ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Aligha létezik olyan szülő, aki ne küzdött volna reményvesztetten a gyógyszerbeadással, vagy éppen az etetéssel. Nálunk a következő a kisebbek számára is már jól bevált menetrend: ebadtája vigyorogva nagyra tát, majd amint a kanál a szájához ér, azonnal zár. Menthetetlenül. Minimum hetvennyolc foggal, cérnavékonyra.

A fülébe mégsem tárazhatom a gyógyírt, bármennyire is szeretném, sem a főzeléket, levest is igazán csak egyszer öntöttem a Kicsinagy fejére, becsszó, de hát mit tegyek, ha  neki akkor épp TÉNYLEG megígértem. Marad tehát először a szelíd rábeszélés...

... a hosszas könyörgés...

... a ravasz figyelemelterelés...

... a megalázó dühöngés...

... a Mikulás, a Húsvéti Nyúl és a Jézuska bevonása - nyaranta mondjuk ezt már én is szánalmasnak érzem, bár idén már módfelett nagy volt a kísértés, hogy a Tűzijátékot is hozzájuk soroljam,

és végül a reményvesztett, mindenféle nevelési elveket sutba dobó ígérgetés, majd újra a könyörgés.

A kör bezárult, ha csak a kölök nem könyörül, a lemez végteleníthető. Az enyémek szerencsére érzékeny lelket örököltek tőlem, - piha, mondaná Felhasznalo, ha itt lenne - fél óránál tovább még soha nem hagytak szenvedni, ennyi idő alatt egyikünk egészen biztosan feladta a küzdelmet. De mert az idő pénz, a türelem pedig fogytán, hatékony eszközként talán bevethetőek a teaügyben már segédkezet nyújtó Donkey Products járművekkel és állatokkal szerelt kanalai. Hogy ne csak a levegőbe berregjen az ember, mondván: "Itt jön a repülőőőőő..."

Egyik kedvenc online magazinom, az LMNOP megbízásából készültek az alábbi képeken látható gyerekjátékok, amelyek engem erősen emlékeztetnek gyerekkorom kedvenc két játékára, a bugyikék, vízfejű cicamicára és a piros, kissé áramvonalasra lapított, forgószemű kutyusra, akiket az öcsémmel órákon át tudtunk húzogatni a nagyi kertjében. Meg a házában. Kvázi bárhol.

Ez a két házikedvenc a hetvenes évek akkori divatja szerint műanyagból készült, szerintem még ma is ott kornyadoznak valamelyik szeméttelepen, gyakorlatilag semmit sem változva - talán csak fakultak valamennyit a naptól -, ám a házilag elkészíthető, húzható cica és kutya sima cipősdobozként kezdték karrierjüket. És így igazán környezettudatos és újrahasznosított játékoknak nevezhetők - ha tartósnak nem is feltétlenül.

Ám az az előnyük mindenképp számottevő, hogy a doboztestbe mindenféle kincseket lehet pakolni, aztán azokat körbe-körbe lehet huzigálni a lakásban. Szigorúan. Mert hacsak le nem fóliázzuk a dobozt, a kerti mindenféle szmötyi hamarost tönkrevághatja a játékot.

Joel, a lelkes apuka egyébként igencsak gazdag fantáziával rendelkezik, erről bárki megbizonyosodhat a blogját átnyálazva, illetve ha megnézi a nálunk is publikált golyópályáját. A cica és a kutya elkészítési útmutatóját és sablonját pedig bárki letöltheti ingyen és bérmentve az LMNOP oldaláról, a legutóbbi számból.

Forrás: Made by Joel

... rácsoságyból heverő. A német jäll & tofta bölcsőágya első ránézésre zseniális, másodszorra azonban a gyakorlott szülői szem találhat benne jócskán buktatót.  Az a gyanúm, s ez több, mint megalapozott, még igencsak gyerekvállalás előtt jár a szépreményű tervező, no de ne rójuk fel neki, múlandó állapot.

Kezdetben ugyanis kiságy és csatolt ülőke ez a designdarab, csemetéje mellett éjjelente zombimód virrasztó szülő számára - esetleg pelenkázó, bár nem feltétlen, lévén kialakítása pakolásmentes és - sajna - feltétlen.

Ahogy cseperedik az apróvad - pricc-pracc - egy lapot elveszünk innen, egyet oda szerelünk, és íme, kész a félárbócos rácsoságy, ám - figyelem, első buktató! - korán felálló gyerkőcnél a fejre, illetve pofára esés veszélye nem elhanyagolható.

Ha már úgyis eshet az a gyermek, nosza, minden mindegy jeligére az egyik oldalsó rácstól is megfoszthatjuk a jeles bútordarabot, marad tehát egy félárbócos félrácsos, az ágy alatt pedig remek búvóhely található - figyelem, második buktató! - szülő legyen a talpán, aki az esti fektetésnél kicibálja onnan a beste kölkét.

Végül, a távoli jövőben, amikor már szemünk fénye segédeszköz nélkül, önműködően képes a leesését gátolni, mutatós ifjúsági ágyat, illetve heverőt varázsolhatunk neki. Bár a funkciókon lenne még mit csiszolni, a design  mindazonáltal remek, bár az én szememnek kissé szögletes, lelkesedni viszont ilyes darabokért Felhasznalo kolleginát tartjuk szerkesztőségileg.

Egy kérdés azért még ott motoszkál bennem, és bökdös veszettül, pedig nem vagyok én minden kedden annyira kekec: bírja-e a strapát az ágy, míg a ded majd' másfél méteressé cseperedik alatta-felette-rajta-benne?

Forrás: jäll & tofta

Ha már itt a Gyerekszobán belekaptunk a hulladék dekorációs célú újrahasznosításának témakörébe, akkor muszáj megmutatnom a kedves internetező gyerekeknek ezt a csodálatos dinoszauruszt. Ami egy Toysaurus. Ugyanis használt, és szinte soha le nem bomló, műanyagjátékok garmadájából építette Hiroshi Fuji.

A japán művész és aktivista nem először használ szobrához hulladékot ,és a játékokat sem rendeltetésszerűen gyűjti, de ez az óriási kék lény, amely egyaránt játszhatná a Jurassic Park és a Toy Story következő epizódjának főszerepét, még tőle is meglepő.

Forrás: Tokyobling

Nem, az itt következő képek nem 3D grafikák. Fotók. Irma Gruenholz illusztrátor munkamódszere ugyanis igen fáradságos módon az, hogy szobrokat készít, azokat elhelyezi a megfelelő enteriőrben, és lefotózza. De természetesen, ha valaki térbeli illusztrációra vágyik, azt is megrendelheti, illetve megvásárolhatja.

A szobrok jellemzően szintetikus agyagból készülnek, de a körítéshez a legkülönbözőbb anyagokat használja fel a művésznő. A képek meseszerűek és végtelenül bájosak, ugyanakkor elgondolkodtató allegóriákat fogalmaz meg olykor.

Mivel rengeteg játékkonyhát bemutattunk már, és sok szépséges sk készítettet is, most ismét egy olyan poszt jön, amikor ehhez mutatunk kiegészítőt. Méghozzá saját kezűleg - sőt, a gyerek által -, percek alatt elkészíthető kiegészítőt, szépséges papírhagyma formájában.

Nem is kell hozzá más, mint konyhai törlőpapír, olló, pár méter spárga, egy kis ragasztó és egy kevés zöld festék. A többit a kép alapján szerintem bárki ki tudja találni, de ha mégsem, akkor látogassatok el a Fifth Wizzardry blogra, ahol képek és szöveg is segítenek majd.

Forrás: Fifth Wizzardry

Nem vitás,  a városban járva  legtöbbször szinte levegőt sem lehet kapni, ha gyalogszerrel közlekedik az ember. Az autóban ülő, dugóban araszoló persze mit sem érez abból, ha egy kiadós felhőt az orrom alá pöffent a zebra közepén. Ő fittyet hány, én viszont időnként el. Magam. A maradék néhány körúti fáról, amik, ha beszélhetnének, már nem is beszélve.

Arra azonban már ő is ugrik, ha éppen nincs parkolóhely, ha fél órán át mindössze tíz métert araszol, feszültre hegyezett ujjbegyekkel a műszerfalon dobolva - nos, mindkettőnkkel jót tenne, ha sokan, hasonló miniriksa-szerű elektromos járgányokra pattannánk, a környezettudatos hollandokat követve.

Gyerek, bevásárlás, cókmók be az "előfutó" kosárba, és máris indulhatunk. Még ázásvédelemmel is szerelhető a kölök kényelme érdekében a kucorgó - itt jegyzem meg halkan, hogy a szülő viszont, a tervező szerint nem lehet cukorból, de hát ne finnyogjak.

A dolog egyetlen hátulütője az elöl ülő: már babakocsinál is állandóan tört a frász attól, hogy a járdáról lelépve a gyereket toljam magam előtt. Persze lehet, hogy egymásra figyelőbb környezetben a paráim is szunnyadnának. Ki tudja?

Forrás: Urban Arrow

Mit is tehetnénk, ha régi ezüstvilláink elgörbülnek vagy avíttossá válnak? Mi mást, mint akasztót belőlük kamasz gyermekünknek. Esetleg magunknak. Persze nem ilyen egyszerű ez, az alant látható akasztók nyilván nem csak és csupán régi villákból készültek itt-ott görbítéssel, kellett itt kalapálni is rendesen, hogy a villa fogai így nézzenek ki, ahogy. Az ötlet és kivitelezés rendkívül tetszik, el tudnám képzelni a gyerekszobában.

Forrás: Etsy.com - jjevensen

A nagylány a hétvégén szülinapi zsúrba hivatalos, ahova nem illik ugyebár ajándék nélkül menni. Sőt, az ajándékot illik szépen becsomagolni. Nem mondom, hogy e téren nagy hasznomat venné, viszont találtam valamit a világhálón, amivel fel lehet dobni a csomagot! Masnik. Természetesen japánból, egyfajta origamiként.

A különböző szalagokból különböző álatokat mintázó masnik nemcsak a gyerekek ajándékait dobhatja fel, szerintem karácsonykor egy rénszarvasos bárkién jól mutatna.

Most, a költözéskor előkerült vagy három hatalmas doboznyi magnókazettám az immár egyre távolabbi kamaszkoromból, tele hihetetlen értékes felvételekkel. Amiket lehet, hogy már megevett az idő, de legalábbis a régi lakás penészének vasfoga.

Kidobni sajnálnám őket, hihetetlen mennyiségű melóm volt ennyi kazetta begyűjtésében, így aztán külön örültem, mikor megláttam a következő két lámpát. Mert ezzel az ötlettel megmenthetem őket a végleges enyészettől, ha minden kötél szakad és a felvételek már nem menthetők meg, és talán még a gyerek is örülni fog az anyai örökségnek. Majd meglátjuk. Mindenesetre az OOO My Design és a Transparent House kazetta-lámpái is tetszenek, és ezzel szerintem a kamaszok is így lennének.

Forrás: OOO My Design és Transparent House

A kerékpár drótszamár elnevezését minden kedves internetező gyerek hallotta már, ugye? Na, innen már csak egy kicsike, de fölöttébb logikus lépés, hogy a bicikli lóvá nemesedjen. Bár Eungi Kim nem e nyelvi transzmutáció mentén gondolkodott, de az általa tervezett kerékpáros kiegészítőkkel, a Horsey-val bárki paripává varázsolhatja kétkerekűjét.

A lósziluett fából készült és a csomagban található csavaros pántokkal bárki egyszerűen felapplikálhatja az elemeket, amiben egy csatolt kézikönyv is segíti. Ezután már nemcsak egy trendi közlekedési eszköz birtokosai, hanem egy mesebeli háziállat tulajdonosai is lehetünk, magunk és a minket szemlélő járókelők nagy-nagy örömére.

Forrás: Designboom

Javier Mariscal nevével már találkozhattatok nálunk, a kartonháza kapcsán volt róla poszt, azóta rendszeresen figyelem a munkáit, most megint sikerült belefutnom egy olyan mosdó dekorációba tőle, ami kihagyhatatlan. 

Mert azt, hogy a mosdóban úszkáljanak mindenféle kis helyes emberek, azt nem lehet nem olvadozva nézni és sóhajtozni, hogy ilyet szeretnénk otthonra is. Mekkora ötlet és milyen egyszerű mégis, így feldobni egy egyszerű mosdót. Visszavonhatatlanul Mariscal rajongója lettem.

Forrás: Javier Mariscal

Ceruzával nemcsak a hagyományos módon lehet műalkotást létrehozni. Például Jennifer Maestre sem azért vásárolja raklapnyi mennyiségben, hogy mindféle papírokra, mindenféle nyomot hagyva vonuljon be a művészettörténetbe. Ő szobrokat épít a ceruzákból. Színpompás, tüskésen hullámzó, amorf kis lények szobrait, amiket mindenki olyan mesebeli lénynek képzel, amilyennek csak akar.

Leginkább tengeri herkentyűkre hajaznak ezek a jószágok, nekem legtöbbször a korallzátonyok ezerszín világának lakóit idézik meg, de nem nehéz felfedezni a szobrok között fókát, baglyot, macskát és egyebeket sem. Persze simogatni nem érdemes őket, még ha gömbölyded formák a puhaság érzetét is keltik bennünk…

Hogy mi? Legtöbbször az, amit a szülő mond a gyereknek. Mert ugye, szülő tervez, gyerek végez. Ha azt mondod neki, eressze meg a fürdővizét, tuti, hogy egyben lemossa a zuhannyal a csempét is, és csak a vakszerencsén múlik, hogy nem áztatja-e meg egy laza fröccsel a hűségesen világító villanykörtét is. Csak úgy példaként.

Hasonló példákat vett alapul az argentín Saatchi & Saatchi reklámügynökség is, mikor a Hospital Alemánnak készítettek egy gyermekegészségügyi reklámkampányt. És ez esetben bizony a reklám nem hazudik, de még csak nem is túloz egy pöttyet sem.

A képeken zöld színben pompáznak azok a dolgok, amiket a szülők engedélyeztek, és kékkel azok a részek, ameddig a büdös kölök simán elment, áthágva minden korlátot. Aminek aztán akár egy kellemetlen kórházi látogatás is lehet a vége...

Úgyhogy két szemetek a gyerekre vessétek mindig, ne csak a felét, tapasztalatból tudom, hogy a szülői fantázia nyamvadt struccként fut csak a gyerek szárnyaló, de agyament ötletei mögött. Egy traumatológia és egy toxikológia után én már semmit sem bízok a véletlenre.

Forrás: Saatchi & Saatchi

Kora ősszel kedvtelt családi program mifelénk az erdőt járva gombákra vadászni, de előfordul, hogy kalapos barátaink nyerik a bújócskát és üres kézzel kell hazatérnünk. Kellene. Mert a csajok ilyenkor is találnak gyűjteni valót. Makkot, leveleket, kavicsot, csigaházat. De gyűjthetnénk botokat is.

Aztán ezek a botok, akár a gyerekekkel együttműködve, családi körben lefestve szép díszei lehetnek a nappalinak. Esetleg lehetne rá akasztani szélcsengőket, vagy filc- és papírpillangókat. Hm? Ötletek?