - elemi eszenciáit is. Persze ez, és az a magas szintű technikai tudás, ami a különböző anyagok és technikák egyidejű használatánál ütközik ki leginkább, mellékesek. A lényeg, hogy Julia Grigorieva képei játékosak, bájosak és leginkább: szerethetőek.

Pedig e kiforrott stílusú és széles spektrumú portfólió mögött egy fiatal művésznő áll: Julia Grigorieva, orosz illusztrátor csak 25 éves, 1985-ben született Rosztovban. 2008-ban szerzett diplomát a Szentpétervári Egyetem tervezőgrafika karán, és azóta is hihetetlen mennyiségben ontja magából a különböző technikával készült csodás illusztrációit. Nincs az a terület vagy célközönség, aki számára ne rajzolt volna eddigi pályafutása során. Referenciái között a gyerekkönyvek és - például Boomfest díjas - képregények mellett folyóiratok és olyan neves ügynökségek szerepelnek, mint például a Leo Burnett. Ígéretes kezdés, várjuk a folytatást!

A Soopsori kínálatában rengeteg  játék van, gyakorlatilag bármit elkészítenek fából. Méghozzá nem is akárhogy: természetesen ökobarát módon, csupa olyan anyag felhasználásával, ami a gyerekre nézve semmiféle veszélyt nem rejt. A játékok még festve sincsenek, csak egy áttetsző lakkréteget kapnak - természetesen a gyerekbarát fajtából.

A legjobban talán a doktor-szett és a horgászjáték tetszik, de őszintén szólva szívesen meglepném a gyereket egy építőkocka-készlettel is - ha nem kérné ki magának, hogy ő már nem olyan kicsi. Sok fajátékot láttam már, de ilyen szépen kidolgozottakat, egyszerűt és mégis gyereknek valót csak ritkán.

Forrás: Soopsori

Bár fagynak le a kéz- és lábujjaim állandó jelleggel mostanában, és eszem ágában sem lenne a levegőt felkavarni, vagy bármilyen kicsiny szellőt generálni, Luc van Hoeckel "ventilátora" mellett mégsem mehetek el szó nélkül. Nem is nevezhető ventilátornak, úgy teljesen és igazából, hiszen inkább dekorációként funkcionál, nagy port, akarom mondani, szelet nem kavarhat.

Úgy működik, mint a kakukkos órák: a súlyokat mozgásba hozva kezd forogni, sejthetően vicces és vidám látványt nyújtva. Ugyan a képen a nappaliban lóg a falon, én azért inkább a gyerekszobába raknám, már csak azért is, mert engem egy túlfejlett fülű birkára emlékeztet.

Forrás: Luc van Hoeckel

A Gittabags design-pelenkázótáskáival nálam most kissé elvetették a sulykot. Mert hát értem én, hogy külön ficak kell a mobilnak, két helyre cumisüvegnek is kell találnunk zsebet, hiába, ha messzire tart, a madár is három napos hideg élelemmel indul útnak. Tán bocsánatos bűn az is, hogy kívül kell fityegtetni a cumit  - kupak nélkül, egek, hol a sterilizálóm? - és még a válltáskából hátizsák ötlete sem elvetendő, sőt.

Ám mutasson nekem valaki egy olyan kölköt, akit, ha útközben sebtében bepelenkázunk, a feje fölül előugró lógázócák láttán minden alkalommal angyali mosollyal tűr és papírforma szerint gőgicsél, hogy dobja a dizájnt, teszemazt üvöltés helyett? Szóval, lehet, hogy ez a pelenkázótáskák Rolls-Royce-a, de - vessetek meg, elviselem - én ezt a funkciót akkor is röhögvényesnek tartom.

Sok a bajom nekem, legközelebb, ígérem, ha összejön, kenguru leszek.

Forrás: Gittabags

A Skip Hop már régen nagy szerkesztőségi kedvencünk, de még korántsem dolgoztuk fel az összes gyönyörűséget, ami náluk található. Volt már antihabtapilaptól kezdve, a farmos játszószőnyegen keresztül az állatkertes uzsonnatáskáig számtalan termék tőlük, most pedig a könyvtámaszaikba botlottam.

Természetesen és nanáhogypersze a baglyos az, amit kedvencelnem kell, bár Borcsa lányom erősen kardoskodik a kutyás mellett, szentül megígértette velem, hogy mindenképpen kiderítem honnan lehet olyat beszerezni. Ám legyen, azon leszek, mert magam is szívesen látnám viszont bármelyiket a kölkök könyvespolcán.

Forrás: Skip Hop

Nem tipikusan idevágó ugyan a téma, de szerintem mégis meg kell mutatnom őket. Bár én nem szeretem a telet, a havat viszont igen, pontosabban a havazást és a hópelyheket. A gyerekkel élvezettel nézegetjük mindig a kabátunkra hulló hópelyheket: mindegyik más és más, de egytől-egyig gyönyörűek. Infantilis lelkemet mindig lenyűgözi, mennyire tökéletesek, és valahogy az motoszkál ilyenkor a fejemben, hogy a tökbe képes ilyen csodákra a természet...

Szerencsére a gyereknek van mikroszkópja, így volt már szerencsénk hópelyheket nézegetni nagyítva is - bár erre a célra nyilván megfelel egy sima nagyító is. De akad olyan is, aki a mikroszkóp mellé bevet egy fényképezőgépet is. És akkor születnek az ilyen csodás képek, mint az alábbi fotók. Nézegessétek Ti is, és legközelebb vigyetek magatokkal nagyítót, ha havazni kezdene.

Tudom, hogy még messze van a húsvét, de mivel 2011 a nyúl éve, ezért bátorkodom előhozakodni ezzel a kupac nyuszival. Egyébként is mardosna a lelkiismeret, ha nem tárnám a kedves internetező gyerekek elé minél előbb ezeket a pihe-puha, szőrös, golyófejű és álomszuszék nyulakat.

Sonja Elizabeth Ahlers kanadai hölgy kis teremtményei nemcsak, hogy egytől egyig egyediek, de megkockáztatom, hogy mindegyiknek külön egyénisége van. Persze az ezt tápláló tévképzetekre jelentősen rásegítenek a kiegészítők és a jól komponált képek. A tojásból előkandikáló csöppség még akár egy húsvéti képeslap is lehetne…

 Forrás: Sonja Ahlers

Ha ezidáig valaki azt mondta nekem: marionett, máris csupa láb és kéz, ösztövér, nyakló-nyeklő figurák sorakoztak fel előttem. Karakteres vonásokkal, elképesztően nagy orral, szájjal és gúvatag szemekkel felszerelt bábokra gondoltam, kóchajú hercegnőkre,  csörgősipkás bohócokra, lebegő köntösű varázslókra, no és persze Pinokkióra.

Ezek a baltával faragott képződmények azonban villámgyorsan felülírták a marionettekről eleddig bennem élő sztereotip képet és elgondolkodtattak. Egyedi bájukat kendőzetlen durumbaságuk adja, mely szó ugyan nem biztos, hogy létezik, de számomra tökéletesen leírja ezeket a Juan Pablo Cambariere, Buenos Aires-i designer által megálmodott, gólem-szerű bábokat.